Baby John Parody VI. rész MORZSA!!

Egy kis ízelítő: (egy kis DE cukisáág)

Kérdés:


Mi legyen DAMON válasza??? A legtalálóbb ötletet beleírom!!!!!


- Elindulok az első csomagokkal. Majd jövök nem sokára. – kiáltott fel Damon a lépcső aljáról az emeleten pakoló Elenának. Mivel válasz nem érkezett ezért megfordult és az ajtó felé vette volna az irányt, mindkét kezében egy – egy hatalmas bőrönddel, amikor hangos lábdobogás hangjait hallotta meg.
- Várj! – szólt hangosan és zihálva a lány a férfi után, majd az utoló előtti lépcsőfokról elrugaszkodva ugrott a másik nyakába. – Várj csak!  - mondta már a karjaiban és széles vigyorral az arcán simogatta a vámpír puha arcát. – Lelépnél csak így?! Minden búcsú vagy csók nélkül? – vonta kérdőre a férfit, minden valódi komolyság vagy felrovás nélkül. Damon halkan elnevette magát és a csomagokat a földredobva fűzte védelmező karjait a lány dereka köré.
- Nem, többé már soha. – mondta lágyan és megcsókolta a másikat. Aztán szemeik világa olyan mélyen és tisztán egyesültek, hogy nem lett volna ember aki ki tudta volna Őket zökkenteni ebből a kapcsolatból. Ők ezért voltak mások, különbek bármely más párnál. Olyan kötelék volt közöttük amit maguk sem tudtak, hogy miért vagy hogyan alakult ki, de erősebb és nyílvánvalóbb volt bárki számára aki valaha látta Őket együtt.
- Figyelj csak... – kezdte halkan a lány és arca kissé aggódóvá vált. Ujjaival a férfir haját fésülgette a füle mögé.
- Mondd!
- Tudom, hogy szükséges... – szólt kissé akadozva és zavartan. - ... de utálom már maga a gondolatot is hogy osztozkodnom kell rajtad... – mosolyodott el a férfi és közelebb húzta magához a lányt. - ... utálom. – ismételte meg Elena utolsó szavait. Arca morcos és szomorkásnak tűnt.
- Tudom és sajnálom.. – válaszolt a férfi, szemeit kissé lesütve. – Én nem... – kezdett volna magyarázkodásba, de a lány apró mosollyal az arcán rakta mutatóujját a vámpír ajkaihoz, jelezve, hogy ne folytassa azt amibe épp beleakart kezdeni.
- Ne! – szólt kedvesen a lány. – Nem kell. – vetett egy pillantást a vámpír hívogató ajkaira majd ismét elveszett az azúrkék tenkintetekben. – Nincs szükség erre, ha azt mondod, hogy számodra én vagyok az egyetlen. – hangja félelemmel és mégis reménnyel volt teli. – Ha azt mondod a szíved az enyém... – tenyerét Damon hevesen verő szívére tette. - ... csak az enyém. – suttogta. Percekig néztek egymásra némán mikor a férfi nyelt egy nagyot és szája sarkán egy apró mosollyal szólalt meg.