The Vampire Diaries Season 3 - Fanfiction

Hali! Ezt a fanfiction-t még nyáron kezdtem el írni, de végül nem fejeztem be. Most, hogy TVD hiányban szenvedünk épp ideje van előszednem a régi történeteket és befejezni. Szóval itt az első fejezet. A történet a 2. évad befejező részétől folytatódik.


Jó szórakozást!! Remélem tetszik!


Üdv: Szeretett Sleepytek!!!! :)


I. fejezet

Üresség

“15/09/2011

Semmi sem változott. Ahogy reggel felébredtem, s kinyitottam a szemem ugyanazokat a fényeket, hangokat érzékeltem mint amit az elmúlt 2 hónapban minden nap. Az üresség érzete nem jó, de tapasztalatból mondhatom, hogy megszokható. Eleinte csak fájdalmat éreztem. Nemcsak a szívem, az egész testem égett tőle. A nap minden percét, a perc minden pillanatát keserves szenvedések között éltem át. “Az idő mindent begyógyít” -tartja a mondás.Nos,véleményem szerint csak semlegessé tesz. Minden változatlan marad, a fájdalom és a düh hevessége nem múlik, egyszerűen csak megtanulsz vele együttélni. Egy másik mondás: “Ami nem öl meg az megerősít”. Részben igaz, a fájdalom nem halálos, de az azáltal okozott üresség az bizony az. Megöli a lelkedet. Talán ezért is tartják a vámpírokról, hogy lelketlenek, hisz annyi szenvedésen, keserűségen mentek már keresztül ami semmivé, lelketlenné tesz. Már nem érdekel mások tanácsa, mások véleménye vagy szemlélete. Egy emberbőrbe zárt végtelenség lettem, melyben az élet tüzének egy halvány lángja sem ég. Egy lány vagyok, akinek se jelenje, se jövője. De hogy is lehet jövőm, ha az ki éltetett elhagyott. Egyszerűen csak elsétált. Se egy búcsú, se egy ölelés csak a hátrahagyott múlt. A múltból táplálkozni nem lehet. Ez olyan mint az étkezés. A főétel éltet a desszert csak boldoggá tesz. Ugyan ez az élet is. A jelened tart életben, a jövőd motivál és a múltad miatt vagy az aki...

Valójában ez a nap sem lenne más mint a többi, egy meleg, nyári nap Mystic Fallsban, de mai nappal mégis van egy kis probléma, aminek az ember általában örülni szokott vagy legalábbis izgatottá teszi, a 18. születésnap. Igen, felnőtt lettem. Egy felelősségteljes nagykorú. Azt hiszem bátran mondhatom ezt magamról, hisz 18 évem alatt annyi mindenen mentem már keresztül amin más egy élet alatt sem. Az elmúlt 1 év alatt nőttem fel igazán. Megtanultam félelemben, magányban, veszélyben élni. Egy olyan világ részese lettem, ahol a boldogság, a szerelem és a nevetés csak másodlagos, fő cél, az életbenmaradás...

Elenát az írásban kopogás zavarta meg.

-Igen?- kérdezte a lány. Az ajtó halk nyikorgással, lassan kinyílt de csak résnyire.

-Ha felkeltél, örülnék ha lejönnél a nappaliba, beszélnünk kell.- mondta egy határozott hang, ami csakis Damoné lehetett. Elena bólintott a férfinak majd egy mély sóhaj után naplóját az éjjeliszekrényre helyezte és felkelt az ágyból. Unottan lépkedett ki a szobából és ment le a lépcsőn egyenesen a nappali felé. Nem akart most beszélgetni senkivel sem. Csak kettesben akart lenni a naplójával és írni. Az egyetlen olyan dologgal, amelyben mindig bízhatott és amelynek bármit elmondhatott. Mikor a nappaliba ért meglátta Bonnie-t a kanapén ülve kezében egy pohár üdítővel.

-Végre! Jó reggelt Szülinapos! Milyen érzés felnőttnek lenni?-kérdezte a boszorkány mosolyogva.

-Szia Bonnie!-mondta Elena.-Nem igazán érzem magam másabbnak...

-Oh, pedig kellene!-szólt közbe Damon.- Gondolj csak bele, mostmár ha elfogy itthon a whisky Te is tudsz majd nekem hozni.- vigyorgott a vámpír és játékosan megrázta az üres whisky-s üveget. Elena szúrós tekintettel nézett Damonra, de nem szólt semmit. Tudta milyen a férfi, már volt ideje kiismerni. Elena miután tekintetével jelezte Damonnak, hogy az előző hozzászólás nem volt ínyére, összefonta két karját, és kissé számonkérő hangon megszólalt.

-Miért is kellett lejönnöm? Miről akartok beszélni?-húzta fel a szemöldökét.

-Arra gondoltam..-kezdte Bonnie, mire Damon hangos köhécselésbe kezdett – vagyis Damon arra gondolt, hogy jobb ha beavatunk, hogy mi is vár ma Rád.

-Hogy értitek, hogy mi is vár ma rám?- kérdezte értetlenül Elena- Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy ma...

-BULI LESZ, Ó igen!!- kiáltott közbe Damon – Nem is akármilyen....nagy buli, mivel a Szöszi szervezi.

-Mi?? Ez most komoly? Caroline bulit szervez és nem is szóltok?- emelte fel a hangját Elena.

-Szerinted most mit csinálunk?- kérdezte cinikusan Damon.

-Elena, nyugodj meg! Az ember általában meg szokta ünnepelni a szülinapját, pláne a 18.at!-mondta Bonnie.

-Mi? Nem Bonnie! Én nem akarom! Mondjátok le,most!-kiabált Elena- Azok után ami történt szerintetek pont egy ilyen bulira vágyom? Stefan nélkül? Nem, kizárt! Szó se lehet róla!-jelentette ki határozottan a lány.Damon letette italát az asztalra és közelebb lépett Elenához.

-Figyelj Elena-kezdte lágy, szinte simogató hangon- Tudom mit érzel most, tudom mit éreztél eddig és azt is tudom, hogy holnap mit fogsz érezni. Üresség! Én 145 éven át éreztem és örültem volna ha valaki segít kizökkenteni ebből, hacsak 1 órára akkor is. Engedd meg a barátaidnak, hogy segíthessenek.-Nézett mélyen a lány szemébe. Elena látta és érezte Damon tekintetében és hangjában az aggódalmat és a segíteniakarást. A lány tudta, hogy a férfinek igaza van és nem szakadhat el végleg az életétől és a szeretteitől. Elena és Damon tekintete még mindig egybeforrt mikor Elena lágyan elmosolyodott.

-Rendben, igazad van..-mondta halkan. Damon is féloldalas mosolyra húzta a száját és szemében a megkönnyebbülés szikrája látszódott. Damon bal kezével végigsimított a lány karján majd mégegyszer a szemébe nézve megszólalt.

-Amúgy Boldog Születésnapot Elena!

-Köszönöm!-mondta Elena majd tekintetét Bonnie-ra vezette.

-Na, akkor meséljetek el mindent erről a ma estéről..-kérte Elena és elsétált Damontól, hogy Bonnie mellé üljön a kanapéra.

-Ez egy meglepetésbuli lesz!-kezdte Bonnie

-Szóval lepődj majd meg..-szólt közbe Damon, aki újra a pultnál volt és töltött magának egy újabb pohár italt.

-Igen.-nézett Bonnie Damonra majd újra Elenára- Caroline nem tudja, hogy elmondtuk Neked ezt az egészet. Úgyhogy elég hitelesnek kéne lenned, különben megöl minket.

-Engem nem hiszem..- kortyolt bele mosolyogva a whiskybe Damon.

-Na mindegy.. szóval a party itt lesz a panzióban. Leszünk vagy 70-en, ha nem többen..-mondta Bonnie.

-Tessék? Nem is ismerek 70 embert!- hitetlenkedett Elena.

-Tudod, hogy ez Caroline-nál sose számított..A lényeg hogy nagy, fényűző és évek múltán is szívesen emlegetett partyt adjon.-nevetett a boszorkány.

-A vendégek este 7körül érkeznek és Neked majd olyan 8 vagy fél9 körül kellen érkezned.

-Mégis, hogy akartátok megoldani, hogy addig ne legyek itt? Mostanában nagyon nem mentem el sehova..-nézett a többiekre értetlenül Elena.

-Igen, hát itt a lép a képbe..

-Damon, vagyis én..- nézett kaján vigyorral Elenára- Ez az egyik feladatom mára.

-És mi a másik?- érdeklődött Elena. Damon hangosan felnevetett.

-Az titok!- mosolygot a vámpír.

-Oké és hová megyünk?Mi a terv?- kérdezte Elena.

-Nos, eredetileg a plázába vittelek volna, mondván, hogy szülinapodra kapsz tőlem egy dögös ruhát-mérte végig mosolyogva Damon a lányt.Szemöldökét felhúzta és megvonta a vállát mint aki valamilyen képet próbál elhesegetni a szemei elől majd folytatta- de így, hogy mindenről értesültél és a ruháról tudsz te majd gondoskodni...így a hely ahova megyünk..-hatásszünetet tartott a vámpír- meglepetés!-mosolygott.

-Ugye, nem gondolod, hogy elmegyek veled úgy bárhova is, hogy nem tudom pontosan merre is tartunk?!-mondta határozottan Elena

-De igen, pont erre gondoltam!

-Felejtsd el Damon! Addig nem mozdulok míg el nem árulod!-váltott élesebb hangszínre a lány.

-Na jó, ne veszekedjetek. Ezen felesleges!-szólt közbe Bonnie- Elena, én most elmegyek, van még egy-két dolgom, de akkor este majd talákozunk!

-Rendben, köszönöm, hogy szóltál!- mosolygott Elena a boszorkányra.

-Ugyan.. Boldog Szülinapot!

-Köszi!- köszönt el Elena és felállt. Mielőtt Bonnie kisétált volna az ajtón még visszaszólt.

-Ja és Damon, mondd el, hogy hová akarod vinni Elenát!

-Szia boszi!-mondta Damon kissé ingerült hangon. A férfi reakcióján Bonnie elnevette magát és távozott a Salvatore villából.

-Szóval?-kérdezte Elena.Egyik keze a csipőjén volt.

-Szóval mi?-kérdezett vissza Damon.

-Damon, ne szórakozz velem! Hova megyünk?

-Miért nem engeded meg legalább nekem, hogy meglepetést okozzak?-vetette fel a kérdést a férfi-Most őszintén! Mikor velem voltál, lett valami bajod? Volt hogy nem vigyáztam Rád?

-Azonkívül, hogy megitattál a véreddel ezért majdnem azé változtam amivé sohasem akartam...hmm..nem..-mondta gúnyosan a lány. Damon arcáról a vigyor rögtött lefagyott. Tekintete fájdalmat, bűntudatot és dühöt sugallt. Elena tudta, hogy ezt nem kellett volna mondania hiszen már nem haragszik emiatt, már rég megbocsátott a vámpírnak.Pontosan tudta, hogy ezzel megbántotta Damont.

-Ne haragudj..-mondta Elena halkan, miközben a padlót bámulta.Nem mert a férfi szemébe nézni. Nem akarta látni a szenvedést amit Damon arca tükrözött felé. Elena mondatára Damon felkapta a fejét és a lány elé sietett. Kezével finom felemelte Elena arcát, hogy a szemébe nézzen. A tekintetek összefonódtak.Mindkettőből sugárzott a fájdalom.

-Te nem kérhetsz bocsánatot!-suttogta simogató hangon a férfi- Az az én feladatom!- mondta apró mosollyal a szája szélén. Elena is mosolyra húzta a száját amire a férfi láthatóan megkönnyebbült. Damon hátatfordított Elenának és elindult a lépcső felé de hirtelen megtorpant és visszafordult a lányhoz.

-Ugye még...-kezdte Damon.Ekkor Elena is tekintetét a férfira helyezte,majd Damon folytatta.

-Ugye még nem bocsátottál meg nekem...azért..-kérdezte kissé félve a férfi.- Tudom azt mondtad, de ugye nem ? Elena értetlenül nézett Damonra. Nemcsak azért mert egyszer már megmondta neki, hogy nem haragszik, akkor most miért gondolja így a dolgokat hanem azért is, mert Damontól szokatlan volt az ilyen komolyság és ez a hangnem.

-Nem értelek, már mondtam hogy megbocsátok.-mondta Elena.

-Igen, de haldokoltam.-válaszolt nyersen Damon.-Te is és én is azt hittem, hogy meg fogok halni. Azt mondtad amit hallani akartam.

-Ez nem igaz!-mondta kicsit felemelt hangon a lány.

-Ugyan már Elena-váltott élesebb hangra a férfi.- Ne mondd nekem, hogy azért csókoltál akkor ott meg mert Te is akartad?! Elena nem szólt semmit. Az eddigi értetlen és dühös érzés helyét most a zavartság vette át. Tekintét a férfiról rögtön a padlóra helyezte és jobb kezél a haját kezdte babrálni.

-Én..öhm..-kezdte Elena, de Damon hirtelen előtte termett. Elena és Damon arca között csak centiméterek voltak. A vámpír feszült és kíváncsi tekintete szinte vonzotta magához Elena gesztenyebarna szemeit.

-Azt a csókot..-nyelt egyet a férfi,majd folytatta- Te is akartad?- vonta fel szemöldökét Damon. -Vagy csak azért adtad, mert haldokoltam? Elena nem tudja mit válaszoljon. Mondja azt, hogy igen a csókot én is akartam, mert vonzódok hozzád vagy törje össze a fiú szívét újra? Az igazság az, hogy Elena tudta, hogy Damon nem csak a barátja bátyja, nemcsak egy barát. Ő több annál de nem engedhet utat ezeknek az érzéseknek. Ő Stefant szereti és mindig is Stefant fogja. A lány agyában milliónyi kérdés vetődött fel. Melyik a jobb ha őszinte Damonnal és ezzel talán bűnös útra téved, vagy ha megint összetöri annak a férfinek a szívét akit talán szeret?

-Haldokoltál..-mondta ki végül Elena.- Csak azért mert haldokoltál. Damon szemében a fájdalom még nagyobb lángon égett. Lassan levette a tekintetét a lánytól, ellépett tőle és nevetne csak annyit mondott.

-Hm..hát persze. Megértelek. Elena szörnyen érezte magát. Miért kell mindig ezt csinálnia, miért kellett mindkét fivér iránt intenzíven éreznie. Hogy a kellemetlen helyzetet végre otthagyja felindult Stefan szobájába ahol ideiglenes lakott.

-Elena?-szólt hirtelen Damon. A lány gyorsan megállt és a férfi felé fordult.

-Igen?

-Köszönöm, hogy őszinte vagy velem!-mondta lágyan Damon.-Na menj készülődni, ha kész vagy indulunk. Azzal a vámpír fogta magát és visszasétált a nappali kanapéjához. Kezébe vett egy régi kötésű könyvet és olvasni kezdett. Elena bűntudattal teli szívében sétált fel a szobájába.