The Vampire Diaries Season 3 - Fanfiction III. fejezet II. rész

• A party II. rész
  
  -Szia. - köszönt vissza és lágyan visszamosolygott. Elena szemei fájdalmat de mégis egy kis örömöt tükröztek. Damon reménykedett, hogy az öröm talán neki szól.
• Mit csinálsz Te itt? - kérdezte a vámpír.
• Én..öhm.. - kezdte zavartan a lány – csak egy kicsit egyedül akartam lenni. Damon ellökte magát az ajtótól, kiegyenesedett és jobb kezével a háta mögé mutatott.
• Elmehetek ám! Nem akarlak za.. - fejezte volna be a mondatot de Elena a szavába vágott.
• Ne, kérlek. - mondta halkan a férfinak, aki értetlenül nézett vissza a lányra. - Hiszen ez a Te szobád. - mosolyodott el halványan. Damon is mosolyra húzta a száját és bentebb lépett a szobába.
• Örülök, hogy a lánc újra a nyakadban van! - mondta a lánynak és szemét nem tudta levenni Elenáról. Hol az arcát, hol a nyakát fűrkészte percekig.
• Minden nap ittam verbénát! – válaszolt Elena szemeit égbe emelve. Hogyan is gondolhatta a férfi, hogy ennyire amatör? Igaz, közvetlenül most nincs az élete veszélyben, de az alapintézkedéseket, mint például John gyűrűjének viselését és a napi verbéna adag bevitelét sosem felejtette el. Jobb félni mint megijedni. – Ma is ittam, úgyhogy duplán biztosítva vagyok igézés ellen! - íncselkedett. Elena válaszára Damon lehajtott fejjel elindult a lány felé és közben hangosan nevetett, fejét értetlenül rázta. Az ágyhoz érve megállt és jobb kezével végigsimította a lánc vonalát a lány kulcscsontjánál. Az azúrkék szemek csak úgy bűvölték a vékony, aprószemű láncot. Damon ujjai hol az ékszert, hol véletlenül annak vonaláról letérve a lány bőrét simogatták. Elena bőre szinte izzott a melegségtől, melyet a férfi finom érintése váltott ki belőle, néha-néha beleborzongott a kedves tapintásba de közben egy pillanatra sem vette le tekintetét Damon sokatmondó arcáról. Annyi minden leolvasható volt a férfiról. Elena látta a megértést, mind a party mind Stefan iránt, a dühöt, hogy Stefan elhagyta a lányt, aki most ezért nem tud olyan boldog lenni amilyen boldogságot Ő megérdemelne, a kétkedést, legfőképp magában, hogy érhet-e és szólhat-e így ahhoz a nőhöz aki nem az övé, de ezek az érzelmek eltörpültek a hihetetlen vágy és szerelem mellett melyet nem csak Damon tekintete de minden izma, minden rezdülése sugallt a lány felé. Elena tisztában volt a férfi érzéseivel és annak következményeivel ha teret enged neki, így próbálta minél inkább elfelejteni azokat, de bármikor amikor csak találkozott kettejük tekintete vagy érezte bőrén a másik érintését egyszerűen nem tudta nem figyelembe venni azokat.
• Nemcsak ezért... - mondta mosolyogva a vámpír és mutatóujját lassan végighúzta a medál minden apró részletén. - Szeretem látni rajtad...jól áll... - Elena nem szólt semmit, csak zavarodottan elmosolyodott és tekintetét a padlóra helyezte. Damon egy mély sóhaj után az ágya melletti komód felé vette az irányt, ahol a felső fiókott kihúzva egy apró, bézs színű dobozkát vett ki.
• Ha már itt vagy – nevetett a férfi és válla felett visszapillantott a lányra, majd egyet kacsintott felé – átadnám az ajándékodat. Elena csodálkozva rázta meg a fejét és Damon felé fordult az ágyon.
• Már átadtad! - mondta határozottan a lány és felemelte ruhájának alját majd megrázta mutatva a férfinak, hogy ezen már túl vannak. Damon hangosan felnevetett, visszatolta a fiókot és Elena mellett leült Ő is az ágyra.
• Mondtam már, hogy az csak alibi. - csábosan mosolygott a lányra és óvatosan kinyitotta a bársonnyal bevont ékszeresdobozt. Elena lélegezte azonnal elállt ahogy megpillantotta a finoman kidolgozott, ízléses méretű, kék zafír köves gyűrűt.
• Öhm...Ugye most... - kérdezte a lány.
• Nem kérem meg a kezed.............még. - nevetett és rákacsintott a lányra. Elena kissé szúrós szemekkel válaszolt. - Ez nem eljegyzési gyűrű, nyugalom. - váltott komolyabb hangnemre a férfi. - De úgy érzem, ezt Neked kell adnom. - nézett mélyen Elena szemébe.
• Miért? - érdeklődött a szülinapos.
• Tudod... Stefant mindig is jobban kedvelte mindenki mint engem. - kezdte kissé nevetve Damon, aki zavarában nem tudott a lány szemébe nézni, így az ágyat kezdte fikszírozni - Te, Katherine, az összes közös ismerősünk.. - a hallottak után Elena is zavarba jött, így Ő is lehajtotta a fejét és egy tincset a füle mögé fésült – és így volt ez apánkkal is. - fejezte be a felsorolást a vámpír. - Talán pont ezért, volt valaki akinek én voltam a kedvence – Elena felvont szemöldökkel várta a mondat végét – édesanyám! - mosolygott kedvesen a férfi. -Édesanyánk viszonylag fiatalon meghalt, én 13 éves voltam, Stefan majdnem 10. Nagyon szerettem vele lenni, tudod, gyönyörű, okos nő volt, akárcsak Te! - bókolt a lánynak, aki ezt egy apró mosollyal köszönte meg. - Bármilyen vita is volt, Ő mindig az én pártomat fogta, mégha nyílvánvaló is volt a bűnösségem.
• Hmm.. biztos nagyon kedves asszony lehetett! - szólt közbe Elena.
• Igen, az volt! Tudod, a szomszédunkban, nem messze tőlünk lakott egy másik család, Pittsbecks-ék. Három gyönyörű lányuk volt, a legidősebb 1 évvel lehetett öregebb Stefannel, Claire-nek hívták. Claire Pittsbecks. - Damon mély sóhajt vett és érződött, hogy az emlékek vízzuhatagként lepik el elméjét. - Nagyon szép lány volt, hosszú szőke haj, fehér bőr, óceánkék szemek ... - áradozott a férfi. Elena érdeklődve és örömmel hallgatta a vámpír visszaemlékezéseit mégis kissé nyugtalanította, hogy a férfi egy másik nőszemélyről hüledezik ide s tova 3 perce. - Ő volt az első nagy szerelmem. Órákig tudtam a fán ülni és csak nézni őt ahogy játszik a réten.
• Ő is szeretett Téged? - érdeklődött Elena.
• Azt nem tudom. - válaszolt röviden Damon. - Sosem mertem odamenni hozzá és megszólítani.
• Hogy hogy? - kérdezte tágranyílt szemekkel a lány. Elég nehéz volt elképzelni Damonról, hogy nem mer hozzászólni egy nőhöz. Pont Ő , aki nyílvánvalóan egy Cassanovának volt kikiálltva Mystic Fallsban.
• Mondtam már, hogy félénk fiú voltam. - vágta rá hirtelen. - Édesanyám, tudta, hogy szeretem Claire-t, sokszor kérdeztem tőle, hogy mit csináljak. - kis szünetet tartott majd folytatta a mesélést. - Aztán az egyik nap édesanyám a szobájába hívott és megkérdezte, hogy tényleg őszintén szeretem-e Clairet, mert ha igen akkor fogjam a nagyanyja gyűrűjét, nekem adja. - Damon kedvesen elmosolyodott az emlékek felidézése közben, amit Elena észre is vett. A férfi arca annyira barátságos és finom volt, erőszaknak és dühnek a jeleit észre se lehetett venni rajta. - Mikor átadta, szószerint ezt mondta : “ Ezt a gyűrűt annak a lánynak add oda akit mindig szeretni fogsz, annak, aki számodra az igazi!” Elena szóhoz sem tudott jutni, nem csak a döbbenettől, hanem mert a gyomra és a torka egyszerre szorult össze, a szája kiszáradt, így ha kényszerítették volna se tudott volna megszólalni. A lány halkan zihálni kezdett, közben magában milliónyi megválaszolatlan kérdést tett föl. “ Miért Ő kapja ezt a gyűrűt? Talán már más is megkapta? Vajon tényleg Ő az igazi? És neki is Damon az igazi és nem Stefan? Katherinenél is volt ez a gyűrű? Vagy Őt sose szerette ennyire? Tényleg ennyire erősek a férfi érzései iránta? ..stb.” Damon észrevette Elena összezavart állapotát. Nem akarta, hogy a lány olyan dolgokon gondolkodjon amin amúgy is felesleges. Nem kell olyan dolgokon rágódni aminek semmi értelme sincsen. Damon szereti Elenát, de Elena nem szereti Damont, ez a történet ennyi és nem több. Nincs mit fejtegetni, el kell fogadni és együtt kell vele élni. A kérdések csak kételyeket szűlnek, melyek meg feszültségeket és Damonnek most nem hiányzott egy plusz feszültség az életébe. Épp elég volt, hogy az öccse szolgának állt, ki tudja mennyi időre a világ legerősebb vámpírja mellé.
• Nem kell hordanod. - zökkentette ki a férfi Elenát a kérdések sokaságából. - Megértem, ha nem fogod viselni. Csak azt akartam....hogy nálad legyen.
• Damon én...öhm – kezdte Elena halkan és még mindig nem találta a megfelelő szavakat. Nem tudta mit mondjon a férfinak, fogadja el a világ egyik legszebb gyűrűjét és húzza fel az ujjára? Bizonyára akkor mindenki félreértené a helyzetet és olyan dolgokról beszélnének amik nyilvánvalóan nem igazak. Vagy utasítsa vissza ezt a gyönyörű ajándékot és ezzel bántsa meg az amúgy is mély sebekkel teli férfit? A szívére vagy az eszére hallgasson? Damon észrevette a lány zavartságát. Nem akarta Ő kellemetlen helyzetbe hozni a másikat, csak úgy érezte és úgy gondolta az a gyűrű Elenát illeti meg, hiszen ha nem lenne Stefan és a lány tudna iránta úgy érezni ahogy az öccse iránt érez, biztos lenne benne, hogy számára Ő lenne az igazi. De sajnos nem ez a helyzet, Elena nem szereti Őt és ezt ideje lenne végre elfogadnia, ezért Damon egy apró mosolyt követően óvatosan csukta le a dobozka tetejét.
• Ne! Ne csukd le! - szólt hirtelen Elena. Damon érthetetlenül nézett fel a lányra.
• Ne? - kérdezte a férfi.
• Ne! - válaszolta egyszerűen Elena és elnevette magát. - Köszönöm, ez....igazán....igazán gyönyörű! Damon arca a lány válaszára egy pillanat alatt a boldogságtól sugárzott. Száját széles mosolyra húzta, szemei az örömtől csillogtak. Elena óvatosan nyúlt bele a bézs színű kisdobozba és vette ki az ékszert. Finoman a combjára rakta a gyűrűt, és két kezével a tarkójához nyúlt, hogy kikapcsolja nyakláncát. Damon kíváncsi tekintettel figyelte Elena mozdulatait. A gyűrűbe belebújtatta a nyaklánc vékony láncát, így az ajándék mint medalion szolgált Elena nyakában.
• Mostmár engem is a szíveden hordasz. - íncselkedett Damon amire Elena csak mosolyogva legyintett egyet.
• Mi lett Claire-rel? - érdeklődött a lány a történet folytatásáról. - Odaadtad neki is ezt?
• Nem. - válaszolt röviden Damon. - De nem is érdemelte volna meg. - nevetett hangosan, majd folytatta a mesélést. - Oda akartam adni, a születésnapján de kiderült, hogy Ő mást szeret....Stefant. - hangja megint komollyá változott. - Ő volt Stefan első barátnője vagy inkább játszótársa ... - nevetett újra.
• És Katherine? - kérdezte kissé félve Elena. Damon a lányra pillantott majd a lassan felállt és az asztalhoz sétált ahova a poharakat lerakta. Felemelte az egyiket és mielőtt válaszolt volna még ivott egy kortyot belőle.
• Érdekes... - kortyolt bele újra az italába. - 145 éven át kerestem Katherine-t. Megtettem volna bármit, hogy visszakaphassam, mégse fordult meg egyszer sem a fejemben, hogy nekiadjam anyám gyűrűjét. Maga se tudta, hogy miért, de Elena halványan elmosolyodott. Nyílvánvalóan fontosabb Ő a férfi számára, mint Katherine valaha is volt és ennek felismerése joggal csalt apró mosolyt a lány arcára. - Aztán megláttalak Téged – folytatta Damon. - és rögtön a gyűrű jutott az eszembe. Damon hirtelen Elena felé fordult és mélyen a lány szemébe nézett. - Szeretném, hogy tudd, ez a gyűrű sokat jelent nekem. Elena bólintott és feláltt Ő is az ágyról.
• Ideje lenne visszamennem. - szólalt meg Elena és a ruháját igazgatta.
• Nehogy valaki utánad jöjjön és megtaláljon velem meg egy összegyűrt ágylepedővel a szobámban. - lépett közelebb a lányhoz, szemével csábosan bámulta a másikat és száját csücsörítésre húzta.
• Nehogy! - vigyorodott el a lány és kezével Damon mellkasához érve, távolabb tolta a férfit. - Menjünk le. - Damon megadóan bólintott és követte a lányt a földszintre. Mielőtt még mindketten leértek volna az emeletről, Elena hirtelen megfordult és komolyságot sugárzó tekintettel nézett mélyen a férfi szemébe. Damon nem tudta hova vélje Elena arckifejezését. Úgy hitte ismeri a lány minden arcát, minden nézését, de amit most látott benne az Őt is nagyon meglepte. Elena hálás volt Damonnek, nemcsak a gyűrűért, a mai napért vagy az elmúlt 2 hónapért, hanem azért mert van valaki aki ott van mellette, aki mindig megvédi mindentől és aki ennyire, őszinte érzéssel szereti Őt. Tudta a lány, hogy nem helyes amit a férfi érez és az sem, hogy Ő ezt élvezi, de melyik lánynak ne imponálna az ha egy ilyen jó pasi, mert valljuk be Damon külsejével nem volt semmi baj, ekkora szenvedéllyel szereti?! Egyikőjük sem szólalt meg, csak álltak egymással szemben és hagyták, hogy a szemek beszéljenek, majd Elena óvatosan fellépett arra a lépcsőfokra amin Damon is állt, jobb kezével a korlátba kapaszkodott és egy lágy, de annál finomabb puszit adott a férfi szája szélére. Damon lélegzete teljesen elállt, nem tudta és nem is akarta elhinni ami történt. Ez volt a második eset, hogy az a nő aki egykoron gyűlölte ismét és önként adott egy csókot Damonnek. A vámpír miután rendezte magában a gondolatokat, olyan széles mosolyra húzta a száját mint még soha. Elena látva a férfi arcát elnevette magát és alig néhány centiméterre a másik arcától, simogató hangon megszólalt:
• Köszönök... - nyelt egyet a lány majd folytatta – köszönök mindent!