Jó szórakozást!
Üdv: Sleepy
5.
Klaus megjelenése után néhány órával a Gilbert házban Elena a saját ágyában ült, ölében öreg naplóját dédelgetve. Ujjait végighúzta a kis könyvecske fedelén, mely az ő nevét viselte magán, majd véletlenszerűen belelapozott. Majdnem egy éve volt már, hogy utoljára megosztotta volna legféltettebb gondolatait vele, holott annak idején minden áldott nap elővette. Most mégis úgy érezte, muszáj kiadnia magából ezt a napot... és mi is lehetne jobb módja ennek, mint papírra vetni? Felemelte a tollat, de a keze túlságosan is remegett, és egy tisztességes, olvasható „K” betűre se futotta a lány erejéből. A tizedik próbálkozás után feladta a próbálkozást, hogy naplóbejegyzést írjon, és inkább a régiekbe olvasott bele.
Eltűnődött, vajon milyen lenne az élete, ha Stefan és Damon soha nem találtak volna rá; minden bizonnyal teljesen normális. Hacsak egy másik vámpír meg nem találta volna, hogy egyenesen Klaus karmai közé vigye... akkor pedig már alulról szagolná az ibolyát. Nem sokkal később hazaérkezett Alaric is, de Elena még csak a füle botját se mozdította meg, mivel teljesen belefeledkezett saját szavaiba. Arra lett figyelmes, hogy besüpped az ágy mellette, mire felpillantott, s egyenesen Ric barna szemeivel találta szembe magát.
- Minden rendben?
- Nem. Semmi sincs. Minden darabokra hullik körülöttem... – mondta a lány, miközben egy újabb könnycsepp hullott az ölébe. Az elmúlt órákban nem volt hiány belőle.
- Hívjak erősítést?
Elena a fejét rázta.
- Még nem érzem magamban a kellő erőt, hogy áthívjam őket, vagy akár beszéljek velük...
- A barátnőid... biztosan segíteni fognak!
- Hát éppen ez az! – fakadt ki Elena, mire a másik értetlenül nézett rá. – A lehető legrosszabb dolgot kell kérnem Bonnie-tól, és muszáj lesz segítenie, mert életek függnek tőle!
- Avass csak be! - A lány hangosan kifújta a levegőt, majd nagyvonalakban elmesélte neki Klaus felbukkanását. A végére Ric mindkét keze ökölbe szorult, ajkai vékony vonallá szűkültek. – Hát sosem fogunk megszabadulni tőle?
- Tényleg, Ric, akartam kérdezni... Te emlékszel arra, mi történt veled, mialatt Klaus megszállta a tested?
- Nem. Isobel elköszönt tőlem, aztán minden elsötétült. A következő képkocka, hogy a saját házamban állok, körülöttem három személy, beleértve Katherine-t. Valószínűleg Damonnal is ez lesz a helyzet, ha Klaus már nem veszi hasznára a testét.
És feltéve, ha túléli... – tette hozzá Elena magában, de még a gondolat is túl szörnyű volt ahhoz, hogy tovább eméssze magát rajta. Egy biztos: Mikael nem szerezhet tudomást Klaus kibenlétéről, amíg vissza nem tért a saját bőrébe. Remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb fog ez bekövetkezni.
Ric lement a konyhába, majd legközelebb két hatalmas bögre kávéval tért vissza. Az egyiket Elenának nyújtotta, aki hálásan fogadta el az életet jelentő nedűt. Nagyot kortyolt belőle, érezte, ahogy a forró folyadék végighalad a testén, és aktivizálja az energiatartalékait, melyekre most nagy szüksége lesz.
- Kösz, Ric!
- Tudom, hogy várni akarsz még, de felhívtam Bonnie-t. Hamarosan itt lesznek Caroline-nal. – Elena arca megrándult. – Ne nézz így rám! Ki kell találnunk, hogyan végezhetünk Klausszal anélkül, hogy ő tudna róla. Most, hogy az önfejű tervszövögetőre nem számíthatunk, nekünk kell ezt elintézni.
- Tudom, hogy igazad van. De egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Klaus milyen messzire képes elmenni...
- Milyen messzire ment el Klaus? – Caroline hangja szakította félbe a csevelyt. Mindketten az ajtó felé kapták a fejüket, ahol Car Bonnie-val állt összezavarodva. – Nem Damonhoz mentél?
Barátnői érkezése után, újból elmondta az egészet, ezúttal részletesebben. Még azt is megemlítette, hogy kikotyogta Klausnak, mit érez Damon iránt.
- Ez azért nem nevezhető szerelmi vallomásnak... – vetette ellen Caroline. Elena szúrós tekintettel nézte vámpír barátnőjét.
- Több, mint amiről Klausnak tudnia kéne! Különben is véletlen volt az egész... feldühített.
- Hmm... meglepően jól játsza akkor Damont. – mondta Car incselkedve, a másik azonban vállba boxolta. – Áú!
- Megérdemelted!
- Befejeznétek végre?! – szakította félbe Bonnie a szócsatát. – Talán van nagyobb probléma is annál, hogy Elena szereti-e Damont, vagy sem.
A boszorkánynak igaza volt, azonban Klaus ellen tervet kovácsolni sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt először gondolták. Arról nem is beszélve, hogy Klaus még csak nem is a saját testében volt jelenleg, ami szintén az ő oldalára állította a mérleget. Ráadásul Elena agya teljesen leblokkolt azóta, hogy Klausszal cseverészett, s nem állt szándékában újraindítani önmagát.
- Akkor sem segíthetek neki megölni Mikaelt. – dörmögte Bonnie maga elé, mikor már feladták a tervezgetést. – Ha megtenném, soha többé nem hallanánk felőled...
- Elhiheted, hogy én sem akarok életem végéig az ő vérbankja lenni! Viszont azt sem szeretném, ha miattam bárki mást ölne meg...
- Ha engem kérdeztek, biztonságosabb helyet is kereshetnétek, ha a hátam mögött a megölésemről óhajtotok tanácskozni. – szólalt meg a Damon-hangú Klaus az ajtóból, mire mindenki egyszerre kapta oda a fejét. A döbbent arcok láttán, a hibrid elnevette magát. – Esetleg csatlakozhatom a kupaktanácshoz? – anélkül foglalt helyet, hogy bárki megszólalhatott volna. Széles mosollyal az arcán végignézett a többieken, akik csak hápogni tudtak a megrökönyödéstől. – Folytassátok csak nyugodtan, mintha itt sem lennék.
Hirtelen Caroline felpattant, s ádáz kifejezéssel nézett szembe Damon-Klausszal. – Mi a jó francot keresel itt?! Miért nem tudod Elenát békénhagyni? Az nem jutott eszedbe, hogy... – a mondatot már nem tudta befejezni, mert Klaus hihetetlen sebességgel terítette le a másik vámpírt. Car levegőért kapokodott, a hibrid azonban erősen tartotta két keze között vékony kis nyakát.
- Ne, Klaus! – Elena elszörnyedve nézte, ahogy a férfi a szuszt is kipréseli egyik legjobb barátnőjéből.
- Eddig nem voltál a halállistámon, de lehet, hogy ez most megváltozik. – mondta Klaus Caroline-nak.
- Te pedig a húgod listáján szerepelsz! – válaszolta a lány, habár az oxigénhiány kissé megnehezítette számára a durva hangnemet. A hibridet láthatóan meglepte ez a megjegyzés, így Car folytatta. – Azok után, amit az anyátokkal tettél, ne mondd, hogy ez meglepő...
Ha Klaus eddig mérges is volt, most már egyenesen dühöngött. Felkapta Caroline-t és teljes erőből a falhoz vágta úgy, hogy az majdnem összeomlott. Az arca teljesen megváltozott; Damon azurkék szeme vérben forgott, szemfoga pedig megnyúlt. Elena, Bonnie, és Ric tétlenül nézték, ahogy barátnőjükön kiadja a hibrid a dühét. Még egy ütést is mért közvetlen a feje mellé a falba, és a nyoma mélyen meg is maradt benne.
- Azt hiszed ő olyan ártatlan volt?! Tévedsz! Megérdemelte. Amit. Kapott! – üvöltötte a lány képébe, minden egyes szavát kihangsúlyozva. Az ez után következő csend olyan sűrű volt, mint a kátrány, és épp oly átláthatatlan is. Elena legszívesebben megkérdezte volna, mit értett ezen a férfi, de jelenleg barátnője életéért imádkozott. Sőt, mindannyiukért. Hosszú percek múlva Klaus elengedte Caroline-t, de mikor megfordult, tekintete még mindig úgy festett, mintha egy horrorfilmből lépett volna elő: egy felbőszült hibrid szörnyeteg, vicsorgó szemfoggal, és vérben forgó szemmel. – Attól, hogy megfejtetek néhány rajzot, távolról sem nevezhetitek magatokat szakembernek. – morogta.
Amikor végül elkezdett kihátrálni a szobából, nem feledkezett meg az utolsó, s egyben baljóslatú mondat jogáról. – Mikael meg fog halni, dönthettek, hogy a könnyebbik úton, vagy választhatjátok a véresebbet is, de azt biztosra vehetitek, hogy az utóbbi több halálos áldozattal fog járni... És köztük lesz Damon is. Neked pedig, drága Elenám, - egyenesen a lány mogyoróbarna szemeibe meredt. – Mivel szükségem van a véredre, hogy hibrideket tudjak gyártani, nem fogsz megszabadulni tőlem, ezt biztosra veheted. Jobb lesz, ha megbarátkozol a gondolattal.
Charlotte az erdő szélén állt takarásban, nehogy észrevegyék a kiváncsiskodó szempárok. Niklaus hátulról lepte meg a lányt, egyszer megforgatta, majd a karjai közé emelte. Charlotte nevetésének dallama tűzbe hozta a férfit, majd forró csókot nyomott az ajkaira.
- Beszéltem anyámmal. – szólalt meg a kibontakozás után.
- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet volt? – kérdezte a lány bizonytalanul.
- Hidd el, hogy ünneplés fogadja majd a faluban... – Charlotte végigsimított egyik kezével a férfi arcán. Még a hangjából is kicsendült a mérhetetlen fájdalom, amit a családja okozott neki.
- Ne emészd magad fölöslegesen. Nem a te hibád. És hamarosan már úgyis mindegy lesz.
Nik szája halvány mosolyra görbült, de a szeme továbbra is komoly maradt.
- Remélem igazad van.
Ajkaik ismét rátaláltak egymásra, a férfi gyengéden átölelte a másikat, aki átvetette karjait Nik nyakán. Abban a percben mindketten tökéletesen boldogok voltak ott, párjuk karjai közt, de örömük nem tartott sokáig; Klaus egyik fivére szétválasztotta a szerelmeseket egymástól, mire a hibrid szembe akart szállni vele, de Mikael megelőzte, s egy nagy reccsenés kíséretében eltörte mostohafia nyakát, aki rongybabaként terült el a földön.
Mikor Nik legközelebb magához tért, az első dolog, ami az eszébe villant, hogy meg van kötözve. És a kötél marrta a bőrét. Mérgelődve nyitotta fel a szemét, de bár ne tette volna... Előtte egy nagy kőpódium állt, ami egészen biztos, hogy eddig nem volt ott, s egy nagy kőtálban pedig tűz égett, de Klaus biztosra vette, hogy nem vacsorát akarnak fölötte készíteni. Az egész falu szeme láttára...
Felpillantott, hogy megnézze, hogy is van kikötve, de valami rácsöppent az arcára, és leégette a bőrt róla azon a helyen.
- Vasfű. – szólalt meg egy ismerős hang mögötte, majd nem sokkal utána Elijah alakja tűnt fel a látómezejébe.
- És miért vagyok kikötve? – kérdezte a hibrid méregtől fortyogó hangon. A kérdést Mikael válaszolta meg.
- A létezésed fenyegeti mások életét. Túl nagy erő birtokában vagy, és mivel nem lehet emberi eszközökkel eltenni láb alól, személyed egyik oldalát iktatjuk ki. A mostoha énedet.
Nik azt hitte, rosszul hall. Elátkozzák? Amiatt, amit az anyja tett? Nem, ebbe ő biztos nem menne bele. Hiszen beleegyezett, hogy...
- Az átok megakadályozza, hogy a benned élő vérfarkas felszínre törjön. – Eshter hangja villámként hasított át fia testén. – Most pedig jöjjön a kényes rész; az áldozati rituálé.
Niklaus eddig észre sem vette a másik három tűzcsóvát, melyek körgyűrűt alkotva égtek három személy körül. A lángok nem közelítették meg az alakokat, de pont elég magasra csaptak ahhoz, hogy ne lehessen átugrani őket. A feláldozandók között volt Charlotte is. Nik agya elborult, érezte, ahogy a düh átveszi a helyét minden egyéb érzésének, és vérben forgó szemmel nézte a lányt, miközben kétségbeesetten próbált megszabadulni a kötelektől, melyek fogva tartották.
- NEM TEHETED EZT! – üvöltötte az anyjának, de szavai nem értek célba. Esther elkezdte a rituálét, mely Charlotte életébe fog kerülni...
Dulakodás hangjai hallatszottak a távolból, majd Rebekah sikolya, mellyel bátyját próbálta védeni. – Ő nem tehet semmiről! Fejezzétek be! Ne bántsátok!
Mikael odasúgta Elijah-nak, hogy hallgattassa el, mire idősebbik testvére, vakon követte apja követelését, s egy szimpla mozdulattal kitörte húga nyakát. Nik nem bírta végignézni. – Sajnálom. – mondta Elijah, amikor Rebekah már magatehetetlenül feküdt a földön.
És a műsor folytatódott tovább. Elsőként Klaus biológiai apját végezték ki. A boldog feladatot Mikael vállalta, aki egy gyors, és könyörtelen mozdulattal kitépte a férfi szívét, s vérét a tűzbe csöpögtette, mire az nagyobb lánggal kezdett el égni. Utána az a vámpír következett, aki nemrég Nik térített át, még mikor nem volt hibrid. Őt egyszerűen megkarózták, majd az ő vére is a tálba került.
A végére hagyták a legszörnyűbbet mind közül. Charlotte megpróbált elmenekülni a rá váró végzettől, de Nik mostohaapja ismét kéznél volt, s egy hatalmas pofonnal leterítette a lányt, aki az ütés erejétől elesett.
Ezúttal azonban Esther volt az, aki a végső döfést adta. Kezében egy jól megmunkált késsel, odalépett közvetlenül a lány elé, de a mogyoróbarna szempár nem az asszonyt nézte, hanem egyenesen Niket. Még abból a távolságból is meg tudta állapítani, hogy Charlotte szemei könnyben úsztak, s még egyszer utoljára megszólalt, szavai a férfi szíve mélyéig hatoltak, és örökre odaláncolták magukat.
- Szeretlek, Nik. – majd a kés pengéje lecsapott, egyenesen a lány hasába. Charlotte törékeny teste megremegett a csapástól, szemhéjai lassan lecsukódtak, mialatt a szájából vékony csíkban vér folyt.
- NEEEE! – Klaus ismét elkeseredett szökési kísérletbe kezdett. A vasfűben áztatott kötelek marrták, égették a húsát, a szag facsarta az orrát, de ő hagyta, hogy tovább áramoljon rajta. Semmilyen fizikai fájdalom nem volt összehasonlítható a szívében lakozó veszteség fájdalmával. Amikor az utolsó vércsepp is belekerült a tűzbe, az nagyott lobbant, s Nik úgy érezte, mintha valaki belülről próbálná meg kettészakítani. Az érzés rosszabb volt az átváltozáskor megjelenőnél, és ezerszer tovább tartott. Az agyában minden egyes neuron lángra lobbant, és vakító fehérség takarta el környezetét. Remegni kezdett, teste magatehetetlenül rázkódott.
Kapcsold ki. – szólalt meg a fejében egy hang, még a fájdalmon át is kristálytisztán hallotta.
Mit? – kérdezte kábultan, s egy újabb roham haladt végig rajta.
Az érzelmeidet. Kapcsold. Ki.
Követte a kis hangot a fejében, mely elterelte a figyelmét a poklok pokláról. Olyan volt, mintha a saját fejében járt volna, s mikor a sötét árny egy bizonyos pontnál megállt, ő is így tett. – Most pedig, kapcsold ki.
Mikor legközelebb felnyitotta a szemét, az egész falu egy emberként nézte őt. Klaus azonban meglepően súlytalannak érezte magát. Eshter állt előtte, kezében egy átlátszó követ tartott.
- Ez itt a holdkő. Ez rejti magában vérfarkas mivoltodat.
- Meg foglak ölni. Azért, amit tettél. – szólalt meg Nik sötéten, anyja szeme pedig elkerekedett a döbbenettől és a félelemtől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése