Épp ideje már, hogy olvassunk egy jó Klaus-os fanficet. Nirvanának köszönhetően meg is kaptuk! Szerintem nagyon jó lett. Megismerkedhetünk szeretett hibridünk egy másik oldalával/arcával vagy "vidámságával is".
Én imádom, tegyetek így TI IS!
Jó szórakozást!!
ui: Köszönjük Nirvana!!! (L)
I. fejezet
A holdfényes éjszaka csendjét egy országúton haladó jármű elkeseredett kísérlete vágta ketté, hogy teljesítse gazdája óhaját, ami ideális esetben a fénysebesség lett volna. Ám még arról is úgy gondolta, hogy túl lassú lenne az adott pillanatban. A sebességjelző a 170-et súrolta, amiről egy átlag ember azt hinné, hogy képtelenség elérnie egy teherszállítónak. A motor füstölgött, szinte biztosra lehetett venni, hogy hamarosan beadja a kulcsot, de ez nem gátolta meg a sofőrt abban, hogy adjon neki még egy kis kakaót.
- Mit tudsz Mikaelről?
- Csak annyit, hogy tudja, hol vagy! – a Salvatore arca önelégültséget sugárzott. Az a nyomorult komolyan képes volt felébreszteni Mikaelt? És Katerina?
Klaus nagyot csapott a kormányra, amitől a jármű kissé kitért balra, de egy lélek sem volt rajta kívül az úton. Nem mintha egy szemernyit is izgatta volna a testi épsége. Vagy a rakodótérben lévő halottaié. Újból két kézzel markolta a kormányt, de olyan erővel, hogy az erek kidagadtak rajtuk.
Mikael ellen egyetlen fegyvere volt, ami legutóbb is igen hatékonynak bizonyult, csak sajnos nem megsemmisítően hatékonynak. Arról nem is beszélve, hogy már ő is tudott róla. Ezért kellett neki megtalálnia előbb, és valljuk be, előnyben volt Mikaellel szemben, aki az elmúlt 20 évet egy kriptában töltötte leláncolva, összeaszott múmiaként. Elégetett mosoly terült szét az arcán, mikor megpillantotta a Chicago táblát. Lelépett a gázpedálról és hagyta, hogy magától guruljon a teherautó. Mikor a műszerfalon a jelző már 80 alatt volt, benyomta a kuplungot, és négyesbe váltott. A városban már kevés helyen világítottak az éjszakai fények, sőt, néhol már a reggeli műszakra készültek.
A következő útkereszteződésnél balra fordult, majd továbbhajtott egészen a Betty’s Blue Star Lounge nevű bárig. Leparkolta a járgányt, majd magabiztos léptekkel lépett be az éjjeli szórakozóhelyre. Az előterem már üres volt, csak a takarítók végezték a dolgukat, ezért Klaus lazán átvágott a VIP részlegre. A lányok még mindig bent voltak, egyesek már visszavedlettek hétköznapi önmagukká, míg mások továbbra is „munkaruhájukban” virítottak. Klausnak ínyére volt a dolog, kedve támadt belekóstolni egy-két nőszemélybe. Chuck, a biztonságiak vezetője azonban úgy robogott oda hozzá, akár egy tank.
- Segíthetek? – a majd’ két méter magas izompacsirta összeszűkült szemmel nézett végig a hibriden, aki egy megvető mosolyt villantott rá, mialatt tetőtől-talpig végigmérte a fickót.
- Én is örülök, hogy újra látlak, Chuck. – az említett személy felhorkant, ám ez nem szegte Klaus kedvét, hogy befejezze. – De ha már így belédbotlottam: Betty-t akarom látni.
- A főnökasszony épp nem ér rá.
- Jó, akkor máshogy mondom, - mélyen belenézett a biztonsági szemébe, majd igézően folytatta. – Most rögtön odaviszel Betty-hez.
Chuck egy pillanatig úgy állt, mint a cövek, majd, mint akinél felülírták a parancsot, teljesítette az Ős kérését. Klaus követte a hátsó részlegbe. Betty irodája leghátul volt, a lányok öltözője, és Chuck irodája után. Klaus sunyin bekukkantott az épp öltözködő nőkhöz, akik ínycselkedve próbálták magukhozhívni, de a móka várathatott még magára. Előbb el kellett intéznie ezt, hogy aztán a tobbiakban ne kelljen aggódnia a jóléte felől. Később viszont biztosan benéz még. Chuck egy kopogás után benyitott Betty-hez, aki az asztala mögött ült, egy nagy halom papírmunka fölé görnyedve. A hívatlan vendégek hallatán felnézett, arcán dühös arckifejezéssel, míg meg nem látta, ki is érkezett hozzá. Akkor átváltott félelemmel vegyes örömmé. Felkelt az asztaltól, és egyenesen Klaushoz ment, miközben teli szájjal mosolygott. Két csókot nyomott a férfi arcára, mire a célszemély udvariasságból elvigyorodott. Sosem vonzódott a nőért, és az évek múlása csak tovább csökkentette ezt a vonzalmat. De erős egyéniség volt, és meglehetősen jól működtette a bárt, ami elismerésre méltó volt.
- Klaus! Mindig öröm téged újra látni! Mi járatban? – a kérdés gyanakvúan érkezett, Betty acélszürke szemei mintha átláttak volna a hibrid veséjén is. Újabb becsülendő tulajdonság.
- A legjobb lányod címéért jöttem.
- Máris keresem. – még be sem fejezte a mondatot, máris visszaült az íróasztalához és a fiókokban kezdett kutatni. Nem telt bele sok időbe, hogy megtalálja a keresett információt tartalmazó papírt, amit azonnal át is nyújtott Klausnak, aki egy „Örök hála” kíséretében el is vett tőle. Végigfutatta a tekintetét a lapon, memorizálta a címet, majd visszaadta Betty-nek.
- Köszönöm, kedvesem.
- Bármikor. – szólt, s alig észrevehetően kacsintott egyet, vagyis elérkezett a távozás ideje.
Ahogy elhaladt az öltőző előtt, az egyik lány frontálisan nekiütközött. Vérvörös fejjel nézett fel a hibridre, aki csak vigyorgott a fiatal nőre.
- Minden rendben, édesem? – kérdezte. A másik elbűvölve bólogatott, mintha nem látott volna még fehér embert. Pedig csak tükörbe kellett volna néznie. – Mi a neved?
- Charlotte. – ez a név beindított valamit Klaus agyában, de gyorsan kikapcsolta az érzelemáralmást, mielőtt, mint egy lavina, megindult volna. – Este nem néz vissza?
Klaus alaposan és szégyentelenül nézett végig Charlotte-on. Hosszú, fekete haj, ami lágy hullámokban omlott a lány hátára, sötétkék szemek, ideális alkat, épp ott dudorodik, ahol kell. Hmm, tudnék mit kezdeni vele. – gondolta sötéten.
- Meglátjuk. – szinte morogva beszélt, ezért inkább visszaszállt az Eredeti Terv járatra. Kifele menet már senkibe se szaladt bele, így zavartalanul tette meg az utat a teherautóig. A nap első sugarai már átszelték a horizontot, és elkezdtek özönleni a munkába induló emberek hadai. Klaus beszállt a kocsiba, sebességbe tette, majd kihajtott a főútra. A nő lakása alig pár sarokra volt a bártól, Chicago egyik legnépesebb negyedében helyezkedett el.
Az épület omladozó falai között több külön lakás is volt. Ráérős léptekkel ballagott végig ezek között, míg el nem érte az 5-ös számút. Kopogás nélkül nyitott be, majd egy gyors próba után át is lépte a küszöböt. Két lépés után azonban valaki erőből a falhoz lökte. Klaus felnevetett, de elfogadta a kihívást. Megragadta támadója két vállát és nagyot taszított rajta, aki így a földre terült el. A hibrid ezek után rávetette magát, és a nyakánál fogva tartotta egy helyben a vámpírt.
- Édes szivem, hozzám még mindig kevés vagy. – nevetett a férfi, mire éles fájdalom hasított a fejébe. Egy pillanat alatt elszakadt nevetésének hangja, majd úgy engedte el fogvatartottját, mintha az lángra kapott volna.
- Mit is mondtál? – kérdezte a lány elnyújtottan.
Klaus válasz helyett, inkább felsegítette, mire a másik két keze közé fogta a férfi arcát és forró csókot nyomott rá. Persze a hibridet sem kellett félteni, egyből a nő hajába markolt, közben még hevesebben ölelkeztek össze. Nyelveik összegabalyodtak, Klaus pedig ütemesen utánozta az egyesülés mozdulatait vele, ami tovább tüzelte a lányt.
A következő percben viszont Klaus véget vetett a szenvedélyes összeborulásnak. Még mindig Mikael likvidálása volt az elsődleges feladata, a többire később is sort keríthetett.
- Hiányoztál, Veronica.
- Hát, nem nagyon adtad tudomásomra az elmúlt húsz évben. És ahogy leálltál az előbb, úgy vélem, most sem kufircolni jöttél, hanem segítségre van szü...
A férfi nem bírta megállni, megragadta Veronicát és ismét a száját vette célba. A lány egy másodpercnyi tiltakozás után átvetette karjait az Ős nyakán, ujjaival beleszántott rövid hajába. Klaus keze a másik pólója alatt kezdtett matatni, kezdve a hasánál, míg végül meg nem állapodott a mellénél. Veronica belenyögött a csókba, és mégközelebb húzta magához, már ha ez lehetséges volt. Vámpírsebességgel az ágyra siettek, Veronica került felülre, aki kényelmesen elhelyezkedett Klaus ágyékán. Még nadrágon keresztül is kristálytisztán lehetett érezni a férfi lüktető férfiasságát, ami szinte könyörgött, hogy kiszabadítsák. A lány újból belekezdett a csókba, de a keze sem tétlenkedett. Megtalálta Klaus Mr Vidámkáját, és simogatni kezdte. Ezúttal Klauson volt a sor, hogy felnyögjön. Kezdett köd ereszkedni az elméjére, ami akár végzetes következményekkel is járhatna, de erőt vett magán, és megszakította a kapcsolatot a lánnyal.
- Erre most tényleg nincs idő... – zihálta. Veronica még mindig rajta ült, de erre a mondatra lekecmergett róla.
- Kiváncsian hallgatom, mi lehet fontosabb ennél. – mondta sértődötten a lány.
- Nem megbízható forrás szerint Mikaelt felébresztették. – Veronica jádezöld szemei elkerekedtek és a félelem átverekedte magát a sértődöttség leplén. Leült az ágyra és szorosan átkulcsolta kezeit a férfiéval.
- Fejtsd ki!
- Mystic Fall’sból jöttem. Beszéltem már neked Stefan Salvatore-ról, - A lány megerősítően bólintott. – Na, van neki egy felettébb idegesítő bátyja, aki mindenbe beleüti az orrát, mert szerelmes fivére barátnőjébe, aki zárójelben jegyezném meg, hogy nem más, mint a hasonmás. A legutóbbi eszmecsevelyünkön említette, hogy Katerinával felébresztették, és tudja merre vagyok.
- Vagyis nagy gázban vagyunk.
Klaus halvány mosollyal az arcán válaszolt.
- Igen, nos, így is lehet fogalmazni. Erősebb varázslatra van szükség.
- Legutóbb is majdnem belehaltam, mikor hibárnáltam. Szinte biztosra veszem, hogy elérne az igaz halál, ha megkísérelném megölni, pláne, ha sikerülne is. – Klaus magában káromkodott egyet. Ő lenne talán a legboldogabb, ha véglegesen kikerülne Mikael a képből, de magának sem merte bevallani, mennyire megkedvelte ezt a vámpírt az évszázadok során. Büszke is volt magára, amiért századokon át képes volt titokban tartani a boszorkány áttérítését, legalábbis húsz évvel ezelőttig, mikor eltávolították egy időre a Vadászt az útból. Kedve lett volna abban a pillanatban karót döfni Katerina szívébe. Hogy az idősebb Salvatore-ét meg se említsük...
- Klaus?
Veronica hangja aggodalmasan csengett. Mikor Klaus ráemelte a tekintetét, a lány a saját szemeire mutatott, majd a férfira, végül a tükörre. A hibrid értette a célzást és belenézett. A látvány nem okozott nagy meglepődést; a szivárványhártyája aranysárga lett, alatta az erek kitagadtak. Egy-két mély levegő és fókuszálás után visszaállt a rend, és újból a szőke-kék szemű pasas nézett vissza rá.
- Ha sikerült megtörnöd az átkot... akkor hogy lehet még mindig életben a hasonmás? – kérdezte bizonytalanul.
- Édesem, te vagy otthon a boszorkánykonyhában, nem én. Mindenesetre kapóra jött, mivel, mint kiderült, az ő vére is kell, hogy hibrideket tudjak gyártani. - a végére vigyorba szökött Klaus arca.
- Tehát mágiával élesztették újra. És hol van most, ha olyan fontos lesz a továbbiakban?
- Ott hagytam Rebekah és Stefan gondoskodnak róla, hogy ne ölje meg senki.
- Rebekah? Egek, felébresztetted az elviselhetetlen kishúgodat?
A hibrid felnevetett.
- Ha pár találkozás után ezt szűrted le, próbálj meg többszáz évet vele élni...
- Inkább karót döfök a szívembe. – csatlakozott Veronica is.
Most, hogy megosztotta problémáját a lánnyal, újból feltámadt benne a vágy. Nem finomkodott, keményen megcsókolta Veronicát, aki a váratlan támadástól levegőt sem kapott. Maga alá teremtette a lányt, miközben egyik kezével a nadrágját kezdte kigombolni. A nagy siettségben ügyetlenné vált mozdulatokkal sikertelenül hajtotta végre a feladatot. Nagyot mordult, lecsúszott a másikról, megfogta két végén a ruhadarabot, majd egy határozott mozdulattal letessékelte. Aztán a póló következett. Veronica felnevetett Klaus hevességétől. Ezt szerette a férfiban. A szex köztük sosem az érzelmekről szólt, hanem a nyers vágyról, a szükségletekről, a mindent elröprő erőről, ami felszabadult a hibridből.
Immár ott feküdt a férfi előtt lemeztelenítve, lába köze szinte égett a forróságtól, alig várta, hogy Klaus megadja neki azt, amire vágyott. Nem volt semmi előjáték vagy gyengéd ráhangoló bevezetés arra, amire készült. Csak a szája. A lába között. Veronica beleszédült a támadásba és már nem tudta követni, mikor melyik ér hozzá: a nyelve vagy a szája. Annyit tudott biztosan, hogy mekkora hatalommal bírt felette a férfi.
Az orgazmus elsöprő erővel tört rá, biztos volt benne, hogyha nem egyhelyben feküdne, ott helyben összeesett volna. De Klaus nem érte be ennyivel. A hang, ahogy kibújt ő is a rengeteget fedő ruhamennyiségből, zene volt a Veronica füleinek.
Mikor visszamászott, férfiassága pont a legérzékenyebb helyen ért hozzá a lányhoz, felkiáltott az érzéstől, és ekkor még nem is volt benne.
- Kérlek... – nyögte alig hallhatóan. Klaus egy csókkal hallgattatta el, de már ő sem bírt magával. Marokra fogta a farkát és a bejárathoz vezette. Mindketten felszisszentek.
- Hiányoztál. – mondta, majd egy gyors mozdulattal becsusszant. Ezzel egyidőben egy másik helyen is beléhatolt; szemfogai megnyúltak, s egy kecsesnek nem nevezhető mozzanattal lecsapott a nyakára. Veronicát meglepte a kétirányú támadás, ugyanakkor izgatónak is találta. A férfi elkezdett mozogni benne, ő pedig majd’ elalélt a gyönyörtől.
A nyomások egyre erőteljesebbek és gyakoribbak lettek, a csúcsra pedig egyszerre értek fel mindketten. Veronica körmei Klaus hátába vájtak, aki újból megtalálta a lány száját. Mikor véget ért mindketten kapkodva vették a levegőt, a hibrid legördült Veronicáról, aki őszintén meglepődött, milyen hiányérzete támadt azonnal, amikor meleg teste már nem nyomódott az övéhez.
- Lehet, hogy csak idő mondatja ezt velem, - szólalt meg hirtelen a lány. – De mégis úgy érzem, ez volt életem egyik legjobb szeretkezése.
Klaus halk nevetése betöltötte a kis szoba minden négyzetcentiméterét.
- Most nem tudom, seggbe rúgjam-e magam emiatt, vagy örüljek neki.
Most a másikon volt a sor, hogy felkuncogjon, amikor megérezte az éles fájdalmat a nyakában. Tétova mozdulattal odaemelte az egyik ujját, s egy hatalmas sebet talált ott. Késlekedés nélkül a férfira vetette magát és ő is ráharapott a nyakára, miközben érezte, hogy újból feltámad benne a vágy, csak úgy, mint Klausban. Az utóbbinak fizikai bizonyítéka is volt, ami épp a fenekéhez nyomódott, holott a hibrid hasán ült.
Az ivás, a gyógyulás és az újabb három szex után kifulladva feküdtek az ágyon. Klaus a lányt a karjai közt tartotta, aki apró alakzatokat rajzolt az ujjával a férfi izmos hasára, aki a hátá simogatta.
- Nem is szeretek nappal hancurozni.
- Hmm... engem meggyőztél ennek ellenkezőjéről, kedvesem. – suttogta Klaus Veronica füleibe, mire a másik elmosolyodott.
- Este meló után keresek valami megoldást az aprócska problémánkra.
Most a férfin volt a sor, hogy felfelé görbüljön lepénylesője két sarka. Csakis ő tudta „aprócska problémának” nevezni Mikaelt, azt az átkozott vámpír vámpírvadászt. De legalább most párszor ki tudta adni magából a feszültséget... amit Veronica munkahelyén lehet tovább fog fokozni. Ki tudja, mit hoz még az este?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése