Egy fogadás eredménye: Klaus-Elena OneShot

A fogadás Nirvan-Andie és személyen között fogant. Tárgya: A 3x11. részben találkozik -e Elena és Damon. Én azt mondta, hogy NEM, míg Andie és Nirvana azt, hogy igen. A gyönyörű verandás jelenettel sajnos buktam a fogadást, így egy előre meghatározott témában kellett írnom a történetet. Andie azt találta ki, hogy egy Klaus-Elena, szexuális oneshot-ot írjak.
Elmondanám, hogy borzalmasan nehéz volt ezt megírni és nem azért mert maga a történetet nehéz papírra vetni. Az én írásaim lényege, hogy hitelesek legyenek, amik akár a sorozatban is megállnák a helyüket, ezért vol borzalmasan nehéz ezt a két karakter ilyen mederbe terelni. Remélem tetszeni fog mindenkinek! Ezt a művemet, Andienek, Nirvanának és Áginak ajánlom!
Az írás második címe: Aztakurvaaaaaa... (ha elolvasod majd megérted, hogy miért is)
Jó szórakozást!
Üdv: Sleepy

Bűn nélküli bűnhődés

Az egész panzió üres volt. Csak egyetlen összetört lélek mély és fájdalommal teli sóhajait lehetett hallani az egyik emeleti hálóból. Elena már órák óta járkálhatott Damon szobájában fel s alá. Már megnézte az összes fiók tartalmát, elolvasta az összes könyvnek a címét amit a szekrényen vagy éppen a padlón talált. Átnézte a vámpír ruháit is. Egy fekete inget leemelve a vállfáról húzta szorosan arcához. Damon illata, amit az ing árasztott magából átjárta Elena egész testét és szívét. Szinte beleborzongott a kellemes érzésbe, mikor megérezte a másik friss, üde, férfias illatát. Egy apró mosollyal az arcán hajtotta össze az inget és hagyta ott az egyik szekrényen, majd odasétált az ágyhoz és leült a szélére, kezével a fekete szaténból készült lepedőt kezdte kisimítgatni.

Percek, talán órák telhettek el így. Elena szünet nélkül bámulta a hetek óta már üresen álló ágyat. Nem sírt, már nem tudott. Ezalatt a néhány hét alatt, már egy életnyi könnyet hullajtott. Elena úgy érezte magát, mint ahogy Damon ágya. Ő is üres volt. Igen összetört és igen hatalmas fájdalom nyomta a lelkét, de mégsem érzett mást, mint űrt a testében. Már nem úgy dobogott a szíve. Az Ő szívét nem leejtették hanem összetaposták, úgy érezte, hogy a szíve nem összetört hanem megszűnt dobogni.

• Nehéz a búcsú.. - szólt egy halk és kissé cinikus hang az ajtó felől. Elena hirtelen a hang felé kapta fejét. Klaus az ajtófélfának dőlve álldogált a szoba bejáratánál. - Hello Kedvesem. - köszönt udvariasan a hibrid. Elena megvető pillantással nézett a másikra majd tekintetét visszavezette az ágyra.
• Mit akarsz itt? - kérdezte Elena sívár hangon a férfitól és ismét a másikra nézett. Klaus finoman ellökte magát az ajtótól és lassú léptekkel indult meg a lány felé.
• Aggódtam. - kezdte lágy hangon mire Elena rögtön csak cinikusan felszisszent.
• Ugyan, kérlek. - szólt lenézően a másikra. Klaus látva a lány mélységes dühét, ami szemeiből mint szikra úgy sugárzott a férfi felé, széles vigyorra húzta a száját. Elena szenvedett, vagy inkább összetört és ennek felismerése megmosolyogtatta Klaust. Hiszen ez volt a terv. Úgy érezte, hogy Ő csak segített a lánynak felnyitni a szemét. Ugye azt Elena sem gondolhatta komolyan, hogy Ő egy normális emberi életre, szerelemre és boldogságra hivatott?! Ez nem így van, és ez tény amit nem lehet fírtatni. Az igazság az, hogy a lány nem más , mint a misztikus világ egy eszköze, mellékesen kulcsfontosságú eszköze. Pontosabban a vére az. Tehát az, hogy Ő valójában és igazából él, az is csak a vérének folyamatos frissentartásához szükséges, megint csak egy eszköz. Klaus ezért tette azokat amiket tett, hogy ezt végre Elena is megértse és elfogadja. Hogy már ne legyen semmi olyan dolog, amely visszatarthatná Őt attól, hogy vele tartson és mint járó-kelő vérbank hibrideket gyártson.
• Nos... - kezdte sejtelmesen mondatát a férfi és a lány felé magasodva, mélyen a szemébenézve folytatta, szinte suttogó hangon. - ... most már indulhatunk? - kérdezte és kezét nyújtotta a másiknak, hogy udvarias ember módjára felsegítse az ágyról. Elena értetlenül nézett fel a másikra.
• Tessék? - kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel.
• Ugyan miért vagy kiért maradnál? - vonta meg vállát az első és apró mosolyt csalt a szája szélére. Elena lélegzete is elakadt. Nem akart és nem is igazán tudott hinni sem a fülének sem a szemének. Érthetetlenül megrázta a fejét, majd hirtelen felállva az ágyról az ablak felé sétált. Néhány percig néma csendben, gondolataiban elmerülve állt ott majd kezeit az egekbe emelve fordult meg és Klaus felé szegezett egy kérdést:
• Mit akarsz még tőlem? - szemében néhány könnycsepp jelent meg. - Mi kellhet még? - ismételte meg másképp a kérdést és hangját kissé megemelte. Klaus nem mozdult és nem is válaszolt. Ugyanaz a már idegesítően nyugodt arckifejezés ült az arcán mint általában szokott. Elena szemeiben mostmár könnyek sokasága jelent meg. Mint keskeny útját vájó akadozó ér terítette be arcát a sós folyadék.
• A véred. - vágta rá egyszerűen a férfi és néhány lépéssel közelebb sétált a lányhoz. - A véred kell. A válasz hallatán Elena még ingerültebb lett. Hiszen azt nem tudja csak úgy odaadni. Már ennyije sem maradhat ebben az életben?
• Elvettél tőlem mindent, ami valaha is fontos volt nekem! - szűrte ki a szavakat halkan de mégis félelmet keltően fogain keresztül a lány.
• Ez igaz, de csakis a Te vagyis a Mi érdekünkben. - válaszolt szelíden a hibrid és egy tincset akart hátrasimítani a lány arcából, de Elena oldalra húzva a fejét nem engedte ezt és undorodó arccal nézett a férfira. - Kérlek ne nézz így rám. - mosolyodott el Klaus majd folytatta. - Nem vettem el olyat ami Neked igazából járt volna. A szavak mint égő fáklya úgy égették Elena szívét és egész lelkét. Hát ennyi volt? Ez az egész, a család, a barátok, a szerelem és magában az érzések neki nem is jártak volna?! Neki igazából sosem volt ezek átéléséhez joga? Sokáig embernek érezte magát, egy meggyötőrt embernek és most kell rájönnie, hogy Ő inkább még szerencsésnek mondhatja magát? Mert megtapasztalhatott olyan dolgokat amik Őt sosem illeték meg igazán. Az emberi életet,a velejáró örömöket és fájdalmakat. Elena a padlót bámulva merült el gondolataiban , ahol Klaus előbbi szavai viszhangzottak folyamatosan. - Neked ez a végzeted. - nyúlt a hibrid a másik ála alá, hogy tekintetük találkozhasson. - Ideje lenne elfogadnod. - mondta egyszerűen és tenyerét a lány arcára csúsztatta. Elena csak néhány pillanattal később eszmélt fel, hogy mit is mondott neki a másik és hogy milyen intim viszonyba kerültek egymással, így gyorsan megrázva magát lépett hátrébb a férfitól és gyűlölettől fűtött tekintettel nézett vissza rá.
• Sosem lesz elég?! - emelte fel a hangját Elena. - Hm?? Válaszolj! - kezdett kiabálni és egész teste megfeszült a mérhetetlen dühtől és méregtől amely belőlről égette Őt. Klaus nem válaszolt, csak szokásos mosolyával tekintett végig a másikon. - Megölted Carolinet és Ricet, megigézted Stefant, aki már soha többé nem lesz önmaga, csatlósoddá tetted Tylert, Bonniet megfosztottad az erejétől és elűzted a városból és... - ordította szinte hisztérikus hangon a másiknak és tovább folytatta a felsorolást. - és... - vett egy mély levegőt és elcsukló hangon fejezte be mondatát. - ... és kitépted a szívét... kitépted Damon szívét a mellkasából... - váltott halkabb szinte suttogóra hangra a lány és közben könnyei mint a megáradt patak úgy folytak szemeiből. - ... az én mellkasomból... az életemből... Hogy tehetted? - kérdezte megvetően a férfit. - Hogy tehetted ez vele? - ismételte meg alig hallhatóan és fájdalmas arccal tekintett az üres ágyra. A szobában csend volt. Percekig egyikük sem szólalt meg, csak Elena szapora szipogásait lehetett hallani.
  Egy kis idő elteltével, a lány könnyeit mélyen magában eltemetve, lemondóan nézett fel a másikra. - Már nem tudsz mit elvenni tőlem. - jelentette ki egszerűen és felvonta mindkét vállát. Elena az igazat mondta. Már nem volt család, már nem voltak barátok és már nem volt szerelem. Nem volt már amit elveszíthetett volna. Klaus lehajtott fejjel halkan nevetni kezdett és egész közel sétált a hasonmáshoz. Lassan felemelte a fejét így ajkaik között alig 10 centiméter távolság lehetett. A hibrid csábító mosolyával nézett az előtte értetlenül álló lányra és jobb kezével a lány hajával kezdett játszani.
• Tudod, egy valamit nem tudok elvenni... - tartott egy kis szünetet majd folytatta. - ... a szívedet. Elena semmitmondó tekintettel figyelte a másikat és várta szavainak folytatását. - Megölhetek mindenkit akivel valaha is bármilyen kapcsolatod volt, felégethetek mindent, amelyhez emléked fűzödik, átírhatom az álmaidat, belemászhatok az elmédbe, elvehetem a szabadságodat, az akaratodat de a szívedet nem. Azt nem tudom elvenni tőled.
• Tehát a szívemen kívül, már mindenem a Tiéd? - kérdezte Elena és megvető pillantásokat küldött a hibrid felé, aki ezekre nem reagálva újból a lány intim közelségébe lépett.
• Nem. - vágta rá mosolyogva. - Még van ami nem. Azzal kezeit lecsúsztatta a lány oldalán és derekát átkarolva lágyan csókolni kezdte a hasonmás nyakát. Elena nem lépett semmit. Szinte fel sem fogta, hogy mi történik vele. Annyi minden történt az elmúlt hetekben, hónapokban, és most is annyi mindennel szembesült. Elég volt neki. Ennyivel tudott foglalkozni, ennyi volt az amivel meg tudott bírkózni. Az, hogy az esküdt ellensége, családjának, barátainak és szerelmének gyilkosa éppen most látja el nyakát apró és forró csókokkal egyátalán nem izgatta a lányt. Egy mindent elveszített embernek mit számít már a méltósága?! Az nem nyújt vígaszt, az nem teszi valaki mássá. A méltóság az embernek fontos, de Ő nem az. Ő már nem ember. Már nem is él. Csak egy eszköz, amely valaha érzett. Elena Klaus válla felett átnézve Damont pillantotta meg. Azzal a tökéletes vigyorával állt a szoba másik végében és olyan szeretetteljesen nézett a lányra mint még soha senki. Ott állt és csak mosolygott. Karjait mellkasa előtt összekulcsolta és úgy nézte a lányt, szótlanul és mozdulatlanul. Elena széles mosolyra húzta a száját és szeméből a könnyek ismét csordogálni kezdtek. Boldog volt, hogy láthatta Őt, hogy újra láthatta Damont. Eközben a hibrid már nem csak a hasonmás nyakát, de annak vállait is finoman csókolgatni kezdte és bal tenyerével a lány bordáin át felhúzta kezét és Elena mellét kezdte gyengéden simogatni. A kellemes érzésre semmiféle válasz vagy reakció nem érkezett. A férfi míg bal kezével a lány melleit izgatta addig jobb karjával jobban átölelve a lányt húzta magához közelebb a másikat, úgy, hogy ágyékuk összeérjen. Klaus lassan haladt vissza a lány arca felé és közben egyetlen egy pillanatra sem vált egy ajka a másik perzselő bőrétől. Mikor már a másik álát csókolgatta egy másodpercre hátrébb vette a fejét, hogy a gesztenyebarna csillogásba nézhessen. Megtalálta a gesztenyebarna szemeket de nem csillogtak. Elena tekintete olyan üres és élettelen volt. Klaus értetlenül állt a helyzet előtt, majd mielőtt többször is a nevét szólította volna a lányt két tenyere közé fogta a másik fejét.
• Elena! Elena? Elena, hallasz? - kérdezte a férfi és a lány lassan vezette kietlen tekinteté a másikra. A hibrid lefagyott tekintettel nézett a hasonmásra. Úgy állt ott előtte, mint egy tudatátveszített ember. Semmi mozdulat vagy szó, csak egy elhagyatott test. Klaus nem értette, mit lelte a lányt. Ez nem normális reakció. Számított arra, hogy Elena majd ellenkezik vagy arra, hogy önként belemegy Ő is a játékba de ezt nem várta. Dühítette a helyzet. Vágyott a másikra, vágyott annak testére és érintésére, annak kéjes nyögéseinek hangjára, vagy éppen a dühtől fűtött heves tiltakozás okozta szenvedélyes szexualitásra de egyiket sem kapta meg. Ez nem jó. Sosem jó, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy azt az Első akarja. Megmarkolta a lányt vállainál fogva és rázni kezdte majd ismét a nevén szólította a másikat. - Elena, figyelj rám! Elena! - kiabálta szinte a másik arcába. A lány még mindig nem reagált. Ő nem érzett, nem érzékelt semmit sem. Csak Őt látta, még mindig csak Ő rá tudott figyelni, aki mosolyogva nézett vissza rá a szoba végéből. Nem érdekelte hogy mi történik most vagy máskor vele, az a fontos, hogy újra nézheti az azúrkék szemeket, a vágytól kissé megduzzadt ajkakat és a mindentől védelmező erős karokat. Akár egész életében képes lenne, csak itt állni és bámulni a másikat. Megfigyelni annak minden porcikáját, minden rezdülését. Hiányzott neki Damon, talán jobban mint bárki más akit valaha is elveszített. A vámpír halála Elenát is megölte. A lány sosem hitt abban, hogy “nem tudok nélküled élni”. Ez a mondat annyira valószínűtlen és elcsépeltnek tűnt, de ebben az esetben igaz volt. Elena nemhogy nem tudott, de nem is akart Damon nélkül élni. Szív nélkül nem tud az ember élni és neki, most pont ezt a tényt kéne megcáfolnia. Vegyen erőt magán és folytassa? De mégis mit? Az életét? Amiből már semmi sem maradt? És mégis kiért éljen? Kiért érdemes most neki élnie? Damonért érdemes lett volna. Ő érte, bámilyen gyászból összeszedi magát, mert tudja, hogy a férfi mellette van és mindig mellette is lesz, de ha Ő nincs, akkor Elena sem létezik többé. - Nézz rám! - szólt rá halkan de határozottan a lányra a hibrid. Elena lassan emelte fel fejét és nézett a másikra, s mikor tekintetük találkozott a lány apró mosolyra húzta a szája szélét. Szemében valami érdekes és érthetetlen csillogás tükröződött.
• Szia.- szólalt meg lágyan Elena és jobb kezét Klaus arcához emelve simogatni kezdte azt. A férfi kétkedve nézett a hasonmásra, nem értette mi ez a gyors változás.
• Szia. - köszönt vissza Klaus és meg akarta kérdezni a lányt, hogy biztos jól van e, de Elena egy szenvedélyes és forró csókkal a másikba fojtotta a szót. Klaus nem igazán volt ura a helyzetnek, talán még kényelmetlennek is mondta volna a szituációt, de inkább hagyta kibontakozni az eseményeket, így két karját a lány dereka körül szorosan átkulcsolva húzta magához minél közelebb a másikat. Percekig csókolózhattak az ágy mellett állva. Elena olykor halkan belenevetett a tűzes csókokba, majd még hevesebben túrt bele a férfi aranyszőke hajába és húzódott közelebb a másik vágytól forró testéhez. Elena kezeit elhúzva a hibrid nyakából, lassan végigcsúsztatta tenyereit az izomtól duzzadó felsőtesten és végül a férfi felsőjének végét megfogva azt finoman kezdte el felfelé húzni. Ahogy szabadította meg a másikat a ruhadarabtól, úgy csókolgatta a már fedetlen, kívánatos izmokat. Klaus karjait magasba emelte, segítve ezzel a lánynak, majd szemhéjait lecsukva hátrahajtott fejjel élvezte tovább a hasonmás kényeztetését. Elena simogatta és csókolgatta a férfi minden egyes izmát, néha bele is mélyesztette körmeit a másik izzó bőrébe. Ez a férfit egyátalán nem zavarta, sőt, még inkább felizgatta. Egy hirtelen mozdulattal az ölébe kapta a lányt és érzékien a fekete szaténnal letakart ágyra fektette. Elena nem szólt semmit, szemeit végig csukva tartva csak hol szaporábban, hol pedig lassabban zihálni kezdett. Mikor a hibrid nem elsietve mászott egyre fentebb a lány ajkaihoz és végül felé kerekedett Elena megérezve a mások súlyát magán kéjesen az ajkába harapott majd egy huncut mosollyal az arcán húzta le a másik fejét az ajkaihoz. A csókok egyre vadabbak egyre hevesebbek voltak. Elena közben a hibrid hátát simogatta míg Klaus kezei felfedezőúton jártak a lány minden egyes porcikáján. Egymás ajkaitól elszakadva a férfi vadul kezdte izgatni a lányt nyelvével Először a nyakánál, majd lecsúszva a lány hasához, Elena pólóját kissé felhúzva a köldökét kezdte csókolgatni. A lány már nem bírt magával, hogy a takaróba, hol pedig a másik dús hajába kapaszkodott és próbálta magában legyűrni izgatottságának kéjes hangjait. A gyengéd érintésekbe teste beleborzongott. Egyszerre fázott és verte ki a melegtől a víz. Mikor Klaus szájával még mindig a lány hasánál időzött de egyik kezével a másik pólója alá benyúlva mellét kezdte el izgatni, Elena, gerince vonalán ívben megfeszült és már nem tudta magában elnyomni azokat az érzéseket, azokat a szavakat amelyek kikívánkoztak belőle.
• Szeretlek. - suttogta maga elé a lány és megint ajkába harapott miközben a férfi fejét simogatta. Klaus hirtelen megállt. Elvette száját a másik forró bőrétől és értetlen tekintettel bámult magaelé. - Damon.. - szólalt meg ismét nagyon halkan a lány. Hangjában a kéj és a vágyakozás érzéseit lehetett felfedezni, alig várta, hogy teljesen a másiknak adhassa magát. Szemei még mindig csukva voltak és úgy kapaszkodott a másik hajába. Klaus most már megértette. Egy gyors mozdulattal gördült le a lányról és felállva az ágyról az ablakhoz sétált. Elena amint megérezte a másik távozását kipattantak szemei és felült az ágyon majd kíváncsian tekintett a másik után. A délutáni napfény olyan élesen sütött be az ablakon, hogy nem lehetett tisztán látni az ablaknál álló férfi alakját. Elena apró mosollyal az arcán szállt ki az ágyból és indult meg a másik felé.
• Hey, mi a baj? - kérdezte kedvesen és mikor odaért a másikat vállánál érintve fordította maga felé. - Klaus. - suttogta a lány és a lélegzete is elakadt. Akkor esett le neki az egész helyzet, hogy Ő nem Damonnal volt, Ő nem Damont csókolta és ölelte, Ő nem Damont érintette az imént. Az mind Klaus volt. Az Első mindig keménynek mutatta magát. Soha nem lehetett látni, hogy van gyengepontja, hogy vannak mély komoly érzései. Senki sem gondolta volna, hogy bármikor is bárkivel szemben empatikus tudna lenni. És most, ott állt Elena előtt, könnyes szemmel és csak nézte a másikat. Tudta, hogy mit csinált, hiszen az, hogy elvenni mindent Elenától ami fontos volt neki az a terv része volt, de nem biztos , hogy ez egyben helynek is minősült. A lány tényleg szeretett. Vakon és őszintén. A hibrid nem elvette ezt, hanem porrá zúzta, ami rosszabb. Hiszen ha valamit ellopnak tőled, akkor az utána hiányozhat, de vagy megszokod a hiányát vagy pedig szerzel egy másikat, viszont ha valamit porrá zúznak annak a darabjai örökké megmaradnak Neked, azzal a tudattal, hogy soha többé már nem tudod azokat összeilleszteni. Elena már soha többé nem lesz szerelmes másba, mert már megvolt az Ő szerelme. Klaus tudta ezt, vagyis most már látta. Hiába nézett úgy mindig is a lányra mintha csak egy eszköz volna, ezt csak Ő gondolta így. Elena emberként élt, egy hétköznapi egyszerű tiniként, akitől 1 év leforgása alatt elvettek mindent. A hibridnek fájdalmas volt a felismerés, hogy ezt mind Ő tette a másikkal. Egy része tudta, hogy ezt kellett csinálnia, hiszen Elena erre hivatott és a lány csak azért élt így, mert nem tudta, hogy ki is Ő valójában, de egy másik fele sajnálta Őt. Önzőnek érezte magát. Percekig álltak némán egymással szemben és csak figyelték a másik arcát. Elena kettőséget fedezett fel a hibrid tekintetét. Az egyik szeme a bűntudattól a másik a bosszútól csillogott. Ahogy Klausé, úgy a lány arcának vonásai is másodpercenként változtak. A kezdeti meglepettségtől most már az undorodás és a gyűlölet vonalai sorakoztak fel arcán. Mielőtt a lány még szólhatott volna Klaus közelebb lépett hozzá tekintetébe zárta a másikat. Jót akart tenni. Visszaadni már nem tudott volna semmit sem a lánynak, de be tudta azt fejezni amit elkezdett. Úgy gondolta, hogy most ez a helyes, ez az Ő feladata. Túl önző volt és elvakult. Olyan pusztítást végzett amelyet nem lehet csak úgy helyrehozni. Az egyetlen módja annak, hogy megszabadítsa Elenát ezektől a szörnyű fájdalmaktól és égetően fájó emlékektől, ha végleg elvesz tőle mindent. Így könnyes tekintetét mélyen fúrta a másikéba és úgy szólt a lányhoz:
• Felejtsd el az eddigi életedet... - suttogta halkan, miközben néhány könnycsepp gördült le az arcán. - ... örökre. - fejezte be az igézést. Lassan hunyta le szemeit és hajtotta le a fejét. Elena üreges tekintettel nézett el a másik feje felett majd 3 gyors pislogás után összevont tekintettel nézett körül a szobában.
• Hol vagyok? - kérdezte értetlenül mire Klaus felemelte a fejét és egy nagyot sóhajtott. Ez a mély lélegzet olyan árulkodó volt. Érezni lehetett a fájdalmat, de egyben a megkönnyebülést is. Fájt, hogy ezt tette a lánnyal, de megkönnyebbült, mert tudta, hogy ez volt az egyetlen megoldás ahhoz, hogy végrehajtsa tervét. Komoly arccal pillantott az előtt elveszetten álló lányra majd a földre hajolva felvette a pólóját és gyorsan belebújt.
• Egy panzióban vagy. - válaszolt egyszerűen Klaus és elfojtva magában szenvedő énjét egy széles vigyort erőltetett arcára.
• És mi.. - kezdte félénken a lány. - ... ismerjük egymást? - kérdezte egy apró mosoly kíséretében. Klaus először halkan nevetni kezdett majd gyengéden tenyerébe zárta a másik törékeny kézfejét.
• Igen. A barátod vagyok. Nik. - világosította fel a lányt. Elena nem szólt semmit csak értetlenül állt a helyzet előtt. Annyira furcsa volt most neki minden. Honnan ismeri Nikket, hogy került ebbe a panzióba, egyátalán kicsoda Ő maga? Milliónyi kérdés kavargott a fejében. Klaus észrevette a lány zavartságát ezért mielőtt még ezernyi kérdéssel előállt volna gyorsan a szava elé vágott. - Ideje lenne már indulnunk. - biccentett az ajtó felé.
• Hová megyünk? - kérdezte Elena és kihúzta kezét a másik szorításából.
• A végzeted felé. - válaszolta a hibrid és csábos mosolyával tekintett végig a lányon. Elenának tetszett a férfinak eme reakciója így szintúgy egy mosollyal válaszolt a másiknak. - Lemegyek néhány dolog összepakolok, addig maradj itt. - mondta kedvesen a hasonmásnak. - Pár perc és indulhatunk. - azzal kisétált a szobából.
  Néhány perc múlva, miután már a legfontosabbakat becsomagolta egy sporttáskába és kivitte a kocsihoz, már csak Elenára volt szüksége. Elégedett, lassú léptekkel halad fel a lépcsőn, egyenesen Damon szobája felé. Ez a néhány pillanat elég volt Klausnak ahhoz, hogy végérvényesen meggyőzze magát arról, hogy amit tett az jó dolog. Ő csak elrendezte a dolgokat és ma végre elvágott minden függő szálat. Pontot tett a mondat végére. Mikor belépett az ajtón Elenát pillantotta meg a földön. Szívében egy tőrrel, véresen hevert a fapadlón.
  Jól mondta Klaus, az egyetlen egy dolog amit nem tud elvenni a lánytól az a szíve volt. És a szíve Damont választotta.