2011. november 19., szombat

We need a talk... Andie tollából 4. fejezet

We need a talk 4. rész. Strange Feelings

Ezt az alkotásomat Sleepynek ajánlanám sok szeretettel. Ronnie forever :)

Köszönöm az ajánlást Andie!! Jó szórakozást Mindenkinek! Üdv: Sleepy

Bonnie köpni-nyelni nem tudott az őt ért váratlan sokktól. Isobel testvére.Isobelnek van testvére.- megrögzötten mormolta magában a napnál is világosabb tényt. A lány elméjében másodpercekig visszhangzottak Sarah szavai. Mikor már jó ideje állt csendben az ajtó előtti küszöbön, ráeszmélt, hogy mégis csak ki kéne nyögnie magából legalább pár értelmes szót.
  • Bocsánat, egy picit meglepődtem.- horgasztotta le a fejét-. Engem Bonnienak hívnak. Bonnie Benettnek.
  • Áh, örvendek.- biccentett.- Ric már mesélt rólad, bár azt elfelejtette megemlíteni, hogy te fogod furikázni, de sebaj.- legyintett egyet.
  • Tényleg?- kérdezte meghökkenve, ám furcsa csillogást lehetett kiolvasni tekintetéből.
Alaric sietett ki a hálószobából, miközben az ingje begombolásának utolsó fázisában volt elmerülve. - Sarah, szerinted ez a szí....- megakadt a szava, mikor megpillantotta az ajtóban álló két hölgyeményt. Odalépett Sarah mellé, ellenben még mindig nem volt teljes az öltözete.
  • Jó reggelt Bonnie, látom már megismerkedtél Sarahval- mutatott a nőre.
Bonnienál mintha elhalkult volna a világ, nem is hallotta, hogy Ric mit beszélt hozzá. Úgy állt ott, mint aki szellemet látott és ez az ő esetében igen gyakori jelenség. Bonnienak a nap során már másodszorra akadt el a lélegzete, ahogy meglátta Ric feszes mellkasának felső részét. A lány elvörösödött zavarában és ezt Ric is észrevette, ám nem értette, hogy miért, de Bonnie megbabonázott arckifejezése mosolyt csalt az arcára. Szokatlan, egyben izgalmas érzés kerítette hatalmába a férfit. Bonnie fejében egy kis hang szólalt meg, bár már inkább kiabálásnak lehetett nevezni. Ezek ketten? Ric képes vele …... ?– nem is merte befejezni magában a mellesleg abszurdnak tűnő kérdést.
Sarah nyomban vette a lapot, mintha csak a lány homlokára lett volna írva. A nő amúgy is kívülállónak érezte magát és azt sem akarta, hogy esetleg Bonnie többet képzeljen bele a dologba, ezért kénytelen volt megtörni a kínos csendet.
  • Isobelt keresem, ezért ugrottam fel Richez, hátha el tud látni érdemi információval ez ügyben, de sajnos tévedtem- mondta gondterhelt hanghon.
Alaric nem volt vele tisztában, hogy Sarah miért magyarázkodik, de nem avatkozott bele.
  • Igen, értem. - bólintott a lány.
  • Nah, ha mára már megvolt a nagy találkozás – összecsapta két kezét-, akkor talán indulhatunk is.- majd rámutatott a karórájára, jelezve, hogy el fognak késni.
Mindketten megértve az utasítást fordultak ki az ajtóból. Bonnie még a folyosón sétálva sem tudta kiverni fejéből Ric felsőtestének és csintalanul mosolygó arcának látványát. Mi van velem? Jeremy hiánya totálisan elvette az eszem.- hüledezve állapította meg. A testének nem tudott megálljt parancsolni, ezért hátrafordult, hogy megbizonyosodjon róla, Ric szürke ingje már tejesen elfedte-e mellkasát. Szomorúan vette tudomásul, hogy igen. Eközben Sarah szorosan Ric mellett lépkedett, biztonság érzetet nyújtott számára a férfi karizmája, nem mintha bárkitől is tartania kellett volna. Vagy mégis? Mikor leértek a földszintre, kiléptek az épületből, mindhármukat üde őszi fuvallat csapta meg. Bonnie csak ámulattal vizslatta Sarah vörös hajzuhatagján fénylő halvány napsugarakat. Az arcáról már nem is beszélve. Hihetetlen, hogy mennyire hasonlít Isobelre. Remélem a belsőjük viszont egyáltalán nem.- gondolta.
  • Nos, Bonnie, nagyon örülök, hogy találkoztunk, remélem nem utoljára.- nyújtotta kezét a lány felé.
  • Igen, én is.-belecsúsztatta kezét a nő tenyerébe, majd kezetráztak, ám ekkor Bonnie elméjében hirtelen megjelent egy arc. Alig kivehető módon, de ezer ember közül, bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között felismerte volna azt az aljas, sátáni vigyorral megáldott Ős arcképét. Klaus-hadarta maga elé a lány.
  • Tessék?!- kérdezett vissza Sarah.
  • Oh, elnézést, elbambultam, csak a táskáját néztem.Nagyon szép.- vágta ki magát.
  • Köszönöm, a gyűjteményem legújabb darabja.- eresztett a lányra egy meglehetősen bájos mosolyt, majd Richez fordult. Mondott pár szót neki és végül adott a tanár arcára két puszit. A Benett lányt ez annyira zavarba hozta, hogy muszáj volt hátat fordítania nekik.
  • Akkor Viszlát, Alaric!- majd biccentett a fiatal Benett boszorkány felé köszönésképpen és beszállt nagyméretű, ötajtós Audi-jába.
Bonnie és Ric a járdáról nézték, ahogy Sarah kihajt az utcából. A lány elővette farmerzsebéből a kulcsokat és lassan átsétált a jármű bal oldalára.
  • Bonnie, köszönöm, hogy elviszel.- mosolygott rá. Most, hogy felrobbant a kocsim, elég nehezen jutok el a gimnáziumig. Épp itt lenne az ideje, hogy beszerezzek egy új járgányt, de a tanári fizetésből lehetetlenség ezt kivitelezni.
  • Ric, ne magyarázkodj, szívesen segítek.- majd füle mögé hajtott a hajából egy fekete tincset.
  • Rendben, azonban viszonozni szeretném a szívességet.- mondta határozott hangon, majd folytatta. Én vezetek- szólalt meg kaján mosolyra húzva szája mindkét szélét.
Bonnie csak bólintott egyet és a kezében lévő kulcsait átdobta a gépkocsi felett, egyenest Ric kezébe. Megkerülve az autót helyet cseréltek és tompa puffanással zárták magukra Bonnie kocsijának mindkét ajtaját.
Úgy tíz perc telhetett el, de még mindig nem szóltak egymáshoz. Mindketten feszélyezve érezték magukat. Mit mondjak? Miről beszélgessek vele? Életemben talán ha kétszer voltam Rickel kettesben. Bonnie, szólalj már meg, ez így felettébb kínos.- utasította rendre magát.
  • És- kezdett bele félve-, Sarah csak úgy felbukkant nálad hajnalban?
  • Nem igazán.- válaszolta könnyedén.
  • Ezt hogy értsem?- kíváncsiság uralkodott el a lányon.
  • Tegnap éjszaka a Grillben már találkoztam vele, csak Damon volt olyan aranyos és elfeledtette velem, hogy Ő Isobel féltestvére.
  • Tényleg? Miért?- most már a kíváncsiság helyét átvette az értetlenség.
  • Nem tudom, én is ezt szeretném kideríteni.- markolta mindkét kezével a kormányt.
Bonnieban felötlött egy igen érdekes gondolat. Lehet, hogy Damon nem bízik meg Sarahban és először puhatolózni akart a múltját illetően? Nem csodálkozna rajta, elvégre Stefan testvére senkiben sem bízik meg száz százalékosan. Talán el kéne neki mondania, hogy mit látott, mikor kezetfogott Sarahval.- az anyósülés támlájának hajtott fejjel tűnődött a kényes kérdésen.
  • Meg is érkeztünk.- parkolt le az iskola előtt, majd ránézett a boszorkányra.
Bonnie mióta találkozott halott nagymamája szellemével azóta újra hordta a tőle kapott ezüst nyakláncot, mely közepén egy díszes zöld kő volt található. E piciny ékszer emlékeztette mamájára és arra, hogy Ő a természet szolgája, hisz a zöldnél nincs természetesebb szín a világon. Bonnie azonnal a nyakához nyúlt, hogy megbizonyosodjon róla, rajta van-e. A Benett leszármazott kétségbeesve vette észre, hogy bőrét nem símogatja az ékszer puha tapintása.
  • Hol van a nyakláncom?- túrt bele ridiküljébe ingerülten.
  • Mi?- Ric a meglepődöttségtől pusztán ennyit tudott magából kipréselni, majd Bonnie ölében kiszúrta a csillogó, aprócska tárgyat. Bonnie, nézz le a nadrágodra.- fogta meg a lány bal karját nyugtatás képpen.
  • Ohh, de buta vagyok, biztos kikapcsolódott.- a lány szívéről óriási méretű szikla zúdult le.
A boszi higadtabb állapotban vette kezébe, nyaka köré vonta majd próbálta összekapcsolni a pirinyó lánc két végét, de hiába.
  • Nem bánod?- Ric mutatott a nyakláncra, jelezve, hogy segítene megoldani a problémát.
  • Nem.- pirult el a lány.
Ahogy Alaric odahajolt hozzá, érezte, hogy pulzusa megszaporodik. A férfi közelsége bódító hatással volt rá. Ric forró lehelete táncot lejtett Bonnie finom bőrén. A lány még sohasem tapasztalt érzelmekkel találta szembe magát. Alaric, mikor már sikerrel járt elvette fejét Bonnie nyakától, de úgy, hogy szinte ajkuk felfedezték egymást. Másodpercekig csak néztek egymás szemeibe.
  • Öhm, indulnunk kéne, már várnak.- fordította el fejét a boszi, mert már nem bírta állni Ric ámulatba ejtő tekintetét.
  • Igazad van.- kapott észhez a férfi.


*



    Elena percenként nézett rá telefonjára, hátha Damon hívta. Aggódott érte. Megígérte neki, hogy jelentkezik, ha meg tud valamit Stefannal kapcsolatban. Előző nap óta nem hallott a férfi felől és ez megrémítette. Összeszedte cuccait, majd belökte magát autójába és meg sem állt a Salvatore panzióig. Elena jóformán feltépte a testvérek rezidenciájának ajtaját.
  • Hy Elena! Milyen kedves tőled, hogy meglátogatsz.- szólt háta mögül negédesen Stefan.
  • Stefan.... - megszeppenve fordult Damon testvérével szembe.
  • Az első találkozásunkor nem gondoltam volna, hogy idáig fogunk jutni...- Elenának úgy tűnt, mintha a fiatalabbik Salvatore sajgó, fájó szívvel mondta volna ki ezeket a szavakat, jól lehet, Stefan emberként vért pumpáló szerve úgy festett, mint egy szobor, nem lehetett elmozítani helyéről, hacsak erőszakkal nem nyúltak hozzá. A ripper arckifejezése és lelkének üressége teljes kontrasztban állt egymással. Kluas az összes empátia, érzelem halvány szikráját is kiölte belőle. Damon testvére megállt Elena előtt, majd egy fél lépést tett a lány felé. A hasonmást hatalmába kerítette a nosztalgia, lepergett előtte az a bizonyos egy év. A vámpírba első látásra beleszeretett, a végsőkig kűzdött ezért a kapcsolatért. A lány az elmúlt tizenkét hónap alatt megismerte Stefan egyik oldalát, ám a másik énjéből csak egy parányi szeletet tudott magáénak. Ez fusztrálta, hogy a szerelem, melybe oly sok energiát és időt feccőlt, valótlangáson alapult. Damonnak azt füllentette, hogy tudja kezelni a Stefannal kapcsolatos zűrzavart, példának okáért, a ripperséget, azt, hogy a fiatalabb Salvatore a végletek „embere”, nem bír ellentmondani a friss vér mámorító ízének. Miss. Gilbertben realizálódott, hogy nem képes erre, legalábbis nem úgy, mint ahogy azt gondolta. Elena lelkében a Stefan iránt érzett földöntúli szerelem egyre távolabbinak tűnt. A lány tizenyolc éves volt, mégis korát meghazudtoló értelmi képességgel rendelkezett, főleg azért, mert az elmúlt pár évben számtalan szörnyűségen ment keresztül. Az ember azt hihetné, hogy ettől összetört lelkileg, pedig ez csak megerősítette abban, hogy harcoljon azért ami fontos számára, ámde az ídő megtanította arra is, hogy nem érdemes olyanért vívnia csatát, minek nem látja értelmét. Ilyen volt Stefan. Damon öccséről ha lekerül az igézet, akkor is marad az, aki. Stefan egész életében kűzdőtt a benne rejlő gonosszal. Talán itt volt az ideje, hogy szabadjára engedje. Az ember, és esetünkben vámpír sem játszhatja meg magát. Huzamosabb ideig fel lehet venni egy bizonyos álarcot, de egy idő után a maszk elporlad. A lány akaratlanul is, Damon,Vicky holtteste feletti alakját látta maga előtt, ahogyan előadta, hogy benne egy cseppnyi együttérzés sincsen. Mégis, akkor és ott felmerült benne egy mérhetetlenül fontos kérdés. Ha nem érdekelte Vicky Donovan és egyáltalán, egyetlen emberi gesztus sem, akkor miért törölte ki Jeremy emlékeit szerelme tragikus haláláról, amit mellesleg ő idézett elő? Költői kérdés volt, a lány nagyon is tudta az okát. Elena tisztán emlékezett az ezért elcsattant pofonra mit az idősebb Salvatorénak osztott ki, de mégsem tudott rá tiszta szívből haragudni, pedig akkor ő is kikapcsolt érzelmekkel élte fenevad világát. Azóta oly sok idő telt el, és nem hiába mondják az emberek, hogy az idő begyógyítja a sebeket. Elena egész lényében makulátlanul élt még Damon ifjabbik testvére, de már nem úgy, ahogy azt kellett volna. John lánya, mit igazán érzett, a szíve legmélyen, csak egyetlen egyszer tudta kimondani Damonnak. Tisztában volt vele, hogy ennek nem akkor kellett volna felszínre törnie, mikor testvére úgymond „nincs” tudatánál, mégsem tudott gátat vetni lelkében lakozó Damon iránti vágyakozásának. Elena legjobb barátnője, Caroline is megmondta, hogy a lány ettől csak emberibb lesz. Nem tévedett. A Föld homo sapiens sapiensének legmagasztosabb tulajdonsága a törődés, és Elena pontosan ezzel a szóval magyarázta minden tettét Damon felé, ám egy idő után ez kevésnek bizonyult. A lány percekig állt egy helyben a frissen hozatott perzsa szőnyeg közepén, végül Stefan törte meg a Salvatore panzió nappaliját betöltő fagyos csendet.
  • Klausnak szüksége van rád.- mondta közönyös tekintetettel Elena szomorúságot sugárzó szemei közé. Stefan még egy kicsiny lépést tett a lány felé, szinte már ajkuk összeért.
    Elena nem adta oly könnyedén magát, egy ideig állta Stefan csontig hatoló tekintetét.
  • Mondj valami újat, ezt eddig is tudtam.- válaszolt maximális stabilitást sugallva.
  • Igaz, viszont most te dönthetsz a saját sorsodról...- emelte fel a lány fejét, hogy egyenesen az Ő szemébe nézzen.
  • Éspedig?!- kérdezte a lány, miközben farakasszemet nézett a vámpírral.
  • Nic elakarja intézni, hogy a véred nélkül is tudjon hybrideket létrehozni, elvégre, nem élsz örökké – kacsintott a lányra- vagy, ha így is történne akkor már nem venné hasznodat.
  • És ezt őkegyelme mégis, hogyan akarja elérni?- vetette oda gúnyosan, még mindig Stefan arcától egy centire.
Ekkor Damon lépett be a helyiségbe. Megrökönyödve figyelte, hogy szerelme és testvére teste szinte összeért, oly közel álltak egymáshoz. Rögvest ökölbe szorult mindkét keze, de verbális jelét nem mutatta dühének.
  • Remek. Pont jókor jöttem. Öcsikém, tegnap egész nap téged kerestelek. Csak nem kedves félig vámpír, félig vérfarkas barátunkkal lógtál?- kérdezte merő undorral az arcán.
  • Ami azt illeti...de...- fordítotte el fejét Elenáról, egyenest Damonra.
  • És – hagyott egy csöpnyi szünetet- szabad megtudnom becses okát, peszre leszámítva azt, hogy most te lettél a pincsikutyája- úgy tett mint aki gondolkodó fejet vág-, bár bocsánat, inkább pincsiripperje.- Stefannak sem kellett több és egy secundum alatt bátyja előtt termett kiengedve éles, vérre áhítozott vámpírfogait.
  • Azt hiszed ez vicc?!- ordította bele Damon arcába.
  • Most elég viccesen nézel ki, öcsém....vigyázz, dühöd még felszínre hozza emberi mivoltodat.- sziszegte Stefan füleibe az „emberi” szócskát erőteljesen megnyomva.
Elena kitágult pupillákkal bámulta a testvérek vérremenő szócsatáját. Közbe akart szólni, hogy álljanak le, de meg sem bírt mukkanni. Damont egész beszélgetés alatt az érzelmei vezérelték, de mikor rápillantott Elenára, egyből rájött, hogy a józan eszére kell hallgatnia.
  • Akkor áruld el, mit kell tennünk ahhoz, hogy Elena megszabaduljon a mi kis Klaus cimbinktől?- kérdezte megenyhülve.
  • Hozzátok Elenát a következő teliholdkor abba a házba, ahol a salemi boszorkányokat lemészárolták.- válaszolt utasítással teli hangon, majd hozzátette.- Rebekaht még véletlenül se avassátok be és semmiféle képpen se legyen ott a rituálén.
Elena és Damon az utolsó szó hallatán ösztönösen egymásra néztek, pár másodpercig tekintetük összefonódott. Milyen rituálé?!- mindketten egyszerre kérdezték magukban, de egyikük sem tette szóvá.
  • Miért ne legyen ott? - tette fel Elena a kérdést, már-már túlkiabálva az egész Salvatore panziót.
  • Elena, - fordult hátra a lányhoz és vonta fel szemöldökét-, én sem tudhatok mindent, legyen annyi elég, hogy Klausnak is megvannak a maga besúgói.
  • Úgy érted, mint Te?- kérdezte Damon szúrós pillantással.
  • Többé-kevésbé, de ez a lényegen nem változtat. Elena, - majd bátyjáról visszahelyezte tekintetét a lányra, - a barátaid meg fognak halni, ha nem teszed meg amit Nic kér.
Elena fülében csak a „barátaid” szó csengett. Az igéző, sötétbarna szemű lány nem engedhette, hogy szeretteinek bajuk essen, különösen nem Damonnak.
  • Öcsikém, hidd el... a vért és is 37 fokosan szeretem, de neked már teljesen agyadra ment a friss emberi vér. Azt hittem Klaus okosabb ennél, elvégre ezer éves.- megejtett egy magányos kacajt. Segítsünk neki?- kelt ki magából. Ha megoldottuk, hogy Elenát likvidáljuk a hybridgyártás mechanizmusából, akkor mi a garancia rá, hogy Klaus nem fog minket egyenként lemészárolni?
  • Nincs garancia és ezt te is tudod, Damon. Klausnál sosincs.- lökte oda közönyösen testvérérének. A gond az, kedves bátyám, hogy Nic is tisztában van vele – két kezét rátette Damon vállaira, majd jó erősen megszorította őket-, bármit megtennél Elenáért, tehát nincs választásod.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése