3.fejezet
Damon a Grill’s-ben egy pohár bourbon fölé görnyedve ült megszokott helyén. Unalmas szerda délután volt, mégunalmasabb esti kilátásokkal. Teljesen lekötötték a gondolatai, így észre sem vette, hogy valaki elfoglalta a mellette lévő széket. Két kecses kéz került periférikus látómezejébe, amihez egy csábos hang társult.
- Ugyanazt kérem, ami előtte is van.
A vámpír kiváncsian pillantott fel a nőre. Hosszú, szőke haja volt, és olyan zöld szemei, amilyeneket Damon még életében nem látott. Pedig az nagy szó.
- Hétköznap délután, és máris kirúgunk a hámból?
A nő feléemelte újonnan kapott italát, mire Damon hasonlóan tett, s azok összekoccantak.
- Úgy legyen! – mindketten kiitták sajátjuk tartalmát, és visszacsapták az asztalra. – Mellesleg Veronica vagyok.
- Damon.
- Mondd csak Damon, mit csinál egy ilyen jóképű férfi egyedül egy bárban?
Lássuk csak: van az a rossz szokásom, hogy mindent magambafojtok, többnyire az alkohol segítségével. Hogy most miért? Tudod, beleszerettem a kisöcsém volt barátnőjébe, aki erről a tényről tudomást sem kíván venni, sőt, továbbra is a jó Stefan után epekedik. – persze ezt a választ senkinek nem kötné az orrára, és nem is erre kiváncsiak az emberek az ilyen kérdésnél. A szája egyik sarka mosolyba szökött.
- Menekülök.
- Ó? – úgy tűnt Veronicát őszintén meglepte a válasz. Damon komolyan bólintott. – Mi elől?
- A valóság elől.
- Ez esetben segíthetek. – mondta a nő csábosan. A férfi újból végigmérte. Igazán rendkívüli teremtés volt, tökéletes ellentéte Elenának. És talán... pontosan erre volt szüksége. Rendelt maguknak mégegy italt, majd megint, az alkoholáradat nem akart végetérni. Egymás után hajtották a bourbonokoat, olykor sörrel, esetleg valami erősebbel keverve. Egy óra elteltével már jókora mennyiségű üres poharakat/üvegeket hagytak maguk után és mindketten meglehetősen vidámak lettek.
- Hé, ez egy jó szám! – kiáltott fel Damon, mikor meghallotta a háttérben szóló zenét. – Hangosítsátok fel! – közben ő bizonytalan mozdulatokkal felmászott a bároultra. Veronica önfeledten nevetett, de a férfi őt sem akarta kihagyni a buliból; felhúzta magához, és a tömegből kiválasztott mégegy szerencsés barna hajú leányzót, aki szó nélkül felpattant hozzájuk. A két lány közrefogta a vámpírt, s együtt kezdtek el táncolni.
Veronica nem sok teret hagyott a másik lánynak, aki Damon mögé kényszerült, de a férfi érezte, milyen jól szórakozik ő is, míg ők egyre szorosabb közelségbe kerültek. Ujjaik összekulcsolódtak, kezüket a magasba emelték, lábaik szinte összegabalyodtak.
Csókolj meg.
A mondat alattomosan szállta meg Damon elméjét. Ahogy lenézett a nőre, hirtelen már nem is ő állt előtte, hanem Elena. A lány mogyoróbarna szemei lyukat égettek Damon azurkék szempárjába, majd kimondta azt a szót, amire oly régóta várt.
Szeretlek, Damon.
A vámpírnak ennyi elég volt, kezei közé fogta Elena arcát, és szenvedélyesen megcsókolta. Még akkor sem hagyta abba, mikor mögöttük a zene elhallgatott. Élete legboldogabb pillanata volt, nem akart véget vetni neki, inkább maradt volna így összeölelkezve a lánnyal, akibe szerelmes volt.
El kellene mennünk.
Damon felmordult a gondolatra, de nem hagyta félbe a csókot.
Menjünk oda, ahol kettesben lehetünk.
Ez az ötlet is ínyére volt, mégis félt, hogy az álomkép megszűnik, amint elengedi. Végül valaki fejbetalálta egy kólával teli pohárral, ami pedig visszazökkentette Damont a valóságba. Elena ragyogóan nézte a férfit, arca kipirult az iménti csókolózástól.
- El kellene mennünk. – suttogta Damon a lány füleibe, aki erre helyeslően bólogatni kezdett, még halkan fel is nevetett. Örömének hangja többet ért a férfinak minden másnál. Leugrott a pultról, majd Elenát is lesegítette, aki boldogan elfogadta a felé nyújtott kart. Az egész olyan álomszerű volt, olyan ésszerűtlen... Ha azonban ez álom volt, Damon nem akart felébredni. Soha.
Elena épp időben ért a bárhoz ahhoz, hogy lássa, amint Damon tömérdek mennyiségű pia után valami idegen nőcivel kezdett el táncolni. Aztán felhívott még egy lelkes önkéntest.
- Ez meg mit csinál? – kérdezte Caroline szemrehányóan. Elena szinte nem is hallotta barátnőjét, annyira lekötötte a szeme elé terülő látvány. Halványan érzékelte, hogy Bonnie a kezébe nyom egy pohár kólát, de ezen túl se kép, se hang. Csak Damon, ahogy azzal a nővel risztálták egymást.
- Föld hívja Elenát! – Bonnie karja futóműként pergett a lány szeme előtt, akit hirtelen megrohamoztak a külső tényezők; a zene, a beszélgetések ricsaja, az üvegek koccanása, és barátnői széles mosolya.
- Ti meg mit vigyorogtok itt?! – förmedt rájuk. – Nem látjátok, mit csinál?!
- És te? – kérdezte Bonnie.
- Miről beszélsz? – értetlenkedett legjobb barátnője. Odasandított a bulizó hármasra, és nem fért a fejébe, a többiek hogy nem látják, mi folyik ott.
- Elena, te... féltékeny vagy! – a problémára való rávilágítás Caroline-tól érkdezett.
- Micsoda? Hiszen ez nevetséges!
- Ó, igen? Úgy szorongatod azt a poharat, hogy menten széttörik a kezedben.
- Arról nem is beszélve, hogy úgy nézed őket, mintha gondolatban már sorra levadásztad volna valamennyit...
- Igen, Damont biztos jól megdolgozná! – barátnőiből kirobbant a nevetés, Elena azonban továbbra is tagadta a tagadhatatlant. Dehogy volt ő féltékeny. Hiszen Damon csak egy barát volt, és nem több.
Mégis megcsókoltad. – szólalt meg a fejében egy gúnyos hang.
Igen, nos, azt már megbeszéltük. Nem jelentett semmit.
Megbeszéltétek? Mikor? A gondolataidban, vagy álmadiban?
Fejezd már be! – a fülére tapasztotta kezeit, mert hirtelen túl sok lett belőle odabent.
Te kezdted... Miért nem ismered be végre?
Nem! (Istenem, tényleg önmagammal veszekszem?!)
Érzel iránta valamit!
NEM! – kiszakadt a belső vitából, de amit tapasztalt, az sokkalta rosszabb volt. Damon a világ leghosszabb és legszenvedélyesebb csókját váltotta éppen a szőkével. Elena szemébe könny szökött, a szívét túl nehéznek találta, az agyára sötétség ereszkedett. A kép lyukat égetett a retinájában, és félt, hogy már sosem fogja tudni kitörölni onnan.
- Szent ég, Elena, jól vagy? – Bonnie hangja aggodalmasan csengett. Elena csak a fejét rázta, a torkába akkora gombóc nőtt, amit csak műtéti úton lesznek képesek eltávolítani. Mielőtt észbe kaphatott volna, teljes erőből elhajította érintetlen poharát, ami Damon fején tört szét darabokra. Elérte a kívánt hatást, végre elengedte a szukát, de Elena öröme nem tartott sokáig; Damon zavartalanul pattant le a pultról, majd rögtön utána lesegítette a nőt is.
Kifele menet odabiccentett a barátnőire.
- Helló boszi, szöszi!
Elenán úgy nézett át, mintha ott sem lett volna. Nem elég, hogy karót döfött a szívébe, még jól meg is forgatta benne.
- Hogy tehette? – motyogta maga elé. Persze Caroline tisztán hallotta, Bonnie-val együtt bevonszolták a női mosdóba. Elena reflexből belenézett a tükörbe, de bár ne tette volna: a szemei beestek, az arca kipirosodott, a haja pedig csapzott lett, bár nem értette, miért állt egyenes arányosságban a haja a feje többi részével.
- Miért nem vallod be, Elena? – kérdezte Bonnie kedvesen.
- Nem bírom. Nem tudom.
- Egy csöppet sem hasonlítanál Katherine-re. – bátorította Car. – Ő mindkét testvérrel csak játszott. Te őszinte érzéseket táplálsz irántuk.
- Épp ez az! – fakadt ki a lány. Arcát a kezei közé temette, hogy elrejtse könnyeit. – Nem szerethetem mindkettőjüket! Ez nem helyes!
- Kit érdekel mi helyes, és mi nem?! – Caroline az utóbbi időben szörnyen türelmetlen volt. És sokkal egyszerűbb volt kihozni a sodrából is. – Kedveled, ő is kedvel, kész, téma lezárva! Ennyi az egész! Stefan meg sem próbál küzdeni az emberségéért!
- Damon pedig már akkor belédzúgott, amikor az érzései mélyen el voltak temetve az agya leghátsó zugának legmélyében. – jegyezte meg Bonnie halkan.
Olyan könnyűnek tűnt a dolog a barátnői szájából, mégis... Ő és Damon? Nem tűnt túl életszerűnek.
Dehogynem! Ismerd be!
Már megint te?!
Nem szabadulsz meg tőlem, amíg nem ismered be...
- Rendben van! – Car és Bonnie egyszerre rezzentek össze. Furcsa tekintettel vizslatták barátnőjüket. – Érzek valamit Damon iránt. De soha nem működne.
- Miért ne működne? Istenem, Elena, te egyfolytában csak a kifogásokat keresed! Mennyi időbe telt, míg beleszerettél Stefanba?
- Egy nap. – mormolta az orra alatt.
- Mennyi idő után jöttetek össze?
- Egy nap...
- Mennyi volt az esélye annak, hogy mellette öregszel meg?
- Caroline!
- Válaszolj csak! – utasította a szöszi vámpír.
- Ugye tudod, hogy épp most erősíted meg bennem, hogy nem működne a kapcsolat köztünk? – vonta fel a szemöldökét Elena.
- Ha nem kockáztatsz, nem is nyersz.
- Milyen bölcs lettél – gúnyolódott a másik. – Apropó, mi van Tylerrel?
Caroline arca bezárult előttük, az arcáról pedig mindenféle érzelem eltűnt. Ajkai vékony vonallá préselüdtek, ám mielőtt bárki egy szót szólhatott volna, a lány kiviharzott a helyiségből. Elena értetlenül meredt Bonnie-ra, aki nagyot sóhajtott.
- Nem csak neked alakul rosszul a szerelmi életed... Tyler teljesen megváltozott. Visszavedlett a régi önmagává és állandóan Rebekah-val van...
- És mi van veled meg az öcsémmel? – kérdezte Elena, de már előre félt a választól.
- Mi lenne? Kiderült, hogy ő mindig is Annát szerette, én meg csak valami pótlék voltam neki, vagy mi. – a boszorkány könnyekben tört ki, Elenna pedig egyből magához ölelte. – Szakítottam vele.
- Shh.
- Elena, kérlek, ha már a barátnőid ilyen vaskalaposak szerelmi ügyekben, legalább te add meg magatoknak az esélyt. Életed végéig bánnád, ha nem lépnéd ezt meg...
- Rendben. Beszélek vele. Most azonban nem akarok arra gondolni, mit csinálhat éppen azzal a szukával.
Ugye, hogy nem is volt olyan nehéz? – hergelte tovább a kis hang a fejében. Kezdte elveszíteni az eszét? Végülis nem lenne meglepő, tekintve, milyen éven volt túl. És a java még csak ez után jön... Érezte, hogy hatalmas mérföldkő lesz az elkövetkezendő beszélgetése Damonnal, már ha a férfit egyedül találja a panzióban és felöltöze. Bár visszagondolva meztelen testére... nem, inkább legyen rajta ruha, különben nem lenne képes összefüggően beszélni. Sem megszólalni. Egy apró mosollyal nyugtázta a reakcióját a férfi testének látványára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése