Baby John Parody VI. rész

Na megjött a 6. fejezet is! Szeretném mindenkivel közölni, hogy ez egy Paródia, és jóval hanyagabb munka mint amiket ki szoktam adni a kezeimből. Próbálom lazára venni a figurát, és hamarabb hozni az írásokat, ezért sem olyanok mint a többi. Ezt nézzétek el nekem, de máshogy írok egy drámát meg egy komoly írást mint ezt a parodyt! Szóval ennyi.. remélem tetszik!
Puszi csók!
Imáádat és szeretetözön!
Üdv: Sleepy





- Elindulok az első csomagokkal. Majd jövök nem sokára. – kiáltott fel Damon a lépcső aljáról az emeleten pakoló Elenának. Mivel válasz nem érkezett ezért megfordult és az ajtó felé vette volna az irányt, mindkét kezében egy – egy hatalmas bőrönddel, amikor hangos lábdobogás hangjait hallotta meg.
- Várj! – szólt hangosan és zihálva a lány a férfi után, majd az utoló előtti lépcsőfokról elrugaszkodva ugrott a másik nyakába. – Várj csak!  - mondta már a karjaiban és széles vigyorral az arcán simogatta a vámpír puha arcát. – Lelépnél csak így?! Minden búcsú vagy csók nélkül? – vonta kérdőre a férfit, minden valódi komolyság vagy felrovás nélkül. Damon halkan elnevette magát és a csomagokat a földredobva fűzte védelmező karjait a lány dereka köré.
- Nem, többé már soha. – mondta lágyan és megcsókolta a másikat. Aztán szemeik világa olyan mélyen és tisztán egyesültek, hogy nem lett volna ember aki ki tudta volna Őket zökkenteni ebből a kapcsolatból. Ők ezért voltak mások, különbek bármely más párnál. Olyan kötelék volt közöttük amit maguk sem tudtak, hogy miért vagy hogyan alakult ki, de erősebb és nyílvánvalóbb volt bárki számára aki valaha látta Őket együtt.
- Figyelj csak... – kezdte halkan a lány és arca kissé aggódóvá vált. Ujjaival a férfir haját fésülgette a füle mögé.
- Mondd!
- Tudom, hogy szükséges... – szólt kissé akadozva és zavartan. - ... de utálom már maga a gondolatot is hogy osztozkodnom kell rajtad... – mosolyodott el a férfi és közelebb húzta magához a lányt. - ... utálom. – ismételte meg Elena utolsó szavait. Arca morcos és szomorkásnak tűnt.
- Tudom és sajnálom.. – válaszolt a férfi, szemeit kissé lesütve. – Én nem... – kezdett volna magyarázkodásba, de a lány apró mosollyal az arcán rakta mutatóujját a vámpír ajkaihoz, jelezve, hogy ne folytassa azt amibe épp beleakart kezdeni.
- Ne! – szólt kedvesen a lány. – Nem kell. – vetett egy pillantást a vámpír hívogató ajkaira majd ismét elveszett az azúrkék tenkintetekben. – Nincs szükség erre, ha azt mondod, hogy számodra én vagyok az egyetlen. – hangja félelemmel és mégis reménnyel volt teli. – Ha azt mondod a szíved az enyém... – tenyerét Damon hevesen verő szívére tette. - ... csak az enyém. – suttogta. Percekig néztek egymásra némán mikor a férfi nyelt egy nagyot és szája sarkán egy apró mosollyal szólalt meg.
- Csak a Tiéd. – mondta suttogva a lánynak, mosolya egyre szélesebbre húzódott , ahogy a lányé is. Egy forró és szenvedélyes csókban bontakoztak ki mindketten, majd hirtelen csípőjére kapva a lányt indult meg a lépcső felé. A lányt óvatosan fektette a földre, a lépcső fokaira, majd fölémagasodva csókolgatni kezdte a másik nyakát. Elena kuncogni kezdett, a férfi csiklandos mozdulatai miatt, majd a másikat eltolva magától szólalt meg.
- Édes vagy, de pakolnom kell. – szólt nevetve. Damon egy kiskutya arccal bepróbálkozva akarta rávenni a lányt a folytatásra, de nem járt sikerrel. – Tényleg. – erősítette meg előző mondatát a lány. A vámpír apró csókot lehelve a másik ajkaira állt fel és a bőröndöket a kezébe véve hagyta el boldogan a Gilbert házat.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

- Ez így egyszerűbb volt! – mondta a lány és kezével csapkodni kezdett. – Amúgy sincs semmi beleszólásod! – vágta a másik fejéhez durván.
- Micsoda???! – kérdezte hitetlenkedve a férfi. – Te hallod magad?!! – kiabált Ő is. – Pont annyi jogom van hozzá mint Neked!
- Akkor is már döntöttem! Fogadd el! – ordította határozottan a másik arcába és közelebb lépett hozzá. – Ne tegyél úgy mintha Neked nem ez lett volna a legjobb megoldás.
- El kell mondanod az igazat. – szólt dühösen a férfi és egészen közel, szinte már alig néhány centiméterre egymás ajkaitól beszéltek a másikhoz.
- Ric, Bonnie, mi folyik itt? Milyen igazságról van szó? – kérdezte a panzió nappalijába lépő Damon. Arca értetlen és döbbent volt. Már egy ideje hallotta a vitatkozó párost de nem értette azok mondatait. Fogalma sem volt arról, hogy ezek ketten vajon miről veszekedhetnek. Alaric és Bonnie hirtelen kapták fejüket a vámpír felé majd egymástól arrébb ugorva zavartan és némán álltak és néztek a kíváncsi vámpírra.  – Szóval???! – erősködött vámpír és először barátjára majd egyik barátnőjére vezete tekintetét.
- Mi csak épp az iskoláról beszélgettünk... – kezdte kissé dadogva a lány. - ... tudod a félévi vizsgán..
- Elég... – mondta halkan de határozottan Ric és csalódottan nézett a lányra. – Hagyd abba kérlek. – A férfi olyan fájdalmasan és lemondóan nézett a másikra, hogy a boszorkány szíve majd belefacsarodott a látványba. Ric szemei kissé könnyekkel telve könyörgött Bonnienak az igazság felfedésére. A lány egy mély sóhaj után kihúzta magát, majd átgondolva monológját lépett közelebb a még mindig semmit sem tudó és sejtő vámpírhoz.
- Damon... – szólalt meg nehezen a lány, hangja remegett é snem igazán mert a másik szemébe nézni. – Pontosan mire emlékszel azon az estén, amikor Te és én... együttvoltunk?
- Tessék? – kérdezte nevetve a vámpír. – Miért Te nem emlékszel? Pedig ott voltál. – mondta ugyanúgy nevetve és kacsintott egyet a lányra.
- Komolyan kérdezem. Mire emlékszel? Hogy jutottunk el... – tartott egy kis szünetet aztán folytatta. - ... addig...
- Táncoltam Elenával, aztán hazajöttük, ide... – mutatta kezével is. - ... nevettünk, ittunk, aztáán felmentünk az emeletre megcsókolt és... – nézett összehúzott szemekkel a levegőbe. Damon mélyen elgondolkodott az este folytatásán de egyszerűen nem emlékezett az ezt követő dolgokra. Folyamatosan kutatott az emlékeiben, de egyszerűen nem látta a folytatást, mintha annál a csóknál egyszerűen elvágták volna a szálaka, mintha a többi lapot arról az estéről egyszerűen kitépték volna. - ... és... – szólalt meg ismét, de nem tudta folytatni a mondatot, mivel maga sem tudta, hogy mi történt aztán.
- Épp erről akarok Veled beszélni.. – szólalt meg halkan a boszorkány és szavaira a férfi rávezette tekintetét.
- Épp miről? – kérdezte.
- Azért nem emlékszel a folytatásra, mert.. – vett egy mély levegőt és folytatta. - ... mert én gondoskodtam róla, hogy ne emlékezhess. Damon értetlenül rázta meg a nevét.
- Mi? Ezt nem értem, hát mért tennéd? Az az éjjel gyönyörű volt..
- Igen, és nem furcsa, hogy én rám egyátalán nem emlékszel? – kérdezte kissé ingerülten a lány, hiszen olyan nehéz volt neki bevallani az igazat és olyan kellemetlen, hogy ez a szituáció teljesen kikészítette. – Hogy az utolsó emlékeid is Elenához fűznek??? Hah??
- Én.. nem .. – gondolkodott el zavartan a vámpír.
- Nem emlékezhetsz az éjszakánkra hiszen nem történt meg. – mondta ki egyszerűen a lány.
- Tessék?
- Ez van, sajnálom és azt is hogy hazudtam!
- De hát... hogy.. vagy ....  miért? – értetlenkedett Damon.
- Csak egyszer mondom el, úgy hogy nagyon figyelj! Aznap este Te és én, nem voltunk együtt, valójában mi sosem voltunk együtt...
- És a gyerek? – kérdezett közbe a férfi.
- Ő az enyém! – szólalt meg határozottan a háttérben álldogáló Alaric, aki a boszorkány mellé lépve finoman karolta át a lány derekát.
- Tessék? – nézett dühösen és csodálkozva a párosra. – Akkor ez az egész mire volt jó?! – kelt ki magából a férfi. – Magyarázatot kérek, most! – mondta ellentmondást nem tűrően.
- Nyugodj meg Damon. – mondta Bonnie lágyan a férfinak mint aki pont magyarázkodásra készül. – Figyelj sajnálom, hogy ezt tettük..
- Tetted! – javította ki Ric a boszorkányt, aki ezért a beszólásért villámló tekintettel pillantott a másikra.
- Igen, tettem...  de szükséges volt.
- Micsoda? Engem hülyíteni??! – kérdezte felháborodva a férfi és a pulthoz sétált, hogy töltsön magának egy kis nyugtató elikszírt.
- Dehogy... – mondta szánakozva a boszorkány. Damon szinte undorodó tekintettel fordult vissza a páratlan páros felé és szikrákat szóró tekintettel meredt rájuk. – Ric és én, már egy ideje együtt vagyunk, de ugye ez a kapcsolat ez tilos. Ő tanár én meg a diákja, mellékesen több mint 10 év van köztünk és ha ez nem lenne elég akkor Ric lett Elena nevelőapja. Az egész annyira abszurdnak és bűnösnek tűnt. – nézett a padlóra a lány és kezeivel babrálni kezdte pólójának alját. Látszott Bonnien hogy zavarban van és hogy ez a téma kellemetlen neki, fáj erről beszélnie, de muszáj. – Aztán kiderült, hogy terhes vagyok. Ricnek nem mondtam el rögtön, mivel azt sem tudtam, hogy megtartom e a babát, de ...  – hangja kissé elcsuklott és a mellette álló tanárra pillantott. – .. nem tudtam volna elvetetni a babánkat, a mi kicsikénket, ezért kénytelen voltam hazudni...
- És pont engem tudtál megtalálni? Amikor épp tökéletesen boldog voltam Elenával? – hánytorgatta fel a fájó igazságot a lánynak.
- Talán igen , talán nem... nem tudom, de kérlek hallgass végig. Egyik nap, nagyon összevesztem Rickel, akkor elhatároztam, hogy elvetetem a babát de volt egy látomásom, hogy a baba az John így már végképp nem tehettem ezt meg.
- Azt mondtad, hogy a látomásod az nemrég volt.. az ultrahangon.. – állította számonkérően a boszorkánynak.
- Nos igen.. ebben is hazudtam.. – hajtotta le fejét a lány.
- Csodás..- csapott Damon a levegőbe. – Komolyan mondom, ez remek! – erőltett egy műmosolyt arcára. – És miért pont én?!! Hahh?!! Miért pont velem kellett ezt az egészet eljátszanod?! – förmedt rá erőteljesen Bonniera.
- Mégis kit kellett volna választanom?
- Talán Ricet??! – mondta gúnyosan a nyílvánvaló megoldást.
- És akkor rúgják ki az állásából?! – támadott vissza a lány. – Tudod hogy vette volna ki magát ha ez kiderül?! – nézett a férfira széttárt karokkal. Damon nem reagált csak kezeit összefűzve várta a folytatást. – Egy tanár – diák viszonyt mindenki megvet. Persze, teljes joggal! Még nem vagyok 18, Ric meg 33 múlt! És mindegy hogy szeretem, vagy Ő szeret e engem, ez bűn! Szóval nem tehettem ezt meg vele, de nem is lehettem csak random terhes egy idegentől.
- És ekkor jött a nagy ötlet? – kérdezte flegmán Damon. – Barmoljuk szét Damon és Elena életét?! – rántotta meg egyik vállát.
- Hidd el nem ez volt a cél...
- Hanem?
- Egyszerűen meg akartam védeni Johnt, Ricet és persze magamat.
- Kissé önző vagy szívem, nem gondolod? – kérdezte dühösen a vámpír és fanyarul elmosolyodott. – Gratulálok a barátnődhöz haver.  – mondta Ricnek. – Igazi főnyeremény a kicsike. Mindenáron a családot védi, hiába , hogy ezzel kiket tesz tönkre...
- Hé Damon, fogd vissza magad! – szólt rá kissé ingerülten Ric. – Megértem, hogy kivagy, de nem kell Bonniet sértegetni.
- Ne várd már el tőlem, hogy ezekután ajnározzam és a tenyeremen hordjam! – vágott vissza a vámpír.  – És mégis mit csináltál velem. – fordult vissza a lányhoz. – Bűbáj? Varázsital? Igézés? Vagy mégis mi? Ugyanis én még mindig arra emlékszem, hogy veled döngettem aznap este.
- Incepció. – mondta ki egyszerűen a szót a boszorkány.
- Avagy? – érdeklődött tovább a férfi.
- Avagy beleültettem egy gondoltatot az agyadba, miközben aludtál.
- Mi ez valami új alkalmazás? Ingyenes Apps? Mert akkkor én is letöltöm??! – gúnyolódott a vámpír.
- Nem. Egy erős altatót kaptál Te is és Én is. Így egy álomba kerültünk. Az anyám, Abby volt a tervező és a Te álmodtál, az elmédbe egyre mélyebben belépve elültettem egy gondolatot. – Damon érdeklődve húzta fel szemöldökeit. – Hogy azt hidd akkor este velem voltál és, hogy...  – nézett le szégyenkezve a lány.
- És??!!!
- És, hogy engem szeretsz. – mondta ki félve a szavakat.
- Micsoda egy beteg ötlet ez?!  - kelt ki teljesen magából a vámpír. – Mért én Bonnie? Komolyan nem tudtál volna mást szivatni??!
- Mégis kivel jöjjek össze? Tylerrel? Alacsonyabb nálam és Caroline ha megtudja, tuti hogy egy másodperc alatt leharapja a fejemet. Vagy Jeremy? Mégcsak 15 éves, fiatal az apasághoz.
- És Stefan? – vetette fel a kérdés az idősebb Salvatore.
- Komolyan Damon? Stefan?! – nézett nevetve a lány a másikra. – Nála hiába ültettem volna el bármilyen gondolatot az elméjében, nem értette volna meg. Nekem profira volt szükségem.
- Áhh.. kössz a megtiszteltetést. – nevetett cinikusan Damon. – Így maradtam én?!
- Hát persze! Mégis csak logikusabb, hogy John, Elena apjának az apja Te legyél.. – magyarázta a boszorkány.
- Mi, mint Ric??! – kérdezett vissza a férfi.
- Igen!  Mégis hogy nézett volna az ki, hogy Elena jelenlegi apja valójában a vérszerinti apjának a második apja. Tehát Ric igazából Elena nagyapja. Ez morbid Damon.. – szólt a lány és erőteljesen bólogatott.
- Végülis.. – gondolkodott el mélyen Damon. - ... persze ez bonyolult, de nem sokkal jobb az sem, hogy a szerelme megcsalta a legjobb barátnőjével és most a szerelme egyben az apjának az apja, tehát a nagyapja.
- Komolyan?!!! – szólt a boszi teljesen felvillanyozva a férfihoz. – Én vagyok Elena legjobb barátnője??! Mindig is azt hittem, hogy Caroline az. – mondta boldogságtól sugárzó arccal.
- Nem, Te voltál és most is Te vagy az... – magyarázta a vámpír, majd megrázva fejét folytatta. – ... de ez most nem fontos! – szögezte le határozottan. – Most mi legyen? Ki mondja el Elenának?
- Én biztos nem! – vágta rá határozottan a lány. – Épp most mondtad, hogy a legjobb barátnője vagyok, szeretném ezt megtartani!
- Gondolod, ha megtudja az igazat, akkor ez így is marad? – kérdezte mosolyogva Damon. – Vagy ott is bevetsz egy kis incepciót? – gúnyolódott.
- Elmondjam én? – szólalt meg végre Alaric is. – Végülis rám emiatt nem haragudhat meg.
- Hogy mint nevelőapja felcsináltad a legjobb .. –nézett viccesen Bonniera. -  .. bocs, a volt legjobb barátnőjét és kettőtök gyümölcse az apja lett? – Tényleg nem haragudhat meg rád.. – vonta meg színpadiasan vállát és hátatfordított Bonnieknak. – Majd én elmondom neki. Össze fog tőrni, így kell majd mellé valaki aki megvígasztalja. – majd kabátját felvéve sétált ki a panzióból.