Jó szórakozást!!
4.
Másnap reggel Elena egyenesen a Salvatore panzióhoz hajtott. Leállította a motort, kikapcsolta a biztonsági övét, és... csak ült tovább a helyén. Tekintete az épületre szegeződött, elképzelte mit csinálhat odabent a férfi. Őszintén remélte, hogy a szerzeménye már lelépett, vagy egyáltalán nem is volt ott. Hogy Damon idő közben meggondolta magát, és csak Elena agyát akarta húzni a tegnapi jelenettel. Nos, ez sikerült is, nem igaz?
Egyik kezével végigszántott a haján, és nagyot sóhajtott. Mitévő legyen? Belesüppedt az ülésbe. Damon már biztosan meghallotta az érkezését, és a végén még hülyének nézi. Túl késő már megfutamodni? Újból végiggondolta a dolgot.
Életed végéig bánnád, ha nem lépnéd ezt meg... – Bonnie szavai visszhangzottak a fejében. Az agya egyik fele igazat adott Bonnie-nak. A másik fele viszont azt súgta neki, hogy most készül elkövetni élete egyik legnagyobb baklövését. Az agya harmadik fele szerint azonban előbb-utóbb úgy is meg kell ejtenie ezt a beszélgetést Damonnal. Az agyam harmadik fele... talán épp itt a baj a gondolatmenetemben. – gondolta magában gúnyosan. Kreatív káromkodások kíséretében kinyitotta az ajtót, majd gyorsan kikecmergett belőle, mielőtt meggondolta volna magát. Végigsétált a macskaköves úton, cipője alatt recsegtek-ropogtak az ágak és a gallyak, melyek a kandalló békés tüzének pattogására emlékeztették.
A lelkiállapota azonban minden volt, csak nyugodt és békés nem.
Vett még egy mély lélegzetet az ajtó előtt állva, lenyelte a torkában keletkeződő gombócot és megpróbálta elzavarni a pillangókat, melyek a gyomrában repdestek. Egek, úgy érezte magát, mint egy tíz éves, aki élete első szerelmével készül beszélni, mikor a srác még a nevét sem tudja. Nevetséges! Elena Gilbert, szedd össze magad!
Kihúzta magát, és újdonsült erővel kopogott be az oroszlán kopogtatón. Damon azon nyomban ajtót nyitott, mintha órák óta erre a pillanatra várna. A szokásos lezser testtartással dőlt az ajtónak, miközben egy jól ismert mosolyt villantott a lányra, azurkék szemével pedig alaposan végigmérte.
- Nézzenek oda, ki bukkant elő!
- Stefan és Rebekah? - a vámpír hátranézett a válla fölött, mintha arra számítana, hogy mögötte állnak a kérdéses személyek, majd visszafordult Elenához és csak a fejét csóválta. – Bemehetek?
A férfi félreállt az útból, így a lány akadálytalanul léphetett be második otthonába. Körbenézett a házban, de valóban nem volt ott egy lélek sem rajtuk kívül. Egy kicsit fellélegzett. Legalább senki nem lesz fültanúja ennek a beszélgetésnek. Szembefordult Damonnal, aki már közvetlenül mögötte állt, a testük szinte összeért. Elenát kicsit megrázta ez a hirtelen közelség.
- Mit lett a tegnapi csajjal?
- Féltékeny vagy? – Damon mosolya még szélesebb lett, már a fogai is kilátszódtak. Elena várta, hogy a másik a kérdésre feleljen, ne pedig újból elterelődjön a téma. Végre rászánta magát, hogy beszéljen vele, nem fogja hagyni, hogy megint elhalasszák. – Semmi olyan, amire gondolsz.
Elena bólintott. Ugyan nem mondott nemet, de a legrosszabb mégsem következett be.
- Most te is hajlandó lennél válaszolni a én kérdésemre? – kérdezte csibészesen Damon, mire a lány szíve zakatolni kezdett. Tényleg vele történik ez?
- Igen. Nem. Nem tudom... – a hangja folyamatosan halkult, a végét már csak a vámpírhallásának köszönhetően hallhatta a férfi. Pocsék válasz, de mentségére szóljon, hogy még önmagával sem tudta őszintén megbeszélni.
- Ez most három, egymástól teljesen különböző válasz volt. Melyiket jelölöd meg? De akár el is vehetsz kettőt... a lényegen nem változtat. – Damon lehajolt egészen Elena füléig. Forró lehellete égette a bőrét. – Hallgatlak, Elena. – suttogta. A lány beleborzongott a szavaiba.
- Én... én... – dadogta. Az agya teljesen kikapcsolt, még ez a szerve is cserbenhagyta. –Nekem... hiba volt idejönnöm. – megpróbált kitérni a vámpír útjából, de az elkapta a csuklójánál fogva, és a legközelebbi falhoz rántotta. Elena harcolni kezdett a szorítás ellen, de még a természetfeletti ereje nélkül is egy izmos férfiról volt itt szó. Vagyis nem volt menekvés.
- Damon, kérlek, engedj el!
- Miért? – viccelődött a vámpír.
- Ez nem vicces!
- Pedig én jól szórakozom. – vágott vissza Damon. Még a hangjából is kicsendült nevetésének dallama.
- Mi ütött beléd?
- Hallani akarom az igazat. – felelte egyszerűen. Elena makacsul hallgatott, dühtől izzó szemmel nézett fel a férfira, aki láthatóan jót mulatott rajta. – Miért nem akarsz válaszolni?
- Azért, mert megijeszt az, hogy mennyire kedvellek! – túl későn jött rá, hogy hangosan is kimondta, ami az eszébe villant. Legszívesebben arconcsapta volna magát, de egyik kezével sem tudott az arca közelébe sem érni.
Elena nem tudta pontosan, milyen reakcióra is számított, de egész biztosan nem erre. Damon egy ideig csendben nézte a lányt, az önelégült vicsor egy olyan mosollyá változott, amilyet még nem látott a férfin ezelőtt. Boldogság érződött benne, de valami egészen más fajta.
Gyerünk, mondj valamit!
- Jobban megkönnyíted a dolgomat, mint vártam... – a lány a homlokát ráncolta, de Damon továbbra is csak vigyorgott.
- Miről beszélsz?
Damon oldalra biccentette a fejét, és csibészes mosollyal figyelte a másikat.
- Vajon Stefan mit szólna, ha tudná, hogy beleszerettél a bátyjába? Bár szerintem... – itt jelentősségteljesen a lányra nézett, akinek fogalma sem volt, mi üthetett a vámpírba. – Nem is érdekelné jelen pillanatban.
- Hajlandó lennél elárulni, hogy mi történt veled?
Damon ismét belesuttogott valamit a lány fülébe. Egyszerű szavak voltak, de a jelentésük. Szentéges isten, a jelentésük! Nem, ez nem történhet meg... – gondolta a lány. A vámpír minden egyes arcrezzenését az emlékezetébe véste, és elégedetten nyugtázta magában, mekkora meglepetést okoztak a szavai. Elena hirtelen kitépte magát a másik szorításából, aki hagyta, hogy a lány sarkon forduljon, majd úgy rohant ki a házból, mint még soha. Feltépte a bejárati ajtót és észvesztő sebességgel igyekezett az autójához. A világ azonban mintha lelassult volna körülötte; közel sem futott olyan gyorsan, mint szeretett volna, a tüdeje égett, az agya megállás nélkül kattogott, a szíve pedig mázsás súlyként nehezedett a mellkasára, ami tovább lassította elkeseredett menekülési kíséretét. Igazából nem is tudta, miért menekül. Hiszen nem volt értelme. A lábai azonban felhúzták a nyúlcipőt, és nem óhajtottak kibújni belőle.
Már majdnem célba ért, mikor valaki hátulról erőből meglökte, amitől elvesztette az egyensúlyát és a föld felé kezdett zuhanni. A becsapódás fájdalmas volt, a kezét felhorzsolta, a térdeit csúnyán beütötte, nem is beszélve a fejét ért kisebb ütéstől, amitől egy pillanatig csillagokat látott. A levegő beszorult a tüdejébe, és kétségbeesetten próbálta újból megtalálni a helyes ki- és belégzési módot. Az agya kezdett tompulni a léghiánytól, de egy újabb hátra mért ütéstől sikerült egy nagy lélegzetet vennie. Majd mégegyet. Rekeszizma fel-le mozgott, olyan gyorsan szívta magába az életet jelentő oxigént, mintha maratont futott volna. Egymás után kétszer is.
Mikor már elég erősnek érezte magát szembenézni a rá váró ellenséggel, felkaparta magát az útról, és egyenesen... a tegnapi szőke nőci zöld szemeibe bámult, aki unott kifejezéssel nyugtázta, hogy Elena egyenlőre életben marad.
- Nem akartam, hogy beadd itt nekem a kulcsot.
A lány szólni sem tudott a döbbenettől, ellenkezés nélkül hagyta magát visszavezetni a házba. A férfi még mindig ugyanott állt, ahol az előbb Elena faképnél hagyta. A báros csaj elengedte, és néhány lépést hátrébb állt.
- Miért vagy itt?
- Szivélyesebb fogadtatásra számítottam az én felbecsülhetetlen értékű vérbankomtól. – mondta Klaus, megjátszva a megbántottságot. Elena keresztbevonta a karjait és összeszűkült szemmel meredt a férfira.
- Miért vagy itt? – ismételte meg a kérdést, mire a hibrid ismét a falhoz passzírozta, ezúttal azonban egyik keze a torkát fojtogatta. A lány ajkait egy rémült sikoly hagyta el. Pulzusa ismét az egekbe szökött, vére vadul tombolt az ereiben. Belemeredt az azurkék szempárba, mely mögül most nem Damon, hanem Klaus nézett vissza rá közömbösen, ahogy a másik sosem tudta volna megtenni.
- Először is, azt akarom, hogy maradj csöndben! – nos, ezt nem volt nehéz teljesíteni, mivel Elena jelenleg a lélegzetvételeiért is komoly harcot vívott. Lehunyta a szemét, mire Klaus elengedte a lányt, és pár lépéssel hátrébb állt meg. - Tökéletes. Nos, kedves barátod, - mutatott a testre, melyet jogtalanul vett birtokába – beszámolt róla, hogy Katerina felébresztette Mikaelt.
- Mondanom sem kell, hogy mennyire szerencsétlen ez a helyzet... És itt jön a képbe a te kis boszi barátnőd...
- Bonnie sosem segítene neked! – jelentette ki dacosan Elena, mire Klaus röviden felnevetett.
- Nos, annál nehezebb lesz a dolgod, hogy meggyőzd...
- És ha nem teszem meg? – vágott vissza. A hibrid egy rövid hatásszünet után eltűnt szem elől, majd legközelebb egy jól megmunkált karóval tért vissza. Elena arcából minden vér kifutott, amikor felfogta, hogy mire készül a másik: lassan a szívéhez emelte a fegyvert. Damon szívéhez.
- NE! – oda akart sietni, de a báros csaj, akiről már teljesen meg is feledkezett, megragadta hátulról és biztos kézzel tartotta a kapálódzó lányt. – Meg ne próbáld! – sziszegte összeszorított foggal.
- Szavak, mögöttes tartalom nélkül. – Klaus elkezdte kigombolni a fekete inget, ami rajta volt, majd mikor láthatóvá vált Damon izmos felsőteste, újból célkeresztbe állította a karót. – Szóval, szivecském, ha nem szeretnéd, hogy a mi drága barátunk úgy maradjon meg az emlékeidben, hogy egy ismeretlen nővel lépett le, miközben téged levegőnek nézett, jobban teszed, ha meggyőzöd szeretett barátnődet, hogy segítkezzen nekünk. Biztosítékként pedig... – lepillantott a mellkasára, majd finoman beleszúrta a végzetes fadarabot Damon testébe. A vér azonnal kiserkent alatta, vékony csíkban csorgott le a férfi hasán, s még Klaus arca is megrándult kicsit. Nem beszélve Elenáról, aki halálra váltan, kikerekedett szemmel nézte a jelenetet. A hibrid azonban, bármennyire is jól esett volna neki, még nem szándékozott megölni a nyomorultat.
- Remélem megértetted, hogy az idősebb Salvatore életével játszol, ha nem szerzed meg nekem Bonnie-t. Nem is beszélve a többi barátodról.
- Ugye tudod, hogy Mikael a közelben van?! – erre a mondatra Klaus kajánul elvigyorodott, de még leplezett jókedve sem tudta teljesen elrejteni félelmének csíráját, mely a szemében bújkált. Egy apró verejtékcsepp folyt végig a halántékán.
- A másik ok, amiért ennek a testnek a vendégszeretetét élvezem. – mondta, majd Elenára kacsintott. - Most, hogy ezt megbeszéltük, távozhatsz is, szépségem.
Nem kellett kétszer mondani. Elena lába ismét önálló életre kelt, és ebben a robotpilóta üzemmódban tette meg az utat az autójáig, ám ezúttal senki sem akadályozta meg, hogy beszálljon. Aztán csak ült egy helyben, üveges tekintettel nézte a házat. Nemrég ugyanígy volt, szeme az épületen, miközben az agya belső harcot vívott önmagával, csak épp teljesen más okból. Az ablakban megpillantotta Damon alakját, aki egyenesen őt leste. Ric egyszer említette, hogy mikor Klaus megszállta a testét, semmire sem emlékezett belőle. Vajon Damonnak sincs fogalma róla, mi történik a testével, vagy kinek a birtokában van? Egy kövér könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Egyik ujjával letörölte, míg másik kezével beindította a járművet. Hátramenetbe állította, és tolatva kigurult a panzió parkolójából, majd egyenesen hazáig hajtott. Út közben már szabad utat engedtek magának könnyei, melyek patakokban folytak végig az arcán. Hát már sosem lesz vége ennek a rémálomnak?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése