Andietől: Oneshot- Delena WAS IT A DREAM?

Jó szórakozást!!

Üdv: Sleepy

Figyelem, néhol 18-s karikát tartalmazhat.

Was it a dream?

(3x08, Delena jelenet kicsit másképp)

Elena alig várta, hogy felérjen szobájába, majd belehuppanjon a frissen megágyazott franciaágyába. A nap eseményei úgy megviselték, hogy testének elemei lemerültek, fizikailag elfáradt. Meghökkentő volt számára, hogy egy olyan erős, félelmet nem ismerő eredeti vámpír, mint Rebekah, a szeme láttára esik össze a csalódottságtól. Cseppet sem kellett volna sajnálnia az Őst, ám mégis a vártnál több együttérzést táplált Klaus húga iránt. Ez volt Elena embersége. Rebakaht, Klausba vetett hazugságra épülő hite semmisítette meg lelkileg. Látta, ahogyan a lányt felőrli a végtelen szeretet, melyet testvére iránt érzett. Még úgyis, hogy közben mérhetetlen gyűlölet járta át halott szívét. Elena eszében folytonosan, Rebekah szünni nem akaró zokogásának hangja járt. Talán ezért is lepődött meg annyira, mikor meglátta az ágyán heverő, cinizmusárol oly híres vámpírt.

• Ahh, Damon, komolyan?- kérdezte kimerültségben úszó sóhajjal.
• Megtaláltuk Mikaelt.- elterülve az ágyon, mindkét kezét feje alá gyűrve válaszolt a lánynak.

• Mi? Hogyan?
• Nem tudom. Szerintem Kathrine áttörést ért el. A terv beindult.- vetette oda könnyedén. Elena csak egy szemöldök felhúzással reagált az újonnan érkező információkra. Látod? Mondtam, hogy ne aggódj.- mondta szikrázó szemekkel, majd pár másodperc múlva újra megszólalt. Gyerünk. Üss. Kiabálj. Sikítozz. Lefogadom, hogy ezt tervezgetted egész nap.- hívta fel keringőre némi gúnnyal a hangjában.
• Nem fogok kiabálni.- válaszolt teljes higgadtsággal, majd közelebb lépett ágyához és megigazította párnáját.
• Miért nem? A hátad mögött cselekedtem, kiszabadítottam Stefant. És tudod mit? Visszaütött. Még nagyobb pöcs mint valaha. Csak most már a mi oldalunkon.- nyomott egy szája sarkán megjelenő mosolyt a lányra.
• Nem vagyok dühös. Csak fáradt és aludni akarok.- eközben megfogta takaróját majd ráncigálni kezdte. Szándékában állt kihúzni nem várt vendége alól, de mind hiába, a vámpír nem tágított az ágyáról. Damon, mintha észre sem vette volna, hogy útban van, úgy folytatta tovább eszmefuttatását.
• Szerintem Mikael fegyvere egy karó, mivel említett valamit róla.
• Nos, biztos az amelyiket a fehértölgyből faragták, mielőtt elégették volna.
• Szóval igazam volt.- nézett önelégült mosollyal Elena szemeibe.

A lány vágott egy fintort jelzésképp, hogy már nagyon unja ágyáért való kűzdelmét. Nem volt más választása, ha végre nyugovóra akart térni, így kénytelen volt bemászni Damonhöz.

• Mindezek után, a fal mégis Mikaelhez vezetett.- jelentette ki a férfi.
• Sokkal többhöz ennél.- egészítette ki Damon észrevételét, majd becsusszant takarója alá és szép lassan elhelyezkedett a vámpír mellett.
• Szerintem Rebekah is velünk van. - elgondolkodva nézett maga elé.
• Tényleg? Mit tudtál meg tőle? - kíváncsiskodott.
• Hogy ő is csak egy lány, aki túl fiatalon vesztette el édesanyját, és aki vakon és meggondolatlanul tud szeretni, még ha ez fel is emészti.- ahogy száját elhagyták a szavak, rögtön tudta, hogy mit fog gondolni erről a másik.
• Ismerős érzés, ugye? - kérdezte tőle elhalt hangon, miközben odafordult hozzá. A férfi csak nézte a mellette fekvő lányt, pedig az összes porcikája üvöltött azért, hogy átkarolja Őt, védve mindentől és mindenkitől.
• Igen. Nagyon is.- fordult szembe vele lesütött szemekkel, majd mikor felnézett rá, kéztetést érzett, hogy közelebb húzódjon hozzá. Stefan emberségéért való harc felemészt engem.- mondta ki végül azt, mi szívét oly kegyetlenül mardosta.

• Ahogyan engem is. Talán még a sajátoménál is jobban.- suttogta a hozzá egyre közelebb bújó Elena ajkaiba. A Gilbert leányzó csak ámult magában, hogy az a Damon, aki egy éve az ő barátait akarta halomra gyilkolászni, most ott fekszik mellette és meghittebben beszélgetnek, mint valaha. Soha nem érezte magát lelkileg ennyire közel a férfihoz, mint aznap éjjel.
• Nem vagyok rád dühös, amiért kiengedted.- ezzel együtt hátrafordult a kisasztalon lévő lámpához és leoltotta. Ezután a fejét visszahelyezte ugyanoda, ahol még pár másodperce Damon ajkait vizslatta. Szerintem te leszel az, aki megmenti őt magától.- szólalt meg végül.
• Hmm...ha már engem is megmentett valaki.- olyan hálával nézett a másik szemébe, mint még soha senkiébe. Elena szívverése lelassult, két dobbanás közt, mintha a megszokottnál több idő telt volna el. Damon csontig hatoló tekintetével fürkészte a lány arcát, hogy vajon mire gondolhat. Ebben a percben bármit megadott volna, hogyha a vámpír lét gondolatolvasó képességgel is jár. Igaz, ezen könnyen segíthetett volna, csak megigézi és már mindent tud. Ám ezek az idők elmúltak.
• Igen? És ki az a hős? - incselkedett a lány leplezve zavartságát. Nem akart vagy csak nem mert beszélni a Damon iránt egyre erősödő érzéseiről? Maga sem tudta rá a választ.
  Stefan testvére egyáltalán nem ilyen reakcióra számított, de belátta, hogy az érzelmek felszínre törését nem lehet erőltetni. Ő volt rá az élő példa.
• Egy harcos hercegnő.- egyre közelebb merészkedett a hasonmás reszkető ajkaihoz.

Egyszerre vettek levegőt, egyikük sem akarta megtörni a szinte már dallamosan csengő ritmust. Elenát egyszerre a hideg és meleg is kirázta. Maga a férfi, úgy ahogyan volt, káprázatos hatással volt rá. Miért érzi úgy, hogy Damon pillantásától megsemmisül?- átfutott az agyán e nevetséges kérdés. Percekig csak nézték egymást, nem bírtak betelni a gyönyört okozó pillanattal. A lány elméjébe áramütésként villant be a bűnös gondolat. Teste engedelmeskedett ennek a vágynak. Félve tette meg azt a piciny távolságot, mely számára szakadékként tátongott köztük. Szükségem van rád.- búgta a vámpír kiéhezett ajkaiba. Ez az egy mondat képes lett volna falakat rengetni Damon halott szívében, de tudta, hogy ez még kevés. Ennél több kellett neki. Elena agyában egyetlen szó keringett. Damon. Kész volt megtenni azt, mely Damonnak a világot jelentette. Elena érezte a férfi forró leheletét és már tapasztotta volna ajkait a másikéra, mikor az lágyan megcirógatta kipirult arcát.

• Ennek nem most és nem így kell megtörténnie.- törte meg a varázst, miközben az elpirult lány füle mögé hajtotta aranybarna hajtincsét.
• Damon,..én...én...- alig jutott szóhoz a férfi visszautasításától.
• Te most gyere ide.- majd feljebb tolta magát az ágyon, megfogta Miss. Gilbert mindkét karját és egy finom mozdulattal magához húzta. Lassan hajtotta le fejét Damon mellkasának bal oldalára, mikor érezte, hogy a férfi ujjai fel-alá járkálnak gerincén. Elena beleborzongott az idősebb Salvatore érintésébe, miközben úgy ölelte felsőtestét, mintha félne, hogy bárki is elveszi tőle.

Az éjszaka további részében így összekuporodva feküdtek a holdfénytől megvilágított szobában. Damon hallotta Elena minden egyes szívdobbanását. Nyugtató hatással volt rá. Miközben ölelték egymást, elgondolkodott rajta, hogy szeretne többet megtudni szerelméről. Nagyon is jól ismerte, de ez neki nem volt elég. Ő többet és többet akart a lányból.

• Hogyan képzeled el a jövődet húsz év múlva?- tette fel váratlanul.
• Most tényleg erről szeretnél beszélni?-meglepetés erejével hatott rá a neki szegezett kérdés.
• Igen, tényleg.- nézett le rá, majd adott vékony kezére egy puszit.
• Hmm..- gondolataiba merülve bámulta szobájának mennyezetét-, először is, fel akarom építeni a karrieremet. Tudom, tudom, mit gondolsz - mosolyodott el, erre a férfinak is szélesebbre húzódott mindkét szája sarka-, az a lány, aki egy cseppnyi vérével félig vámpír, félig vérfarkasokat tud létrehozni – hagyott egy lélegzetvételnyi szünetet- egyetemre szeretne járni.
• Ühhüm, ez valóban viccesen hangzik.- nevette el magát. Jól van, tudod, milyen vagyok. Folytasd.- aprócskán belecsípett Elena derekába.
• Áuuuuu.- nyögött fel, majd egy laza mozdulattal belerúgott a férfi hozzá közelebb heverő lábába. Damon csak horkantott egyet és még jobban szorította a másik törékeny testét a magáéhoz. Hol is tartottam?- kérdezte elvesztve a fonalat.
• Az egyetemnél.- segítette ki a vámpír.
• Jajjj, igen. Szóval az iskola. Akár hiszed, akár nem, író akarok lenni.- válaszolta eltökéltséggel hangjában.
• Ki gondolta volna?- halk kuncogás kíséretében ugratta az idősebb Gilbertet. És ezek után?- intett kezével, hogy folytassa mesélnivalóját.
• Szeretnék megházasodni, szülni gyerekeket- kis szünetet hagyva-, lehetőleg kettőt, egy fiút és egy lányt.- ám rögtön észbe kapott, hogy lehet ezt nem kellett volna elárulnia, mert látta a férfi arcára kiülő szomorúságot. Ugyanaz járt a fejükben, de még mielőtt Damon megszólalhatott volna, a lány megelőzte.
• Ne, ne mondd ki. Nem haragszom rád, ezt tudnod kell.- simított végig puha kezével a másik arcán.
• Az hiba volt. Nagyon nagy hiba.- finoman nyúlt az arcán pihenő Elena kezéért, majd lesütött szemekkel vette le róla. Mi lesz a nevük?- szinte a semmiből szegezte neki a kérdést.
• Kiknek?-értetlenkedett a hasonmás.
• A gyermekeidnek.- szívmelengető mosolyt küldött szerelmének, úgy várta a választ.
• Óóó, nem tudom. Ezen még sosem gondolkodtam -morfondírozott-, talán lehetne a szüleim neve, már mint az örökbefogadó szüleimé. Damon erre csak bólogatott. Tetszett neki az ötlet. Habár lehet, hogy Jennának fogom hívni a lányt.- töprengett még mindig rajta.
• És a fiút?- csibészes nézéssel húzogatta fel-alá szemöldökét.
  Kettejük fejében ugyanaz a név jelent meg. Ezt egyszerre mondták ki. Ric. A hasonmás arcán akkora vigyor jelent meg, amitől még Damonnak is röhögni támadt kedve.
• Hihetetlenek vagyunk, ugye tudod? - álmos pillantással nézett fel a férfira, érezte, hogy valami nincs rendben, szemei kezdenek fájni a kimerültségtől.
• Azok. Viszont úgy vettem észre Gilbert kisasszony, hogy maga álmos. Alvásidő van.- lágyan, mégis ellentmondást nem tűrő hangon parancsolta volna ágyba, ha már nem ott lettek volna.
• De...de...ugye nem hagysz el?- jóformán már félálomban suttogta.
• Nem, hisz megígértem.- óvatosan hámozta le Elena kezeit testéről, majd bebújt mellé a takaró alá és magukra húzta azt. Még mielőtt ő is álomra hajtotta volna fejét, nyomott a lány elbűvölő arcára egy jóéjtpuszit.

Azóta a meghitt éjszaka óta kereken egy év telt el. Mindkettőjük számára az az éjjel sorsdöntő fordulatott jelentett kapcsolatukban. Őszintén megnyíltak egymásnak, főleg Elena. A jövőképét, céljait eddig csak Stefannal osztotta meg, de immár biztos volt benne, hogy Damon is kiérdemelte ezt. Sőt, ennél még sokkal többet. Így eljött annak az ideje, hogy ezt megünnepeljék. Kathrine hasonmása erre az alkalomra egy különleges meglepetéssel készült.

Damon fel-alá járkált fényűző szobájában, kezében egy whiskyvel csurig teli pohárral. Miközben már bejárta szobájának fontosabb részeit, előszeretettel lögybölte ki poharának tartalmát. Whiskyjéből került a padlóra, az ágyra, és még a szekrényre is. Elméjült gondolataiban. Ez lesz az első hivatalos randink.- állapította meg. Hova vigyem?-töprengett tovább. Állj, állj, állj, haver! Most komolyan ezen tépelődsz? Olyan vagy mint egy tinédzser.- okította ki magát. Nah és akkor mi van?- válaszolt egy kérdéssel. El sem hiszem, hogy magammal veszekszem. Ez a mondat éktelen nagy vigyort csalt az arcára. Mikor már megelégelte a magával való konfliktust, gyorsan leráncigálta magáról az izmaihoz tapadó fekete polóját, majd ágyára dobta. Sebbel-lobbal sietett be fürdőszobájába, miközben sebesen tolta le magáról farmerját és az az alatt lévő boxerjét. Megengedte fürdőkádjába a vizet, ezt követően hátrafordult, szembe a tükörrel. Elégedetten mustrálta meztelen felsőtestét. Majd mikor kádja megtelt, visszafordult és vámpírsebességgel vetette bele magát a habokba. Elterpeszkedett, miközben gondolatai csak a lány körül forogtak. Behunyta szemét és maga előtt látta Elena gyönyörű arcát, olajbarna bőrét, karcsú alakját. Átjárta testét szerelmének képe és még azt sem vette észre, hogy valaki mosollyal az arcán figyeli őt.

• Arckifejezésedből ítélve, biztos rám gondolsz.- törte meg az ábrándozását Elena.
• Elena? Hogy, hogy te itt? - lepődött meg. Nem úgy volt, hogy érted meeeeee...- de nem ért a kérdés végére, mert a szeme elé táruló látvány lesokkolta.
• Szerintem értékelni fogod, hogy én jöttem hozzád.- azzal a lendülettel dobta le magáról fehér köntösét, mely alatt meztelen teste pihent.

Damonnak kikerekedtek a szemei. A szeretett lány ott állt előtte anyaszült meztelenül, tökéletes testével. Elena úgy nézett Damonra, mint aki azonnal rá akarja vetni magát, ellenben csak ennyit szólt.

• Mr. Salvatore, ha már kinézegette magát, akkor talán be is invitálhatna magához. Elvégre csak nem lehet megvárakoztatni egy hölgyet?- tette fel bujaságot árasztva minden egyes szavával.
• Igaza van. Köztudott, hogy én egy úriember vagyok, ezért.....- hirtelen, vizes kezével elkapta a másik bal csuklóját, lehúzta magához, majd megfogta a lány derekát és beemelte a fürdőkádba.- Így ni. Megfelel hölgyem?- kérdezte huncutul.
• Tökéletesen.- nézett a boldogságtól sugárzó szemekbe, majd egyre közelebb tolta testét és egyúttal formás melleit is Damonhöz. A férfi teste azonnal reagált erre. Alul is.
• Hmmm, ez a belépőd igen Kathrinesre sikeredett.- lehelte bele Elena ajkaiba.
• Ez a csajozós duma tekintve a helyzetemre – húzodott mégjobban Damonhoz-, nálam nem jön be.- mosolygott bel a másik arcába.
• Akkor még finomítanom kell a módszereimen.- simított végig a hasonmás hátán és egy gyors, ám annál puhább mozdulattal karolta át, végül magára húzta.
• Huppsz.- kacagott fel a vámpír. Elena testét elborította a tüzes vágy, ahogy hozzá dörgölődzött Damon férfiasságához. A vámpír mélyen belenézett szerelme bujaságtól izzó szemeibe és elveszett bennük.
• Mindennél jobban szeretl...- vallott volna szerelmet, de Elena rátapasztotta mutatóujját az ajkaira, jelezve, hogy tudja. Nem volt szükség szavakra. Két kezébe fogta a vámpír arcát és adott ajkaira egy szenvedélytől fűtött hosszú csókot. Először csak finoman járták körbe a másik nyelvének összes pontját, majd egyre vadabbul mélyültek el egymásban. Elena pillanatnyi kielégülése miatt, kiszakadt a csókból, de nem sokáig bírta Damon nélkül, ezért ajkaival célba vette a másik nyakát. Elárasztotta forró érintésekkel, miközben egy leheletnyit beleharapott.
• Nem megy ez neked.- fogta meg hosszú hajánál fogva, miközben viszonozta az érzéki csókokat. Csak épp a lány mellén.
• Igen? Akkor mutasd meg hogyan kell?- párától begöndörödő hajtincseit kezével az egyik oldalára fésülte, utat engedve Damonnak, hogy hozzáférjen nyaki ütőeréhez. Egyáltalán nem félt, sőt, kívánta, hogy a vámpír fogai belevésődjenek nyakába.
• Biztos vagy benne? - szinte ajkaiba mászva kérdezte tőle. Elena a másik szemeiből kiolvasta a vér utáni vágyódást, ezért csak egy szóval válaszolt neki.
• Teljesen.- erre a vámpír finoman végig húzta ujjait a másik nyakán, majd óvatosan belemélyesztette kieresztett vámpírfogait. Abban a pillanatban a fájdalom és az erotika összeolvadt. Pár másodperc telhetett el így, mikor Damon elvette fejét és beleültette a lányt kiteljesedett férfiasságába. Mindketten egyszerre szisszentek fel a mámorító érzéstől. Elena vágytól elborult elméje miatt, egyre homályosabban látta a férfi arcát, mikor az alig kivehetően megszólalt.
• Reggelt, Elena! Szépet álmodtál?

Elena arra ébredt, hogy jobb lába a vámpír ugyanazon lábával volt összekulcsolva. A keze pedig, úgy markolta Damonon feszülő ingjét, mintha arra rá lett volna aggatva egy tilos tábla, mely jelzi az illetékteleneknek, hogy Ő bizony Elena tulajdona. A lány kéjesen belenyögött a férfi nyakába, azt hitte, hogy még mindig álmodik.

• Damon?! Mi együtt voltu...?!- a vámpír halk pisszenéssel csitította le, még mielőtt az számonkérhette volna.

• Csak gondoltam előre szaladok az időben.- majd magára öltötte azt az ellenálhatatlan vigyorát. Ha a testvérem visszatér unalmas országba és te karöltve csatlakozol hozzá, most már tudni fogod, hogy mit hagysz ki.- simított végig fekete ingjével takart mellkasán, véletlenül érintve Elena még mindig szorító ujjait. Megvillantotta pajkos mosolyát, de arckifejezése hirtelen megváltozott. Tekintete olyan komolyságot sugallt, melytől Elenának nyomban elállt a lélegzete. Nem bírtam volna elviselni, hogyha ma reggel azt mondod nekem, hogy megbántad a tegnapi csókot, így inkább álmodban tehetted meg azt, amit akarsz. Ezzel senkinek sem okozol fájdalmat és lelkiismeretfurdalásod sem lesz.- bökte ki végül az igazságot, oly gyötrelemmel a szemében, melyet Elena még soha életében nem látott a tekintetétben.
  Megszakadt a szíve. Legszívesebben beleüvöltötte volna a fagyos reggelbe, hogy nem, egyáltalán nem bánta volna meg.

• Csak neked okozom ezzel fájdalmat és ez épp elég. Hagynod kellett volna, hogy megtörténjen, mert a valóság sokkal többet jelent számomra, mint az álomvilág.- súgta bele fülébe, majd egy arasznyival lejjebb helyezte ajkait és adott egy hosszan tartó csókot a férfi arcára.   

Andietől: ONESHOT- 3x08 Delena ágyjelenet másképp MORZSA

• MORZSA!
  
  
  
  
  Tényleg? Mit tudtál meg tőle? - kíváncsiskodott a vámpír.
• Hogy ő is csak egy lány, aki túl fiatalon vesztette el édesanyját, és aki vakon és meggondolatlanul tud szeretni, még ha ez fel is emészti.- ahogy száját elhagyták a szavak, rögtön tudta, hogy mit fog gondolni erről a másik.
• Ismerős érzés, ugye? - kérdezte tőle elhalt hangon, miközben odafordult hozzá. A férfi csak nézte a mellette fekvő lányt, pedig az összes porcikája üvöltött azért, hogy átkarolja Őt, védve mindentől és mindenkitől.
• Igen. Nagyon is.- fordult Damonnal szembe lesütött szemekkel, majd mikor felnézett rá, kéztetést érzett, hogy közelebb húzódjon hozzá. Stefan emberségért való harc felemészt engem.- mondta ki végül azt, mi szívét oly kegyetlenül mardosta.

• Ahogyan engem is. Talán még a sajátoménál is jobban.- suttogta a hozzá egyre közelebb bújó Elena ajkaiba. A Gilbert leányzó csak ámult magában, hogy az a Damon, aki egy éve az ő barátait akarta halomra gyilkolászni, most ott fekszik mellette és meghittebben beszélgetnek, mint valaha. Soha nem érezte magát lelkileg ennyire közel a férfihoz, mint aznap éjjel.
• Nem haragszom rád, amiért kiengedted, Damon.- ezzel együtt hátrafordult a kisasztalon lévő lámpához és leoltotta. Ezután a fejét visszahelyezte ugyanoda, ahol még pár másodperce Damon ajkait vizslatta. Szerintem te leszel az, aki megmenti őt magától.- szólalt meg végül.
• Hmm...ha már engem is megmentett valaki.- olyan hálával nézett a lány szemébe, mint még soha senkiébe. Elena szívverése lelassult, két dobbanás közt, mintha a megszokottnál több idő telt volna el. Damon csontig hatoló tekintetével fürkészte a lány arcát, hogy vajon mire gondolhat. Ebben a percben bármit megadott volna, hogyha a vámpír lét gondolatolvasó képességgel is jár. Igaz, ezen könnyen segíthetett volna, csak megigézi a lányt és már mindent tud. Ám ezek az idők elmúltak.
• Igen? És ki az a hős? - incselkedett a lány leplezve zavartságát. Nem akart vagy csak nem mert beszélni a Damon iránt egyre erősödő érzéseiről? Maga sem tudta rá a választ.
  Stefan testvére egyáltalán nem ilyen reakcióra számított, de belátta, hogy az érzelmek felszínre törését nem lehet erőltetni. Ő volt rá az élő példa.
• Egy harcos hercegnő.- egyre közelebb merészkedett a lány reszkető ajkaihoz.

Egyszerre vettek levegőt, egyikük sem akarta megtörni a szinte már dallamosan csengő ritmust. Elenát egyszerre a hideg és meleg is kirázta. Maga a férfi, úgy ahogyan volt, káprázatos hatással volt rá. Miért érzi úgy, hogy Damon pillantásától megsemmisül?- átfutott az agyán e nevetséges kérdés. Percekig csak nézték egymást, nem bírtak betelni a gyönyört okozó pillanattal. A lány elméjébe áramütésként villant volna be a bűnös gondolat. Teste pedig engedelmeskedett ennek. Félve tette meg azt a piciny távolságot, mely számára szakadékként tátongott köztük. Szükségem van rád.- búgta a vámpír kiéhezett ajkaiba. Ez az egy mondat képes lett volna falakat rengetni Damon halott szívében, de tudta, hogy ez még kevés. Ennél több kellett neki. Elena agyában egyetlen szó keringett. Damon. Kész volt megtenni azt, mely Damonnak a világot jelentette.

***

Elena arra ébredt, hogy jobb lába a vámpír ugyanazon lábával volt összekulcsolva. A keze pedig, úgy markolta Damonon feszülő ingjét, mintha arra rá lett volna aggatva egy tilos tábla, mely jelzi az illetékteleneknek, hogy Ő bizony Elena tulajdona. A lány kéjesen belenyögött a férfi nyakába, azt hitte, hogy még mindig álmodik.

• Damon?! Mi a ......?!- a vámpír halk pisszanéssel csitította le a lányt, még mielőtt az számonkérhette volna.

• Csak gondoltam előre szaladok az időben – majd magára öltötte azt az ellenálhatatlan vigyorát. Ha a testvérem visszatér unalmas országba és te karöltve csatlakozol hozzá, most már tudni fogod, hogy mit hagysz ki- simított végig fekete ingjével takart mellkasán, véletlenül érintve Elena még mindig szorító ujjait.

Miss. Gilbertben egyből tudatosult, hogy ez nem álomvilág, hanem a szörnyű valóság. Elena úgy érzete, hogy ha Damonnak nem lett volna igaza, akkor már rég kiosztott volna neki egy jókora pofont. Azonban az igazság az volt, hogy beláthatatlanul vonzódott az azúrkék szemű Salvatorehoz. Minden egyes testrésze magáénak akarta a vámpírt, de ezt magán kívül senkinek sem vallotta volna be.

• Lehetetlen alak vagy, ugye tudod?- súgta bele fülébe, majd egy arasznyival lejjebb helyezte ajkait és adott egy hosszan tartó csókot a férfi arcára.   

Nirvana tollából : What's with Klaus? IX. fejezet BEFEJEZŐ RÉSZ

Megérkezett a What's with Klaus? befejező része. Én nagyon szomorú vagyok, hogy vége lett ennek a szuper fanficnek, de reménykedem abban, hogy Nirvana el fog még minket látni hasonló jó írásaival. Személy szerint , én nagyon élveztem olvasni minden mondatát!!

Az összes olvasó nevében írhatom, hogy: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNJÜK NIRVANA EZT A BRILLIÁNS FANFICTION-T!! MÉG SOK ILYET!!!

A befejező rész, csak úgy mint a többi is szuper lett!!! Fordulatokkal és izgalmakkal teli!

Jó szórakozást!!

Üdv: Sleepy

9.

   Éjszaka volt, és Elena békésen aludt az ágyában, amikor valami nyikorgó hang hallatszott, mintha valaki beszállt volna mellé. És láss csodát, a következő pillanatban már egy meleg, súlyos test nyomódott szorosan az övéhez. A férfi keze hozzáért meztelen vállához. Megnyugtató érzés volt, amikor lassan lejjebb siklott a karján, egészen a csuklójáig, a lány egészen beleremegett az érzésbe. Ezzel egy időben a nyakán érezte a másik puha ajkát, forró lélegzetét, és bársonyos érintését.

   Egy pillanatig nem történt semmi, mintha az illető engedélyt kérne tőle.

   Elena pontosan tudta, ki feküdt mellette, valamint, hogy mi fog történni, ha tovább engedi a dolgokat. Mégsem bírta türtőztetni magát.

   - Igen. – suttogta alig hallhatóan.

   A vámpír keze végigsimított a lábszárán, majd – továbbra is – gyengéd mozdulatokkal a hátára fordította a hasonmást. A testük szorosan egymáshoz simult, a férfi a térdével szétnyitotta Elena combjait, és megállapodott közöttük. A csípője... és ezzel együtt merev férfiassága is hozzányomódott a vékony nadrágon keresztül, amit viselt. Topjának pántja lecsúszott, mire újabb csóközön árasztotta el a lány nyakát, és haladt egyre lejjebb. Ajkai megtalálták a mellét, tenyere pedig lecsúszott a hasára. A csípőjére. Végül átvette a hímvesszője helyét.

   Elena felkiáltott, a hátát ívben megfeszítette, miközben a teste még többért könyörgött. Kívánta a férfit, jobban, mint bárkit ezen a bolygón.

   Lassan kihámozta a pizsamából, majd egy pillanat alatt megszabadult ő is a ruhaneműitől. A vámpír ismét visszakúszott a lányra, és ezúttal a száját találta meg. Nyelvével szétnyitotta a másik ajkait, majd forrón egymásbagabalyodtak.

   Amikor szétváltak, Elena kinyitotta a száját, hogy levegőt vegyen, de a férfi megint lecsapott rá.

   A hasonmás kettejük közé nyúlt, és a másik férfiasságát célkeresztbe helyezte. Mindketten felszisszentek az érzéstől, mikor a vámpír halkan megszólalt.

   - Ébresztő, álomszuszék. – Elena egy pillanatig értetlenül meredt a másikra, mikor vakító fehér fény világított meg mindent, és felriadt az álomból. A feje Damon izmos mellkasán nyugodott, amelyet nem takart el ing, az alsótestén azonban egy alsónadrág volt. Gyorsan visszahunyta a szemét, hátha folytathatja az álmot, de az csak nem akart visszatérni hozzá.

   Fájdalmasan elfintorodott, és erősen belekapaszkodott Damon karjába. Érezte, hogy a férfi teste lassan rázkódni kezdett, amit halk, dallamos nevetés követett. A világ azonban hamarosan a feje tetejére állt, és egy megállíthatatlan erő maga alá parancsolta Elenát, akinek ajkait egy vékony nyikkanás hagyta el. A vámpír egy szempillantás alatt maga alá gyűrte. Meglepettségében kipattantak a szemei.

   - Damon, mit csin...? – a mondat közepénél a férfi egy rövid, de annál szenvedélyesebb csókot adott a lánynak, aki mostanra minden kétséget kizáróan ébren volt, és a tegnap este eseményei is egyből az eszébe villantak.

   - Jó reggelt, Elena. – mondta a vámpír lélegzetelállító mosollyal az arcán. 

   - Te aztán tudod, hogy kell feldobni valakit. – felelte a másik, és azzal a lendülettel vissza is csókolta a férfit, aki ezt örömmel fogadta.

   - Hmm... akkor emlékezz erre két perc múlva is, mert valaki perceken belül csöngetni fog. – amint befejezte a mondatot, megszólalt odalent a csengő, mire Elena mérgelődve nézett a zárt ajtajára.

   Damon lemászott róla, és a farmerját kezdte keresni. A lányban akkor tudatosult igazán, hogy a vámpír milyen hiányos öltözetben is aludt el mellette.

   - Nincs rajtad nadrág... – jegyezte meg kuncogva. Damon vigyorogva fordult hátra.

   - Netán nem tetszik a látvány? – egy pillanatra kihúzta magát, a lány pedig beharapta az alsó ajkát, úgy válaszolt.

   - De, nagyon is.

   Megint egyre közelebb kerültek egymáshoz, de odalent a csengő ismét megszólalt. Türelmetlen vendéggel néznek szembe. Hurrá.

   Elena szitkózódva sétált le a lépcsőn, és kelletlenül ajtót nyitott. A küszöb túloldalán a kettes számú nem kívánatos személy állt: Mikael. A lány kezdte sajnálni, hogy mindössze egy köntöst kapott magára, aminek két végét a biztonság kedvéért még szorosabbra húzott magán. Az Ős figyelmen kívül hagyta a megjelenését, de az arcára kiülő hideg mosoly a frászt hozta rá.

   - Ms Gilbert még mindig az élők sorában... – Elena nyelt egyet, és szerencséjére Damon jelent meg közvetlen mögötte. Nem kellett hátrafordulnia, hogy tudja, a vámpír továbbra sem viselt felül semmit. Mikael szeme gyanúsan megvillant, amikor meglátta az újonnan érkezettet. – Damon. Úgy látom, megvolt a nagy egymásra találás. 

   - Térj a lényegre. – mordult rá a férfi, az Ős pedig gúnyosan felnevetett.

   - Milyen nagy a szád... Nem próbálod meg ezt idekint is? – és ezzel körbemutatott. Damon fapofával nézte a vadászt, aki tovább vigyorgott. – Gondoltam, hogy csak odabent vagy keménylegény. 

   Hosszú, és annál feszültebb csend követte a megjegyzést. Elena legszívesebben becsapta volna az ajtót, de azzal csak rontott volna a helyzeten. Végül Mikael törte meg a hallgatást.

   - Amikor múltkor ostoba módon nekem ugrottál – kezdte. – Mondjuk úgy, elvesztettem valami igen fontos dolgot.

   - A szüzességed? – Elena beharapta az ajkát, nehogy felnevessen. Damon soha, semmilyen élethelyzetben nem volt képes maximálisan komolyan viselkedni. Mikael azonban nem értékelte úgy a beszólást, ahogy a lány tette; előrántott egy éles fadarabot, és nekivágta a férfinak, aki fájdalmasan felordított, majd térde ereszkedett. 

   - Attól még, hogy te odabent vagy, én ugyanúgy kárt tehetek benned. Örülhetsz, hogy csak a bordáid közé szúrtam.

   Damon egy gyors mozdulattal kihúzta magából a karót, majd megkönnyebbülten lélegzett fel. Felpattant, és újból farkasszemet nézett az Őssel.

   - Elárulnád, hogy mi volt az?

   - Egy nagyon régi, fából készült tőr.

   A vámpír lázasan kutatott az emlékei között, de egyszerűen nem tudta visszaidézni a tárgyat. Elenának viszont egyből az eszébe villant. Emlékezett, Klaus tekintete hogy felragyogott, mikor meglátta. Lehetséges, hogy...? 

   - Sose láttam. – szólalt meg Damon. Valószínűleg igazat is mondott. Túlságosan el lehetett foglalva a mérgével, és a bosszúszomjon ahhoz, hogy olyan apróságokon akadjon meg a szeme, mint Klaus és a tőr kapcsolata.

   - Biztos vagy benne?

   A vámpír bólintott.

   - Miért olyan fontos? – kérdezte Elena, holott már sejtette is a választ.

   - Abból a tölgyből készült, amelynek hamvai képesek átmenetileg megölni a családom tagjait. Gondolom nem kell részleteznem, milyen erővel bír...

   - Ha olyan fontos, miért nem vigyázol rá jobban? – Damont a legkevésbé sem zavarta, hogy a kettejük életével játszik éppen. Elena ezt a saját kárán tanulta meg nemrég.

   - Komolyan azt hiszed, hogy nem voltam rá felkészülve? – a fejét enyhén oldalra döntötte.

   - Akkor miért jöttél ide?

   - Niklaus hollétéről akarok többet megtudni, és biztos vagyok benne, hogy te pontosan tudod, merre bújkál.

   - Nem tudok segíteni. Megigézett, úgyhogy... – befejezésül összecsapta a két tenyerét, Mikael pedig halványan elmosolyodott.

   - Én vagyok a Legeslő vámpír. Komolyan azt gondolod, hogy nem tudok mit kezdeni egy megigézett leszármazottal? – mélyen belenézett a másik szemébe, akinek egyből megváltozott az arckifejezésse. – Most pedig... gyere ki a házból.

   Damon lábai önálló életre keltek, és szó nélkül végrehajtották a vadász parancsát. Elena megpróbálta visszatartani, de veszett ügy volt kezdettől fogva. A vámpír pontosan Mikael előtt állt meg, aki ahelyett, hogy ott helyben végzett volna vele, csak tovább szugerálta.

   - Hol. Van. Niklaus? – kérdezte, mire Damon egy rövid habozás után tökéletes helyzetrajzot adott a környékről. A főutcától nem messze, az egyik bérházban lakott a hibrid. Az Ős elégedettnek látszott a válasszal, vagy a képességével, esetleg mindkettővel, Elena nem tudta volna pontosan megállapítani. Egy biztos, hogy amint elintézte, amiért idejött, el is tűnt a szem elől.

   A vámpír nagyokat pislogott, mikor végre sikerült újra visszanyernie a kontrollt a teste fölött. Értetlenül nézett Elenára, aki vállvonogatva pillantott vissza rá.

   Hamarosan minden elválik. – gondolta.

   

   Niklaus rejtekhelye kicsit sem hasonlított az eddigiekhez, de a Salvatore javára legyen mondva, pontosan ott volt, ahol mondta. Már odakintről érezte a bentről kifele áradó vámpír szagát, aki nem a hibrid volt. De már kétségtelenül találkozott vele.

   Gonosz mosoly jelent meg az arcán, ami akkor sem hervadt le róla, amikor ráérős léptekkel átgyalogolt a kereszteződésen, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Egy határozott lökéssel meg is oldotta a zárral kapcsolatos gondokat, és akadálytalanul lépett be az előcsarnokba. 

   Nos akkor; aki bújt, aki nem... – gondolta magában, ahogy végigvonult a hosszú folyosón, fel a csigalépcsőn, egészen a második emeletig, ahol a harmadik ajtó mögött meg is találta a keresett személyt.

   A női vámpír, aki egyszerre volt élőhalott, és boszorkány is, zsörtölődve lépett ki a szobából, de amint meglátta a látogatóját, megtorpant, és rettegés ült ki az arcára.

   - Jó reggelt! – köszöntötte kedvességet színlelve. Képzeletben már a nő halálát tervezgette. Ki akarta élvezni a lehetőséget, és egyáltalán nem volt sietős neki.

   - Mikael. – suttogta dermedten, mire az Ős szélesen elmosolyodott, szemfoga hegye kilátszott. – Mit... Hogy... Hogy kerülsz ide?

   - Damon barátunk volt olyan kedves, és elmondta merre bújkáltok. – felelte negédesen. A nő lélegzete elakadt, és a vadász elérkezettnek érezte a pillanatot a támadásra; nekivetette magát Veronicára, aki védtelenül állt a másik előtt. Ledöntötte a lábáról, dominóként dőltek le a padlóra, mikor Mikael lecsapott a vámpír nyakára, és nagy kortyokkal kezdte szívni az életet jelentő vért.

   Eleinte kétségbeesetten próbált küzdeni a lány, még a boszorkányerejét is bevetette, de a várt hatást nem érte el vele. Kezdte elveszíteni az erejét, karjait egy tonnásnak érezte, melyek hamarosan a gravitáció hatására a földrezuhantak.

   Halványan még érzékelte, ahogy Mikael felemelte a fejét, vérben úszó szeme a másik jádezöld tekintetébe meredt, majd felemelt egy tökéletesen megmunkált, természetesen fából készült. Az első csapás a hasába érkezett, érezte a fájdalmat, de az elméje ködös volt a vérveszteségtől.

   Itt a vége. – mondta magában, mihelyt kihúzta belőle a fegyvert. Mikael a szívéhez emelte, és egy precíz mozdulattal beleszúrta. Veronica teste szürkülni kezdett, nyomában egyből kidagadtak az erek, és véget ért többszáz éves pályafutása ebben a világban. Utolsó erejével Klausra gondolt, és szívből remélte, hogy az őrá nem ez vár.

   Két nappal később Klaus a Mikael által megnevezett találkahelyre ment. Minden készen állt, hogy végső búcsút intsen mostohaapjának, de ahhoz elengedhetetlen volt a személyes részvétel. A mező, amelyet választott, pontosan az volt, melyen nem is olyan rég a hibrid elvesztette az érzelmi önkonrtollt. Bizonyos szempontból tökéletesen megfelelőnek tűnt; távol esett a várostól.

   Az Ős majdnem a tisztás közepén állt, és elégedetten konstatálta, hogy Klaus megjelent a találkozón. És ezzel el is érkeztünk a hátrányhoz: nem volt sehol sem egy vámpírbiztos ház. Körös-körül fák voltak, no meg egy aprócska patak.

   - Helló, Niklaus.

   - Helló, Mikael. – felelte a másik kényszeredetten.

   - Bevallom, megleptél, hogy végül mégis felbukkantál itt. Ezek szerint megkaptad az üzenetemet.

   Ó, igen, abban nem volt hiba. Amikor hazaért, Veronicát holtan találta a földön, de nemcsak egyszerűen szívenszúrták, hanem előtte ivott is belőle, valamint a hasába is beledöfte a karót. A cetlin, amit hátrahagyott megjegyezte, hogy csak a régi idők kedvéért tette.  Hát ki ő, ha nem egy jólelkű, gondoskodó apa?

   - Igen. Örök hála az emlékezetfrissítésért... – morogta.

   Mikael halkan felnevetett. Vállai rázkódni kezdtek, szeme sarkában szarkalábak jelentek meg. Klaus legszívesebben abban a minutumban rátámadott volna, de még nem volt alkalmas az idő.

   - Láttam a kis Gilbert lányt... Valóban kiköpött Charlotte. Kivéve persze egy dolgot: - a szeme gonoszul megvillant. – Hogy ő a halálodat akarja.

   A hibrid kezei ökölbe szorultak, kézfején kidagadtak az erek.

   - Bár... a Petrova sem volt a végletekig szent... Milyen szerencse, hogy a kis szajha még jóval a halála előtt lefialt, hogy évszázadokkal később hasznát vehesd a hasonmásának...

   - Ne merészelj még egyszer így beszélni róla! – üvöltötte Klaus. A harag csak tovább gyűlt benne, ahogy apja újra és újra megismételte a kegyetlen, és alaptalan szavakat, egyre hangosabban, és egyre könyörtelenebbül. A fülére szorította a kezét, és botladozva hátrálni kezdett.

   - Mikor fogod már fel végre?! – kérdezte Mikael fennhangon. – Senki sem törődik már veled, kölyök! – ekkor valami elpattant a hibrid agyában. ELÉG! – kiáltotta. Gondolkodás nélkül mozdult. Logikus ok nélkül. Habozás nélkül. Tetteit az a düh irányította, amely ezer éve szunnyadt benne, és ezt a pillanatot várta. Egyenesen apja vigyorgó fejére vetette magát, készen arra, hogy elpusztítsa...

   Kivillantotta a szemfogát, és egy óriási ütést mért a férfi halántékára, akinek elképesztő sebességgel olvadt le a mosoly az arcáról, és ökölbe szorult kezével az álla alá bokszolt viszonzásul. Miután Klaus állkapcsa felszaladt a koponyájába, a fogai pedig erősen összekoccantak, egy pillanat alatt lángra lobbant, mint egy kiszáradt erdő egy forró, nyári napon.

   Kíméletlenül egymásnak estek, ütötték-verték a másikat, ahol érték, miközben vér fröccsent az orrukból, és a szájukból, ami azonnal be is gyógyult.

   A küzdelem felénél Klaus rájött, hogy ez már nemcsak Charlotte elvesztéséről szól, hanem arról, hogy mennyire egyedül van. Ezek után már semmi nem volt ugyanaz. Úgy tűnt, senkije sem maradt ezen a világon.

   Egy utolsó mozdulattal a hibrid felülkerekedett, és maga alá küldte a mostohaapját. Mikael megpróbálta lerúgni magáról, de Klaus makacsul lecövekelt oda.

   - Tizenhét évesen. – kezdte, közben néhány csepp vér a másik arcára hullott. - Charlotte-tal eltűntünk több hónapra.

   - Mit akarsz ezzel? – vicsorogta, de a megvilágosodás hamarosan utat tört magának. Hirtelen elernyedtek a kezei, melyek idáig vasmarokkal fogták a karjait.

   - Egyöntetűen azt szavaztuk meg, hogy jobb, ha a gyermek tőlünk távol nevelkedik fel, minthogy a te közvetlen közeledben. – az arca gúnyos mosolyra görbült. – Úgyhogy nyugodtan hívhatod magának nagyapának is.

   - Te nem vagy a fiam! – ordította Mikael. – Soha nem is voltál!

   Klauson ismét úrrá lett a vérfarkasok hevessége. Talpraállította mostohaapját, majd azzal a lendülettel át is hajította az erdő túloldaláig. Az Ős lassan álló helyzetbe helyezkedett, és újból szembenézett a hibriddel.

   - Készen vagy, Tyler? – kiáltotta a természetbe, majd egy bizonyos pontra tekintett a fák között. Mikael azonnal megfordult, pont, mikor a Lockwood srác egy lövőfegyvert szegezett neki. 

   - Komolyan csak ennyi telik tőled?! – kérdezte csalódottan. Mikor azonban hátrafordult, Klaus szemtől szemben állt vele, és egy fa nyelű karót szúrt a mellkasa közepébe, kicsit balra. Pontosan oda, ahol a szíve volt. Döbbenten pillantott fel a kék szempárba, melyek kifejezéstelenül nézték végig apja halálát. A döfés után kellő távolságba helyezkedett el. Mikael teste felgyulladt, a szívétől indulva, majd szép lassan hamuvá porladt az egész teste.

   - A másik Tylerre gondoltam. – jegyezte meg. Felnézett a közeli fa tetejére, ahol egy sötét hajú férfi ült, aki az imént Klaus kezébe dobta a tölgyfából készült tőrt.

   Még egyszer visszanézett a helyre, ahol percekkel korábban még mostohaapja aludt. Hangosan kifújta a levegőt. Hát ennek is vége. – gondolta. Megfordult, hogy távozzon, ekkor azurkék szempárral találta szembe magát, és egy ismeretlen eredetű fájdalom hasított a mellkasa közepébe.

   Értetlenül nézett le, és egyből félelem járta át minden porcikáját: egy ugyanolyan tőr állt az ő szívébe is, amivel az előbb végzett Mikaellel. Döbbenten nézett fel az idősebb Salvatore-ra, aki cinikus mosoly kíséretében gyors magyarázatot adott.

   - Ha olyan fontos, miért nem vigyázol rá jobban? – kérdezte Damon.

   - Komolyan azt hiszed, hogy nem voltam rá felkészülve? – a fejét enyhén oldalra döntötte.

   - Akkor miért jöttél ide?

   Mikael áthelyezte a testsúlyát a másik lábára.

   - Egy rendkívül fontos feladattal bíználak meg.

   - Vagyis...

   - Öld meg Niklaust. – felelte egyszerűen, mire Damon röviden fölnevetett.

   - Mégis hogyan?

   Az Ős elővett a zakója belső zsebéből egy hajszálpontosan ugyanolyan tőrt, amilyet Klaus nemrég eltulajdonított tőle.

   - Ayana néhány ágat titokban megőrzött a tölgyből. Azokból készültek el ezek. – mondta, s azzal a tárgyat a küszöb túloldalára nyújtotta.

   - Remek. – Damon elvette, és a nadrágja hátsó zsebébe tette átmenetileg. – Akár veheted elintézettnek a feladatot. Akarsz még valamit?

   Klaus nem bírta tovább, hanyattvágódott a füvön, aprókat lélegzett, tekintetét mereven az égen tartotta. A szívéből induló láng rettenetes volt, mintha egyenesen a Napot helyezték volna el benne. Felordított fájdalmában, majd egyre kétségbeejtőbb tortúra vette kezdetét, mialatt a teste szó szerint kigyulladt. Érezte, ahogy égett a bőre, de nem tudott tenni ellene. Az átkozott Salvatore mindkettejük eszén túl járt; úgy keverte a lapokat, hogy mindenképpen neki kedvezzen. 

   Aztán végül a fájdalom kellős közepén egyszer csak vége lett. Már nem érzett semmit. A teste szürkülni kezdett, és bizonyos részei hamuvá porladtak.

   Hibridjei akcióba lendültek, de Bonnie sem tétlenkedett ám; mindegyikük fejében az agysejteket felrobbantotta, ami átmenetileg lebénította őket, míg Alaric és a többiek sorra karót döftek mindbe. 

   Elena a távolból szemlélte az eseményeket. Végignézte, ahogy Klaus végleg eltávozott erről a világról. Alig tudta elhinni, hogy rokoni kapcsolat fűzte hozzá. Egyszer csak valaki megállt közvetlenül mellette, s vállaik összeértek. Érezte, hogy egy kéz hozzáér a sajátjához, majd ujjaik lassan összekulcsolódtak. Felnézett Damonra, aki egyenesen a mogyoróbarna szempárt nézte, várva az engedélyt, vagy a visszautasítást. A lány kicsit megszorította a másik kezét bíztatásul, mire Damon ajkai megtalálták az övét, és hosszú csókot váltottak. Elenának eszébe jutott hirtelen valami, amitől belemosolyodott a férfi ajkaiba. Damon kiváncsian nézett le rá. 

   - Te komolyan azt gondoltad, hogy nem érdemelsz meg engem? – kérdezte Elena íncselkedve, és mutatóujjával nyomatékosan bökdöste a vámpír izmos mellkasát.

   Damon először halványan, majd egyre szélesebben mosolyodott el, míg végül teli szájjal nem vigyorgott. A derekánál fogva közelebb húzta magához Elenát, aki a legkevésbé sem ellenkezett. A lány halkan kuncogni kezdett, ami többet jelentett Damonnak mindennél. Nevetésének dallama kitöltötte az űrt, amely több, mint százötven éve a szívében lakozott, és megnyugtatta.

   - Igazad van. Az én családomban legalább csak egy őrült vámpír volt, míg nálad... – egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében íncselkedőn huzogatta egyik szemöldökét, mire Elena vállonboxolta.

   - Pofa be. – mondta, majd újból összetapadtak ajkaik.

EPILÓGUS

   Klaus azon az álomszerű helyen állt, ahol nemrég Elena is megfordult. Minden hófehér volt, a fény irritálta a hibrid szemeit, idő kellett, míg megszokta. Ezen a határtalan tájon ő állt egyes egyedül. 

   Félelem kúszott végig a gerincén a gondolatra, hogy itt kell leélnie egy örökkévalóságot. Idegesen elindult egy tetszőleges irányba, és gyors léptekkel haladt előre. Ez a céltalan mozgás ha lehet, csak rontott a helyzeten. Most már biztosra vette, hogy itt rajta kívül nincs semmi és senki.

   Kezdett eluralkodni rajta a pánik, mikor a távolban, egy felülről megvilágított alak jelent meg. Klaust az a furcsa érzés kerítette hatalmába, hogy ismeri a nőt. Igen, egészen biztos, hogy egy nő az. – állapította meg, mikor megindult felé, és meglátta, hogy meglibbent fehér ruhája alsó része.

   Hátrahőkölt, mikor tudatosult benne, ki közelít felé.

   A lány épp oly gyönyörű volt, mint, mikor utoljára látta; hosszú, barna haja dús hullámokban omlott a hátára, mogyoróbarna szeme pedig ragyogott a boldogságtól.

   - Charlotte. – hangja nem volt több suttogásnál. Az említett személy szélesen elmosolyodott, majd szorosan magához ölelte a hibridet.

   - Hiányoztál. – mondta egyenesen a férfi fülébe. Amikor megint a szemébe nézett, rövidke habozás után szájon csókolta.

   - De te nekem annál sokkal jobban. – felelte egy halvány mosoly kíséretében. – Ez lenne a Másik oldal?

   Charlotte bólintott.

   - Eléggé kihalt. – jegyezte meg Klaus, mire a lány felkuncogott.

   - Az újonnan érkezők egyetlen személyt láthatnak, akihez a szívük a legjobban húz. – Nik mosolya egyre szélesebb lett.

   - Szeretlek. – azzal visszacsókolta Charlotte-ot.

   - Tudom. Örökké.

VÉGE