Alternatív befejezés a chates brigádnak sok szeretettel (főleg Nirvana) :)

• Nem lennél olyan mint Katherine. - szólt lágy hangon. Elena kisírt arcát Damon felé kapta és bocsánatkérően tekintett rá. Damon szívét megérintette a lány látványa, olyan keserűséget, bűntudatot és fájdalmat olvasott le a másik arcáról, ami marokbafogta és nem engedte a vámpír szívét el. - Ő Stefant választotta. - mondta halkan a vámpír, majd kisétált a szobából és lassan becsukta magamögött az ajtót. Elena percekig bámulta még az ajtót, majd a földreesve zokogni kezdett. Térdeit felhúzta és fejét azokba temetve csak sírt és sírt. Órák telhettek el mire végre teljesen megnyugodott. Nem azért nem állt fel eddig, mert könnyei mint a patak csordogáltak gesztenyebarna szemeiből, hanem mert fájdalomtól vérző szíve a mélybe húzta. Mikor elég erőtt érzett magában ahhoz, hogy végre elhagyja ezt a lakást és vele együtt minden emlékét is ami ideköti, felállt és megkereste, majd azt gyorsan felkapva elindult az ajtó felé. Mielőtt a kilincshez ért volna, azt megpillantva eszébe jutottak Damon utolsó szavai. “ Ő Stefant választotta.” Talán hibát követett el Elena, hogy akkor ott az asztalnál ellökte magától a másikat, vagy akkor amikor nem futott utána, miután a vámpír távozott? A szíve és az esze teljesen mást súgtak a lánynak. Ha a szívére hallgat valószínűleg még mindig heves orgiát tartanának Damonnal az asztalon, esetleg a padlón, viszont ha eszének útját követi, akkor ez volt az amit tennie kellett. A Damonnal való szeretkezés legfeljebb néhány napig vonhatja hatása alá, de ha ezt mind megtörtént volna, akkor az a bűntudat, az a lelkiismeret amit Stefan miatt érzett volna, hónapokig talán évekig mardosták volna a lány szívét. Elena kissé megrázta a fejét, mintha minden emléket minden élményt ami ehhez a szobához köti ezzel a mozdulattal ki tudta volna törölni. Egy mélyebb sóhajt követően elhagyta a lakást és óvatosan behúzta maga mögött az ajtót. Elena az utcára érve egy kirakatüvegre nézett, hogy megvizsgálja mennyire látszik arcán, hogy sírt. A látvány elkeserítette a lányt, akár km-ekről is megállapíthatták róla, hogy zokogott. Épp a szemeit törölgette és próbálta elrejteni mások elől a kiborulására visszavezethető okokat amikor egy ismerős kéz tapintását érezte meg vállán. Elena ijedtében hátrafordul és egyenesen az illetőbe ütközött.
• Stefan.. - mondta ijedt hangon.
• Hello Elena. - mosolygott új, ripper vigyorával a másikra a fiú. - Mit csinálsz itt? Elena zavartan állt a férfi előtt, majd egy kis idő elteltével 2-3 lépést hátrált, egy hajtincset a füle mögé fésült és komoly tekintettel nézett fel a férfira.
• Öhm.. semmit, miért? Én sem számoltatlak el Téged? - vágta flegmán a férfi arcába. Stefan bájolgó arckifejezése másodpercek alatt változott át egy veszélyes, dühöngő vadállatéhoz hasonlóvá. A vámpír erősen ragadta meg Elena törékeny csuklóját és erőszakosan húzni kezdte maga után a lányt. Elena próbált ellenkezni, de úgy tűnik ennyi fekvenyomás nem volt elég ahhoz, hogy könnyen le tudjon rázni magáról egy vámpírt. Miközben a járdán vonszolta a lányt nyers hangon üvöltözni kezdett vele:
• Nekem jogom van tudni, hogy Te hol vagy! Érted?! Jogom van ehhez! - nézett Elenára és szemei szinte szikrákat szórtak. - Ha bármi bajod esik, akkor nekem is annyi. Klaus ha visszajön és látja, hogy valami nincs rendben akkor az lesz az első, hogy kitépi a szívemet. Elena olyan dühös lett a férfi mondatai hallatán, hogy hirtelen megtorpant az utcán és nem engedte, hogy a férfi tovább húzza őt.
• Szóval, azért “aggódtál” - macskakörmöt imitált ujjaival a lány majd folytatta – mert a saját életedet félted? - tágra nyitotta a szemét és úgy várta a másik válaszát.
• Hát persze. - jelentette ki egyszerűen Stefan. - Mégis mit hittél? - kérdezte és már megint megjelent arcán az a rendkívül idegesítő, önelégült mosoly.
• El sem hiszem, hogy valaha szerettelek. - mondta ledöbbenve a lány és fejét érthetetlenül rázta. - Hogy Damont úgymond kirúgtam az ágyamból csak azért, hogy Téged, akinek ezekszerint annyit sem jelentek mint egy fűszál, szóval hogy téged ne bántsalak meg.
• Hibáztál. - szólt egyszerűen a a vámpír és jobb vállát kissé felhúzta. - Az emberek hibáznak, Elena. A lány alig kapott levegőt Stefan szavai hallatán, tényleg egy szörnyeteg lett, egy szívtelen, emberséget nem ismerő gyilkos.
• És én még meg akartalak gyógyítani. - nézetta a másikra, aki még mindig csak vigyorgott. - Istenem, de hülye vagyok... - döbbent meg saját butaságán Elena. - De nem baj, az ember a hibáiból tanul, így van? - kérdezte Stefant és szemeit sejtelmesen összehúzta.
• Így igaz, Elena. Ahogy mondod. - szólt a vámpír , miközbe egy kirakatüvegbe bámulva igazgatta a haját.
• Akkor most orvosolnám ezt az hibámat. - vigyorgott Elena és mostmár kíváncsian Stefan is a lányra nézett. Elena hátrált néhány lépést a férfitól , amit a másik csak értetlen arckifejezéssel nézett végig de nem mozdult helyéről.
• Ég veled..... Stefan. - emelte magasba kezét Elena és csettintett egyet majd az ég felé vezette tekintetét. Stefan is így tett volna, de abban a pillanatban egy hatalmas zongora zuhant rá a semmiből, melynek mamutfenyőből készült lába pontosan a vámpír szívébe állt. Elena nem szólt semmit, csak egy megvető mosolyt csalt arcára és továbbsétált.